Két konferencia az online kereskedelemről

forrás Prim Online, 2011. március 9. 15:24

Ahogy egyre inkább az interneten szerezzük be repülőjegyünket, a karácsonyi ajándékokat, vagy akár a bioélelmiszert, ahogy a hálón keresztül foglalunk szállást, intézünk adóügyeket, vagy jelentkezünk be az ügyfélszolgálatra, úgy válik egyre divatosabbá, hogy mindezekről a kérdésekről beszéljünk is, szakmai konferenciák keretében mérjük fel ezen új piaci terület jellemzőit, hatásait. Tavasszal két e-commerce konferenciát is rendeznek: március 29-én  a PC World invitálja konzultációra a webáruházak üzemeltetőit, illetve az e-kereskedelem terén most induló vállalkozásokat a Kinnarps Hungary Váci úti irodaházába; május 5-én és 6-án pedig a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SZEK.org) tartja immár nyolcadik e-kereskedelmi konferenciáját a gárdonyi Nautis Vital Hotelben.

Ez utóbbi - hűen a hagyományhoz - a GKI-NET-nek a 2010-es év e-kereskedelmi eredményeit és az idei prognózisokat bemutató, és először a konferencián elhangzó kutatási jelentésével kezdődik. A további programban kiemelt szerepet kap a közösségi vásárlás üzleti modelljének és működő példáinak bemutatása,  a várható fejlődési irányok és piaci hatások elemzése, megvitatása, nemzetközi kitenkintéssel és külföldi előadóval.

A SZEK-konferencián külön szekció foglalkozik majd az egyre inkább komplex médiaeszközzé váló mobiltelefonokkal és egyéb mobileszközökkel, azó esik azok e-kereskedelmi lehetőségeiről, jelenlegi felhasználásairól és az áttörés várható idejéről; valamint a mobil eszközökön való hirdetések speciális lehetőségeiről. További előadások foglalkoznak az áruházi számok, statisztikák rejtelmeivel és az elemzés hatékonyságával.

A rendezvény második napján egy barátságos villásreggeli közben a hazai e-kereskedelmi szakma legismertebb sikertörténeteinek főszereplőivel, valamint az e-kereskedelem területén ígéretes vállalkozások után kutató befektetőkkel beszélgethetnek a résztvevők személyes sikereikről, a piaci kilátásokról, új vállalkozásokról, ötletekről és az eredményes internetes cégépítés titkairól

Az időben közelebbi - március végi - PC-World rendezvény is külön hangsúlyt fektet a mobiltechnológiai kihívásokra. Az e-Commerce 2011 betekintést enged a jó üzlet- és ügyfélszerzési módszerekbe, hasznos segítséget kínál a boltindításban és a profitábilis működés területén.

A két kifejezetten e-commerce rendezvény mellett a SZEK.org más rendezvényeken is szerepet vállal az elektronikus kereskedelem népszerűsítési érdekében, így például most tavasszal az április 6-i SmartMobil konferencián, és a májusi SZEK-konferenciát közvetlenül megelőző Media Hungaryn is.

 

Kulcsszavak: e-commerce SzEK konferencia

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás

Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.

2024. december 22. 10:27

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32