Rekordbírság a két romániai mobilszolgáltatónak
Összesen 63,1 millió euró bírságot szabott ki a két romániai mobilszolgáltatóra, az Orange-re és a Vodafone-ra a román versenytanács, piaci fölényükkel való visszaélés miatt.
A bírságból 34 millió esik az Orange-ra és több mint 29,1 millió a Vodafone-ra, ez a cégek romániai éves forgalma 3-3 százalékának felel meg.
A versenytanács elnökének keddi tájékoztatása szerint a szervezet még 2006-ban kezdett vizsgálódni a mobilszolgáltatók ügyében annak nyomán, hogy egy - időközben már felvásárolt - alternatív szolgáltató, a Netmaster Communications a két most megbírságolt mobilcéget, valamint az állami távközlési társaságot, a Romtelecomot, különböző esetek kapcsán piacuralmi helyzetükkel való visszaéléssel vádolta.
A versenytanács elnöke a bírságok bejelentése kapcsán azt is közölte, hogy Romtelecom elleni vizsgálat is zárószakaszában van.
Kapcsolódó cikkek
- Online televíziós és rádiós hírszolgáltatás Magyarország és Románia között
- Az internet után a mobil is néma, mint szfinx
- A Vodafone eladja SFR és Polkomtel részesedését
- A Vodafone első üzleti félévében 56 százalékkal nőtt a profit
- A Vodafone Magyarországon is forgalmazza az iPhone 4-et
- Az Orange, Cisco, EMC, és VMware felhő-szövetsége
- Nőtt a Vodafone bevétele
- Netfone: új virtuális mobilszolgáltató a piacon
- Megduplázta nyereségét a Vodafone
- Még áprilisban forgalomba hozza a Vodafone a Nexus One-t
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.
Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric
Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt.