A Nokia 16 ezer munkatársat "érintő" átalakításra készül
A Nokia vállalati és termékszerkezeti átalakításra készül, a hetekben kezdődő folyamat 16 ezer munkatársat érint - fogalmazott Jorma Ollila, a felügyelő bizottság elnöke egy szerdán megjelent interjúban.
A Helsingin Sanomat című finn lapban megjelent interjú szerint az átalakítás legkevesebb másfél évig tart majd és kiterjed a termékfejlesztésre és a szolgáltatási üzletágra is. Az egyelőre nem tisztázott, hogy milyen mértékű létszámleépítéssel jár a reform.
A finn mobilgyártó lemaradt az okostelefonokkal és táblagépekkel erősítő konkurencia mögött. A tavalyi utolsó negyedévben 124 millió készüléket adott el, ami 3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A társaság piaci részesedése 35 százalékról 31 százalékra csökkent.
A világszerte több mint 130 ezer embert foglalkoztató cég február elején bejelentette, hogy stratégiát vált, ami jelentős létszámcsökkentéssel jár. Egyebek mellett a Symbian nevű, saját fejlesztésű operációs rendszerről áttérnek a Microsoft rendszerére, ami önmagában is számos fejlesztői munkahely megszűnésével járhat.
A bejelentés után a társaság magyarországi vállalata közleményt adott ki, amely szerint az új stratégia közvetlenül nem érinti a gyártást, a nagyjából 5 ezer főt foglalkoztató komáromi üzemben így továbbra is ugyanúgy folyik a termelés, mint korábban.
Kapcsolódó cikkek
- A "nem okos telefonokra" koncentrál a Nokia
- A komáromi Nokia gyárban nem lesz létszámleépítés
- Leépítésekre készül a Nokia
- A Nokia profitja 21 százalékkal csökkent, piacot veszített
- Jó negyedév, elbocsátások a Nokiánál
- A Meego után a Symbian főnöke is otthagyja a Nokiát
- Veszített a Nokia
- Küszöbön a Motorola feldarabolása, a Nokia Siemens érdeklődik
- Csökkentette negyedéves eredmény-előrejelzését a Nokia
- Ismét perbe hívja a Nokia az Apple-t
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde
A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.
GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I
Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése, valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.
Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve
Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.
A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel
Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.
Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en
A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R* területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.