Válságkezelő kereskedelmi igazgató a Sixtnél

forrás Prim Online, 2010. május 10. 15:20

A gazdasági válság okozta visszaesés leküzdésére az autókölcsönzéssel és tartós bérlettel foglalkozó Sixt Magyarország több mint egy év után újraéleszti a kereskedelmi igazgatói pozíciót. Az értékesítési csapat irányítására Arany-Tóth Zoltánt (37) nevezték ki. A 15 éves tapasztalattal rendelkező szakember a CIB Lízingtől érkezik.

A gazdasági válság által leginkább érintett iparágak egyike az autópiac. "Az új gazdasági környezet tőlünk is új lépéseket követelt meg, ezért az értékesítési csapatunk újraszervezése mellett döntöttünk, és felélesztjük a kereskedelmi igazgatói pozíciót - mondta el Dévai Gábor, a Sixt Magyarország ügyvezetője. - Úgy gondolom, Arany-Tóth Zoltán személyében megtaláltuk a legmegfelelőbb embert." A szakember 15 éve tevékenykedik autófinanszírozási területen. A budapesti Külkereskedelmi Főiskola német és angol nyelvű külkereskedelmi szakfordító szakának elvégzése után, 1995-ben az ABN-Amro Magyarországhoz tartozó Pannonlízing Rt.-nél helyezkedett el, ahol néhány év alatt főosztályvezetővé lépett elő. Ebben a pozícióban ő felelt többek között az autófinanszírozási üzletág értékesítési tevékenységéért, az értékesítési hálózat irányításáért és a kereskedő partnerekkel való kapcsolattartásért.

Az ABN-Amro Magyarország és a K&H Bank fúziója után elsősorban az egyesüléssel kapcsolatos feladatokat látta el, többek között az értékesítési hálózatok összehangolását irányította.

2001-ben az akkor a piac új szereplőjének számító CIB Lízing Zrt.-nél folytatta pályafutását, ahol 2004-től hálózatirányítási igazgatóként, majd 2009-től a gépjárműflotta-finanszírozási üzletág vezetőjeként tevékenykedett. A szakember közreműködésével a vállalat 2004-re piacvezetővé vált az autófinanszírozók között, és ezt a pozícióját három éven keresztül meg is őrizte.

2010 májusában Arany-Tóth Zoltán csatlakozott a Sixt csapatához, ahol kereskedelmi igazgatóként az ő hatáskörébe tartozik az értékesítési stratégia tervezése és megvalósítása, a szakmai csapat irányítása, továbbá az árképzési stratégia kidolgozása mellett a nemzetközi tenderek irányítása is. A szakember számára a külföldi terep sem jelent problémát, hiszen angolul és németül is folyékonyan beszéli a szakmai nyelvet.

Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalatgazdálkodási Szakirányán posztgraduális képzésen vesz részt. Szabadidejében szívesen fedezi fel családjával a világ tájait, és ha csak teheti, sportol: focizik, kerékpározik, síel vagy épp pingpongozik. Emellett szereti a jó könyveket és filmeket, a gombfocit és a képregényeket.

Kulcsszavak: Sixt CIO autószolg

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Gyorsítósávban az AutoWallis

Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.

2024. december 20. 10:06

Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett

A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.

2024. december 19. 11:42

A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében

A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.

2024. december 19. 10:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32