Nőtt a Vodafone bevétele

MTI Sajtóadatbank, 2010. július 26. 09:01

A Vodafone csoport árbevétele 4,8 százalékkal, 11,3 milliárd fontra nőtt 2011-es pénzügyi évének első negyedévében, 2010. április 1. és június 30. között a szabad cash flow 1,767 milliárd font volt, amely a devizahatásokkal történt kiigazítások után éves összehasonlításban nagyjából stabil - közölte a társaság pénteken.

A közlemény idézi Vittorio Colao vezérigazgatót, aki elmondta, hogy az eredményeket a kulcsfontosságú európai piacokon, különösen az adatforgalom területén mutatott folyamatos üzleti erőfeszítéseknek, és a fejlődő piacok erős növekedésének köszönhetően érték el.

A Vodafone úgy ítélte meg, hogy az elért szabad cash flow támogatja a tőkebefektetéseket és az évi 7 százalékosra tervezett osztalékot.

Az első negyedévben a szolgáltatási árbevétel 4,9 százalékkal, 10,6 milliárd fontra nőtt az előző év azonos időszakához képest, míg a beruházások 1,041 milliárd fontot tettek ki. Emellett a csoport 3 milliárd fontot költött frekvencia licencekre Indiában és
Németországban.

A csoport nettó adóssága június 30-án 32,7 milliárd fontot tett ki, ami valamivel kevesebb, mint a 2010. március 31-i érték, mivel az időszak során megtermelt szabad cash flow és a kedvező devizaárfolyam-változások együttesen ellensúlyozták az időszak kifizetéseit.

Az idei pénzügyi évről a Vodafone közölte, az első negyedévben az üzletmenet megfelelt a vezetőség várakozásainak, az eredmény relatív javulása pedig zömmel az év második felében következik be.

A várakozások szerint a Vodafone további növekedést tud elérni a mobil adatforgalmi szolgáltatásoknak köszönhetően mind Európában, mind a fejlődő piacokon.

Kulcsszavak: Vodafone +mérleg

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36