A Telenor profitja majdnem hétszeresére nőtt
A norvég Telenor távközlési vállalat a második negyedévben 9,494 milliárd norvég koronás adózott eredményt ért el, közel hétszer többet az egy évvel korábbi 1,375 milliárdnál. Az elemzők átlagosan 9,08 milliárd koronára számítottak.
A cég szerdai jelentése szerint a bevétel 2,7 százalékkal 25,177 milliárd koronára gyarapodott a tavalyi második negyedévi 24,509 milliárdhoz képest. A csoport magyar részlege - a korábban Pannon néven ismert Telenor Zrt. - a második negyedévben 327 millió koronás (11,6 milliárd forint) működési eredményt ért el 1,193 milliárd korona bevételből, az Oslóban megjelent központi beszámoló szerint. Az eredmény 17,2 százalékkal, a bevétel 13,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Egy norvég korona 35,76 forintnak felel meg szerdai árfolyamon.
A norvég távközlési csoport első negyedévi adózott eredménye, 1,036 milliárd norvég korona, még 36 százalékkal elmaradt az egy évvel azelőttitől. Az első negyedévben a bevétel is csökkent éves összehasonlításban: éppen 2,7 százalékkal 23,952 milliárd koronára.
A csoport magyar részlege - akkor még a Pannon GSM Távközlési Zrt., amely márciusban bejelentette, hogy fölveszi a Telenor nevet - az első negyedévben 292 millió koronás üzemi eredményt ért el 1,185 milliárd korona bevételből. Az eredmény az első negyedévben 25,7 százalékkal, a bevétel 10,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
A magyar Telenor előfizetőinek száma 36 ezerrel csökkent az első negyedévben, majd további 37 ezerrel fogyatkozott a második negyedévben: június végén 3,428 millióan voltak az egy évvel korábbi 3,482 millió helyett. Az egy használóra jutó bevétel az első negyedévben 8 százalékkal, a második negyedévben 6 százalékkal csökkent éves összehasonlításban, forintban számolva.
Tavaly a Telenor adózott eredménye 10,104 milliárd norvég koronára csökkent a 2008-as 14,81 milliárdról, a bevétele 97,65 milliárd koronára emelkedett 96,167 milliárdról.
Előfizetői számát világszerte 10 millióval 174 millióra növelte, a legnagyobb számban Oroszországban, Pakisztánban és Bangladesben szereztek ügyfeleket.
Tavalyi éves beszámolójában a Telenor Magyarországon panaszolta az összekapcsolási és a barangolási díjak fokozatos csökkentését, a gazdasági nehézségek miatt takarékosabbá vált telefonhasználatot, a tavaly júliusban megemelt áfát. Emiatt a Pannon bevétele 10 százalékkal 5,524 milliárd koronának megfelelő összegre csökkent, ebből 1,566 milliárd koronának megfelelő üzemi eredmény keletkezett, kevesebb a 2008-as 1,8 milliárdnál.
Kapcsolódó cikkek
- Stratégiai együttműködést írt alá a spanyol Telefonica és a kínai China Unicom
- Kisebb bevétel, nagyobb eredmény a Telenornál
- 200 millió eurós vadonatúj hálózatot épít hazánkban a Telenor
- B&P Braun & Partners – Adverticum: tulajdonszerzés és stratégiai partnerség
- Erősen nőtt a Yahoo nyeresége a második negyedévben
- A várakozások alatt maradt az IBM, de nőtt a profit
- Még mindig a válság hatása alatt a Telenor
- Telenor néven alakítaná át radikálisan a mobilpiacot a Pannon
- A vártnál jobban teljesített a Pannon anyavállalata
- Orosz feltételek a Telenor és az Altimo terveihez
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.