A Meego után a Symbian főnöke is otthagyja a Nokiát
Williams „személyes okokkal” indokolta távozását, azonban elég kézenfekvő másra gyanakodni, tekintve a Symbian jelenlegi helyzetét. Habár a Nokia által nemrég felvásárolt, majd nyílt forráskódúvá tett szoftver még mindig piacvezető a mobiltelefonoknál, az okostelefonos szegmensben mára bőven beelőzött az iPhone és az Android. Ráadásul az új Symbian 3 a sorozatos halogatások miatt végül csak nemrég debütált, azok után, hogy a nyár végi verzió még enyhén szólva sok negatív kritikát kapott a szakmai tesztelőktől. Így viszont nem sikerült időben megelőzni a Microsoft új Windows Phone 7 rendszerét, amit egyébként előzetesen igen kedvezően méltattak a szakemberek.
Valószínűleg az sem lelkesíthette nagyon Williams-t, hogy a csapata által fejlesztett szoftvernek végül sejthetően csak másodhegedűs szerepet szán a Nokia. Az okostelefonoknál ugyanis az Intel-lel közösen megálmodott Meego a jövendő favorit, ami egyébként az Android-hoz és az iOS-hez hasonlóan Linux-alapú. Mostanra azonban itt is sok a bizonytalanság, tekintve, hogy a Meego és elődje, a Maemo mögött álló Anssi Vanjoki szintén otthagyja a Nokiát.
Kapcsolódó cikkek
- Nokia 803: a multimédiás szörnyeteg
- Nokia - NGM: közös munkacsoport a dolgozók munkahelyhez juttatására
- A Nokia Komáromban 2.300 főt bocsát el
- 1,4GHz-es processzorral érkezhet az utolsó Symbian-os mobil – Nokia 801
- John Browett az Apple kiskereskedelmi ágazatának új vezető alelnöke
- Kinevezéssel erősítené kormányzati értékesítését a Microsoft Magyarország
- A szolgáltatásokat erősíti a Xerox Magyarország új ügyvezetője
- Nokia Oro, N9 és 700 a Vodafone kínálatában
- Új Symbian változatok jövőre - Carla és Donna
- Papp István a Microsoft Magyarország Kft. új ügyvezetője
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.