Az Intel a tervezettnél 14 százalékkal több osztalékot fizet
Az amerikai Intel Corp. a tervezettnél 14 százalékkal nagyobb osztalékot fizet részvényei után a harmadik negyedévben - közölte a vállalat pénteken kiadott közleményében. A társaság elnök-vezérigazgatója a tájékoztatóban kijelentette, a vállalat történetének legsikeresebb éve lehet az idei.
A harmadik negyedévben részvényenként a korábban bejelentettnél 2,25 centtel több, 18 cent osztalékot fizethet a kaliforniai óriás, ami 128 millió dollár többletköltséget jelent a vállalatnak. Az idei évben eddig 2,6 milliárd dollárt fizetett ki osztalékként az Intel.
A társaság hamarosan véglegesítheti a számítógép-biztonsági vállalat, a McAfee Inc. 7,68 milliárd dollár értékű felvásárlását is. Az Intel készpénztartalékainak és rövid távú befektetéseinek értéke jelenleg eléri a 15 milliárd dollárt.
A mikroprocesszor-gyártásban világelső amerikai társaság október közepén megjelent gyorsjelentése szerint a vállalat harmadik negyedévi bevétele 11,1 milliárd dollár volt az egy évvel korábbi 9,4 milliárd után. Ugyanebben az időszakban az adózott nyereség 59 százalékkal 2,96 milliárd dollárra, részvényenként 52 centre nőtt a tavalyi 1,86 milliárdról, részvényenként 33 centről.
Kapcsolódó cikkek
- Történetének legsikeresebb évét zárta az Intel
- Új Intel asztali Sandy Bridge CPU modellek
- Hardveres video-másolatvédelmet nyújt az Intel új processzora
- Intel új-generációs processzor
- Econet.hu: 607,2 millió forint veszteség
- Nagyobb lett a vártnál a Dell negyedéves profitja
- Bookline: 4,3 százalékkal nőtt a forgalom az I-III. negyedévben
- Az Infineon félvezetőgyártó növelte profitját
- A vártnál nagyobb nyereség a Vivendinél
- Jövő éve elején jön a Light Peak, kérdéses az USB 3.0 sorsa
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.