Synergon: kisebb bevétel és veszteség 2010-ben

MTI Sajtóadatbank, 2011. április 11. 08:55

Az elmúlt évet 15,353 milliárd forint konszolidált bevétellel és több mint 800 millió forint veszteséggel zárta a Synergon Informatika Nyrt., szemben az egy évvel korábbi 17,712 milliárd forint bevétellel és 223 millió forint adózott nyereséggel - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

A nemzetközi pénzügyi beszámolási standardokkal (IFRS) összhangban készült gyorsjelentés szerint a tavalyi bevételt nagyban befolyásolták az államigazgatási szektorban végrehajtott megszorító és takarékoskodási intézkedések, amit tetézett, hogy az őszi helyhatósági választások miatt az önkormányzatok és a felügyeletük alá tartozó közszolgáltatási intézmények is kevesebbet költöttek.

A társaság közleménye szerint az eredményt negatívan befolyásolta a tervezett székhelyváltozással összefüggésben a tervezetten felül elszámolt értékcsökkenési leírás, valamint egy szoftver termékre elszámolt értékvesztés.

A közlemény idézi Litauszki Róbertet, a társaság vezérigazgatóját, aki elmondta: a korábbi várakozásoknak megfelelően az év utolsó három hónapja sem hozott áttörést az informatikai piac, és a Synergon csoport számára.

Kifejtette: az államigazgatási és önkormányzati területet általánosságban véve még mindig a kivárás jellemezte. A vállalkozói szféra visszafogott beruházási kedve sem változott, pedig hosszú távon a biztonság, valamint a szervezeti és informatikai hatékonyságot érintő fejlesztések nem maradhatnak el.

A társaság április 29-én tartja éves rendes közgyűlését, amelyen az igazgatótanács nem javasolja osztalék kifizetését. A javaslatot az éves rendes közgyűlés módosíthatja. A társaság tavaly sem fizetett osztalékot.

A Synergon részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek, a papír csütörtöki záró ára 467 forint volt, míg az elmúlt 12 hónapban 450 és 788 forint között mozgott.

Kulcsszavak: +mérleg Synergon

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36