Jóri András: szabályozási rugalmasság és szigorúbb szankciók kellenének
Az adatvédelem területén a szabályozás néhol elég merev és nincsenek megfelelő szankciók; rugalmasabb szabályozás kellene, és ehhez szigorúbb szankciók - mondta Jóri András adatvédelmi biztos pénteken Szegeden.
A szakember a Személyiségi jog, személyhez fűződő jogok védelme a harmadik évezredben címmel rendezett konferencia kapcsán elmondta: az adatvédelem problémája jól nyomon követhető például abban az ügyben, mely a közelmúltban látott napvilágot. Az internetre nemrég került fel és még mindig működik az az oldal, ahol volt barátnők meztelen fotói láthatók. Ez jogilag nyilvánvalóan aggályos, mégis azt látni, hogy a rendőrség nem tud mit kezdeni az ügyben.
Ennek több oka van, mely sajnos általános - fogalmazott. Egyrészt ez egy Amerikában működtetett szerver és a kérdés, hogyan lehet érvényesíteni ott az itteni jogokat. A másik gond, hogy az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy az informatikai fejlődésével párhuzamosan egyre óvatosabbnak kellene lenniük, mert különben veszélyeztetik a magánszférájukat.
Vékás Lajos, a kodifikációs bizottság elnöke Az emberi méltóság alkotmányos védelme és a magánjogi személyiségvédelem című előadásában elmondta: várhatóan két könyvben dolgozza fel a polgári törvénykönyv a jövőben a jogi személyekről és az emberekről szóló szabályozásokat. Mint kifejtette, meglehetősen kritikusan kell fogadni azt, hogy a tavaly elfogadott polgári törvénykönyv, mely abban a formájában nem lép hatályba, az emberi méltóságot besorolta a példálózó felsorolást jelentő, egyes személyiségjegyek védelmének sorába. Az emberi méltóság azonban nem egy nevesíthető jegye az emberi személyiségnek. Ennél sokkal több. A háttere a személyiség magánjogi védelmének és a háttere, elméleti alapja a magánjogi személyiségvédelem konkrét megnyilvánulásainak - hangsúlyozta.
A személyi védelem azonban megilleti a jogi személyeket is, nemcsak az embereket. Ezért azt kell megoldani, hogyan lehet kifejezésre juttatni a jogi személy védelmét, mely azonban nem az emberi méltóságból levezethető védelem. A technikai megoldásban valószínűleg könnyítő lehetőséget kap a polgári törvénykönyv azzal, hogy a társasági jog is bekerül a polgári törvénykönyvbe. Ezzel a jogi személyek köre bővül majd, és a szabályok száma is nagymértékben megszaporodik. Ennek megfelelően úgy döntöttek, hogy nem egy könyv lesz a személyekről, mint ahogy jelenleg van, hanem lesz egy könyv a bevezető rendelkezéseket követően az emberről, és egy a jogi személyekről. A kettő között valószínűleg utaló szabályok
működnek majd - magyarázta a professzor.
Székely László kodifikációs biztos Utak és tévutak az új Ptk. személyiségvédelemi szabályaiban címmel tartott előadást, de emellett szó volt a személyiségi jogi perekről, a szerzői jogokról is.
Kapcsolódó cikkek
- A Google után a Facebook is kapitulált a német adatvédelmi törvények előtt
- Az adatvédelmi biztos szerint erősíteni kell az adatnyilvánosságot
- A Iomega Szuperhőse megvédi az Iphone adatokat
- Adatvédelmi tanúsítvány a SAS-nak
- Kérdőre vonják az Adobe-ot a Flash cookie-k miatt
- A gyorsabb banki átutalás adatszivárgással járhat
- Adatszivárgás elleni lehetséges előkészületek
- Excsajok: Személyes adatok törlését kérte az adatvédelmi biztos
- Szigorúbb adatvédelmi szabályok az EU-ban
- Rugalmasabb és biztonságosabb adatkezelés a Facebookon
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.