Racionalizálni kell a kormányzati informatikai fejlesztéseket
Hosszú távú informatikai tervezésben érdekelt a minisztérium - jelentette ki az előadó, hangsúlyozva, hogy ehhez egységes informatikai szabályozás is szükséges.
A helyettes-államtitkár szerint számos hátrányos informatikai szerződés született az elmúlt kormányzati időszakban. A legnagyobb probléma, hogy az állami pénzen fejlesztett forráskód gyakorlatilag használhatatlan, mert azt másik fejlesztő részére nem lehet továbbadni; az államnak csak használati joga van az adott informatikai termékre. Ennek értelmében a készülő digitális vagyontörvény elsődleges célja rendezni az adatbázisok tulajdonjogi helyzetét.
A közbeszerzéseket illetően a nagy megrendelésekhez fűződő árkedvezmények egyáltalán nem érvényesültek az utóbbi időszakban. Még folyik a szerződések ár-érték arányosságának vizsgálata – mondta a szakértő. Hangsúlyozta: a nem értékarányos szerződéseket felmondják vagy újratárgyalják. Hozzátette: egyes esetekben "büntetőjogi felelősség megállapítása zajlik".
A kormányzati informatikai fejlesztések évente 100-110 milliárd forintból valósulnak meg, ám a piac és az ügyfelek visszajelzéseiből az szűrhető le, hogy az elektronikus közigazgatási szolgáltatások javulása mégsem érzékelhető - emelte ki a helyettes államtitkár. A teljes, a hálózati kommunikációs és alkalmazás-fejlesztési tevékenységet érintő konszolidációs program három évet ölel fel - tette hozzá.
A Microsofttal, az Oracle-lel, a Magyar Telekommal létrejött egyedi szerződéseken alapuló szolgáltatásokat illetően a helyettes államtitkár elmondta: az üzleti partnerek egyetértésével jelenleg szolgáltatás-összevonást hajtanak végre. Ebben a méretgazdaságosság játszik fő szerepet - mondta.
Megfogalmazása szerint a kormányzat célja az e-közigazgatás terén egy egységesen működő, több millió felhasználó által használt rendszer kialakítása összevont törzsadatkezeléssel.
Kapcsolódó cikkek
- Fókuszban az okos városok
- Egyre többen választják az elektronikus számlázást
- Alkotmány 2.0 - Új szériájú közigazgatás
- Virtuális falu lesz Ivád
- Augusztus 20-ával debütál a kormány Facebook- és Twitter-profilja
- Az MMKlaszter az idén 20 milliárd forint forrás felhasználását tervezi
- Portugália tanít az információs társadalomra
- Nem vált preferenciává az információs társadalom fejlesztése
- Hátrányban a fejletlen e-közigazgatási rendszer miatt
- Az előremenekülés útja az információs társadalom?
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.