A vállalatok még csak barátkoznak a közösségi médiával
Idén átlagosan 82 százalékkal több időt töltöttek a felhasználók a közösségi média oldalainak böngészésével, mint tavaly. A vállalati kommunikációnak olyan új terepe jelent meg, amely minden korábbinál hatékonyabban alkalmazható a fogyasztók jobb megismerésére és megértésére. Néhány nemzetközi vállalat éppen ezért már nem egyszeri kezdeményezésként, hanem a marketing- és kommunikációs stratégiájának integrált részeként tekint használatára. A kutatók ezúttal arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire általános ez a szemlélet, illetve hogy a cégek jellemzően miként valósítják meg ezt a gyakorlatban.
A több mint 2000-es mintán végzett felmérés során az derült ki, hogy a legtöbb szervezet inkább a hírverés eszközeként veti be a közösségi médiát, semhogy értelmezné és részt venne az ott folyó, róla szóló kommunikációban. A vállalatok fele abban látja az újfajta marketingcsatorna legnagyobb előnyét, hogy az képes felhívni a figyelmet a cégére, termékeire és szolgáltatásaira. Ugyanakkor csak az egynegyedük volt arról meggyőződve, hogy ez a gyakorlatban is működik – vélhetően az alátámasztó bizonyítékokat szolgáltató analitikai eszközök csekély használata miatt. A megkérdezettek további 30 százaléka arra használja a közösségi médiát, hogy forgalmat tereljen a weboldalára, de csak 29 százalék gyűjti össze és követi nyomon az online felhasználók véleményét. Megdöbbentő, hogy a mérhető előnyök a cégek fontossági listájának legvégén szerepelnek. Míg 23 százalékuk egyetért abban, hogy a közösségi média segít nyomon követni a véleményeket, az ezek gyakoriságát mérő módszerek alkalmazását nem tekintik hasznosnak. Csupán a cégek 18 százaléka koncentrál a pozitív és negatív hozzászólások elkülönítésére.
A kutatásból az is kiderült, hogy a válaszadók háromnegyede nem tudja, hogy a számukra legértékesebb vevőkör hol beszélget róluk, 31 százalékuk egyáltalán nem méri a közösségi média hatását, és szinte egyik megkérdezett cég sem próbálkozott még a fogyasztói vélemények vizsgálatával. Mindössze 7 százalékuk próbálja integrálni a közösségi médiát a teljes marketingstratégiába, például a kampánymenedzsment, a kereskedelmi analitika, a CRM vagy az üzleti intelligencia részeként.
„A vállalatok elszalasztják a lehetőséget, hogy hatékonyan népszerűsítsék termékeiket, szolgáltatásaikat, növeljék a hírnevüket”- mondta Tom Davenport szerző, vezető elemzési szakértő. „Nem tudják, kik beszélnek róluk, a kiváltott pozitív és negatív érzelmekről nem is beszélve. Nem képesek megítélni az őket érő dicséret vagy bírálat hatásait, és nem tesztelik például a márkaüzenetekről vagy a videókról kialakult véleményeket.”
A jövőbeni terveket illetően a részt vevő cégek 36 százaléka nyilatkozta azt, hogy tervez vevői elégedettség felmérést az elkövetkező két-három évben. Közel 33 százalékuk szándékozik közösségi monitoring alkalmazásokat bevezetni, 27 százalékuk törekvései között előrejelző analitikai eszköz beszerzése is szerepel, és 26 százalék mérni fogja az online kommunikáció hatását. A többség reméli, hogy a közösségi média elemzését integrálni tudja egyéb marketingmegoldásokba, hogy ne csak azt tudják, beszélnek rólunk, hanem azt is, hogy ki, és hogy ez milyen hatással bír.
Kapcsolódó cikkek
- Twitter és Facebook nélküli böjtölést tanácsolt egy olasz pap
- Az olasz miniszterek Twitteren keresnek munkatársat
- Közösségi portálokon az osztrák kormányfő
- Internet Hungary - Új lehetőségek a közösségi oldalakon
- Internet Hungary - Néhány éven belül visszaeshet a közösségi oldalak látogatottsága
- Élő KLM-válaszok a közösségi oldalakon
- A közösségi média felértékelte a vásárlók pozícióját
- Twitter- és Facebook-oldalt indít az osztrák kancellár
- Tweetelj, keress és vezess! – Közösségibb navigáció a TomTomtól
- Instantbird 1.0
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.