Már Magyarországon is elérhető a SharePoint 2010 hosztolt formában
Szeptember 1. óta már Magyarországon is lehetőségünk van a Microsoft SharePoint 2010 termékcsalád hosztolt, azaz külső vállalatnál üzemeltetett verzióját használni.
A jelenleg kizárólag a MOLEHAND Kft. által nyújtott szolgáltatást itthon elsősorban a KKV-k veszik igénybe, hiszen alacsony havidíj mellett, gyorsan juthatnak ütőképes vállalatirányítási, csoportmunka-támogató, valamint dokumentum- és ügykezelő rendszerhez. Ráadásul a vállalat kedvező áron kínál támogatási tevékenységet is, ami gyors és hatékony bevezetést tesz lehetővé bárki számára. Bár a rendszer elsajátítása egyszerű, a rengeteg lehetőség miatt nehézségek léphetnek fel az első találkozáskor. Ennek megfelelően a MOLEHAND minden leendő ügyfelének minimum 1 óra helyszíni tanácsadást és konzultációt nyújt ingyenesen, ráadásul 1 hónap próbaidő is az ügyfelek rendelkezésére áll a rendszer jobb megismerésére.
A termék korábbi verzióját használó vállalatok számára a MOLEHAND ingyenesen frissíti a rendszert 2010-es verzióra. Az új verzió, új – az Office termékekben már megszokott – menüszalaggal rendelkezik, de a frissített (és akár a régi rendszerrel párhuzamosan futó) portál a hagyományos megjelenéssel indul, amit a felhasználók igény esetén válthatnak az új külalakra.
Kapcsolódó cikkek
- Iphone-ról, Ipad-ról is elérhető a SAP Business One
- Számítási felhőbe telepített IFS Applications megoldás világszinten elérhető szolgáltatásként a NEC-től
- Vállalatirányítás: nagyberuházás helyett kiszámítható költség
- Microsoft Dynamics CRM Online
- Biztonság és teljesítményfokozó frissítés Oracle Solaris-hoz
- Újabb Ford márkakereskedés alkalmaz cDMS-t
- Agrár vállalkozásoknak fejleszt informatikai rendszert a Humansoft
- Üzletmenet-folytonosságot megtartó megoldások a HP-től
- Új fejlesztések az Assonónál
- Automatikus Portarendszert fejleszt az Alvicom
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.