e-egészségügyi megoldások bevezetését sürgetik az EU-tagállamokban
„Befektetés a jövő egészségügyi rendszereibe”mottóval megnyitotta kapuit Budapesten az eHealth Week 2011, Európa e-egészségügyi szervezeteinek legnagyobb szabású éves eseménye. Európa minden részéről érkeztek szakemberek a rendezvényre, hogy felhívják az unió egészségügyi szolgáltatóinak, kormányainak és betegeinek figyelmét az e-egészségügyre, amelynek alkalmazására megérett az idő.
Dr. Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára elmondta: „A magyar EU-elnökség szerint az e-egészségügy a jövő egészségügyi rendszereibe történő beruházások fontos eleme, és egyetért azzal, hogy az unió fokozottabban ösztönözze az egészségügyi informatikai megoldások innovációját. A fejlődés felgyorsítása, valamint az e-egészségügyi rendszerek elterjedése elősegíti a jövő fenntartható egészségügyi rendszereinek megteremtését és növeli Európa versenyképességét.”
Stephen Lieber, a HIMSS Europe (Healthcare Information and Management Systems Society Europe) elnöke kiemelte: „Az e-egészségügy segíthet több, Európa számára nyomasztó egészségügyi probléma kezelésében, mint amilyen például a népesség elöregedése. Ugyanakkor az e-egészségügy új lehetőségeket is teremt, hiszen kialakulóban van az új üzleti és munkalehetőségeket kínáló vadonatúj piac, amelyben Európa valódi vezető hatalommá válhat.”
Az európai e-egészségügyi piac jelenleg körülbelül 15 milliárd euróra becsülhető, növekedésének mértéke évi 2,9%. A HIMSS Europe az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnökségével és az Európai Bizottsággal együtt az esemény társszervezője.
Kapcsolódó cikkek
- Kincsvadászat a budapesti utcákon
- EU: az internet "hadszíntérré" válhat
- Az egészség üvegszálon érkezik
- Kiállításon debütál a négydimenziós anatómiai atlasz új változata
- Orvosi diagnózis androidos telefonon
- Frekvenciasávot megnyitó szabályokat fogadott el az EB
- Az infrastuktúra biztonsága szoros összefüggésben van az Unió versenyképességével
- Navracsics: lépést kell tartani a technológiai fejlődéssel a számítógépes bűnözés elleni harcban
- Megkétszereződött a .eu domain regisztrációk száma az elmúlt öt évben
- Megerősítették elkötelezettségüket a Galilelo mellett az EU-miniszterek
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.