Robotautókat tesztel a Google
A robotautók eddig több mint 200 000 kilométert tettek meg úgy, hogy az egyetlen koccanásos balesetet egy másik, ember által vezetett gépkocsi okozta. A járművekben a biztonság kedvéért igazi sofőr is ül, akinek azonban eddig csak ritkán kellett beavatkoznia, mellette pedig egy szoftvermérnök is helyet foglal még. A hét tesztkocsi mindegyike átlagosan 1500 kilométert tett meg mindenfajta emberi közreműködés nélkül. Az irányító robot több forrásból kapja a környezetéről az információt: a fő navigációs eszköz egy a tetőn elhelyezett forgó érzékelő, amely valós idejű 3D térképet készít az autó 100 méteres körzetéről. A kocsi helyzetének meghatározását a térképen az első és a hátsó ütközőn lévő három plusz egy radareszköz, illetve az egyik kerékre szerelt további érzékelő teszi lehetővé. Ezen kívül a szélvédő mögött található kamera segít a gyalogosok, a biciklisták, a közlekedési lámpák és a jelzőtáblák megfigyelésében. A jármű haladását GPS navigáció is segíti, és még arra is utasítható, hogy egy adott forgalmi helyzetben óvatosan, vagy éppen agresszíven közlekedjen.
Sebastian Thrun szoftvermérnök, a Stanford Egyetem professzora a sajtónak elmondta, hogy a kísérlet elsődleges célja a közlekedés biztonságának növelése. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezet adatai szerint évente 1,2 millió ember veszti életét az utakon, a robotautók révén viszont Thrun szerint ez a szám legalább a felére csökkenthető lenne. A projekt sikere természetesen a Google számára is jól jöhet, hiszen nem kis siker lenne a cégnek, ha a jövő autóit az ő szoftverük irányítaná.
Kapcsolódó cikkek
- Picasa 3.9.0 Build 135.86
- Az ókori világ földrajzát segít megismerni a Google új projektje
- Az Európai Bizottság jóváhagyta a Motorola Mobility Google általi felvásárlását
- Chrome böngésző: androidos kütyükre is
- Búcsút int a menü gombnak a Google
- Körbejárni Stonehenge-t a Google segítségével
- A Google követni szeretné a felhasználók szokásait, és márciustól ezt letiltani sem lehet
- Jön a fehér Samsung Galaxy Nexus
- A Facebook és a Google tartalomszűrés ellen küzd Indiában
- Hamarosan érkezik a Google saját táblagépe
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
A Huawei vezeti a globális okosórapiacot az IDC adatai szerint
A Huawei szállította a legtöbb okosórát világszerte az idei első három negyedévben az IDC friss jelentése szerint. A Huawei az egy évvel korábbi eladásaihoz képest 44,3 százalékkal több okosórát adott el, és 16,9 százalékos részesedéssel tartja piacvezető pozícióját az okosórák piacán. A gyártó idén több újdonsággal is megragadta a vásárlók figyelmét, köztük a HUAWEI WATCH FIT 3, a HUAWEI WATCH GT 5 és a HUAWEI WATCH D2 modellekkel.
Környezetbarát és csendes – ezek az e-autó legnagyobb előnyei a magyarok szerint
A magyarok ötöde vezetett már elektromos autót, és legtöbben a környezetbarát és csendes működést emelték ki – többek között ez derült ki az OMODA5 és az OMODA5 EV autók gyártója, a Chery Group megbízásából készült felmérésből.
Karácsonyi klasszikusok új köntösben
A mesterséges intelligencia új életre keltheti a kedvenc karácsonyi filmjeinket. A Samsung okostévéken elérhető AI alapú funkciók most a régi klasszikusokat még részletgazdagabbá és tisztábbá varázsolhatják, hogy a jól ismert ünnepi történeteket rendkívüli minőségben élvezhessük.
A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be
A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.