Vezető hálózati megoldások egy kézből: Cisco-partner lett a NET'54
A világ legnagyobb hálózatieszköz-gyártójával, a Cisco Systems-szel kötött partneri megállapodást az Avaya megoldások hazai piacát már évek óta vezető NET’54 Üzleti Kommunikáció. A cég az együttműködés eredményeként két vezető hálózati és távközlési gyártó megoldásait egy kézből biztosítja.
A NET’54 Üzleti Kommunikáció 1996 óta foglalkozik alközponti és ügyfélszolgálati rendszerek kiépítésével és menedzselésével. A cég az elmúlt években olyan vállalatok távközlési és ügyfélkapcsolati infrastruktúráját építette ki és felügyeli, mint a Pannon, a Vodafone, az AMEX, az AXA, a K&H Bank, a Sodexo, az Avon vagy a TIGÁZ. A korábban meghatározott stratégiával összhangban a NET’54 elérkezettnek látta az időt arra, hogy bővítse hálózati és távközlési megoldásainak körét, illetve a vezető gyártók partnereként alternatívát kínáljon a technológia terén ügyfeleinek. Így 2010-ben partneri megállapodást kötött a Cisco Magyarországgal a cég megoldásainak értékesítésére, bevezetésére és ügyfél oldali karbantartására. „Új belépőként nem számítunk könnyű csörtékre a piacon, ugyanakkor azt gondoljuk, hogy cégünk üzleti filozófiája – melynek köszönhetően több éve magabiztosan tartjuk első helyünket a hazai Avaya megoldásszállítók között – a Cisco-partnerség vonatkozásában is eredményes lesz. 50 fős szakembergárdánk mindehhez olyan biztos alapot nyújt, mely jelentős előnyt jelent a piac többi szereplőjéhez képest” – mondta ifj. Karászi József, a NET’54 ügyvezetője.
Megoldás raktárról
A NET’54 már megkezdte az új terület sikeres meghódításához elengedhetetlen szakmai kompetenciák fejlesztését. Év elején két, közel évtizedes tapasztalattal rendelkező, a tervezésben és a telepítésben jártas Cisco-mérnököt vett fel. Ezzel párhuzamosan a menedzsment átfogó képzési programot indított el, melynek célja, hogy a jelenleg 50 fős szakembergárda 10 százaléka 1 éven belül nemzetközi Cisco minősítéssel igazolt kompetenciákat szerezzen.
„Már több sikeres Cisco-bevezetésen vagyunk túl, a jelenlegi adatok alapján pedig már a 6. legnagyobb Cisco-partnerként működünk Magyarországon” – ismertette a Cisco-piacon tett első sikereiket ifj. Karászi József. A vállalat vezetője nagy jövőt lát a Cisco alapú megoldások értékesítésében és bevezetésében, melyhez kapcsolódóan saját raktárkészletet hoz létre az ügyfelek gyors és hatékony kiszolgálása érdekében.
Kapcsolódó cikkek
- Megvásárolná az ExtendMediát a Cisco
- Négy év alatt ötszörösére nőhet az IP-forgalom Közép- és Kelet Európában
- A Ciscóé a Tandberg
- Nemzetközi Avaya elismerés a NET'54-nek
- Cisco virtuális konferenciatermek az ENSZ koppenhágai konferenciáján
- Újabb milliárdos felvásárlást eszközölt a Cisco
- A Cisco 3 milliárd dollárért megvette a Tandberget
- Videókonferencia tévén keresztül a Cisco-tól
- A komáromi Foxconn-nál már termelnek a Huaweinek
- Jobban teljesített a vártnál a Cisco
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.