Úgy néz ki, lesz XO3 tablet a szegény országok gyermekeinek
Az OLPC tervei szerint a 2011. januári CES kiállításon már be is mutatják a kész prototípust, amelyről egyelőre nem sokat tudni. A készülék minden valószínűség szerint hasonló lesz az eredeti XO masinához abban, hogy kifejezetten a harmadik világban uralkodó speciális körülményekhez fejlesztik, azaz strapabíró, energiatakarékos és praktikus lesz, illetve kiemelten támaszkodik majd a vezeték nélküli internetre.
Az OLPC projektet irányító Nicholas Negroponte 2009 végén beszélt először az XO tablet-ről. Ígérete szerint az XO-3 2012-től végre valóban felválthatja az első XO-t, amelyet még 2007-ben kezdtek ENSZ-támogatással és a helyi kormányok szerepvállalásával szétosztani egyes fejlődő országok kisiskolásainak. Ráadásul a tervek szerint a készülék végre tényleg 100 dollár körüli összegbe kerülhet majd. A „One Laptop Per Child” (OLPC – „minden gyermeknek egy laptopot”) projektet az internet egyik úttörője, Nicholas Negroponte álmodta meg hét évvel ezelőtt; eredetileg egy olyan készüléket szeretett volna eljuttatni a fejlődő országok szegény iskolás gyermekeinek, amely mindössze 100 dollárba kerül. A non-profit szervezet által koordinált program elég döcögősen indult és az elkészült XO végül jóval drágább lett a tervezettnél, költsége meghaladja a 200 dollárt. A nehézségek ellenére eddig 35 országban 1,4 millió gyermek jutott ilyen ingyen laptophoz, köztük Uruguay összes alsó tagozatos kisiskolása.
Az XO-3 tervezett kulcselemei az érintőképernyő, a beépített kamera, valamint egy indukciós akkutöltő a vezetékes áramot nélkülöző térségek gyermekei számára. Az erős napfényben fekete-fehérre váltó, nagy felbontóképességű színes képernyővel, hajtókarral feltölthető akkumulátorral, vezeték nélküli hálózati képességgel és tartós műanyag borítással ellátott eredeti XO, amelynek Linuxos és Windows XP verziója is létezik, a tervezettnél valamivel magasabb ára ellenére is igen jól megépített készülék. Olyannyira, hogy a koncepciót lemásoló Asus Eee külön termékcsoportot teremtett a netbook-ok képében, amelyek alacsony árukkal és extra-hordozható mivoltukkal manapság a legnépszerűbb hordozható PC-knek számítanak. Negroponte tavaly arról beszélt, hogy az iparág ehhez hasonlóan az XO-3-at is valószínűleg utánozni fogja, ami az Apple iPad népszerűségét figyelembe véve be is jött neki.
Kapcsolódó cikkek
- iPad 2 8GB – Pénztárcakímélő Apple tablet?
- Archos Child Pad: kedvező árú tablet gyerekeknek
- Az amerikai rendőrök felhatalmazás nélkül kutathatnak a mobiltelefonokban
- Leonardo pixelekre bontva
- Egy hét múlva debütál az iPad 3
- Disznóvágási demokrácia: szavazás neten a halálba küldendő sertésre
- ASUS Transformer Pad Infinity és Transformer Pad 300 sorozat az MWC 2012-n
- Bemutatkozott az ASUS PadFone és a frissülő Transformer Pad termékcsalád
- Digitalizálják a Szabadkai Városi Könyvtár dokumentumait
- Apróhirdetési körkép: A többség már online csinálja
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.