EuroCloud Day 2012: európai összefogás a cloud computing elterjesztéséért
Nagy sikerrel zajlott tegnap Budapesten és Európa 13 másik országában az EuroCloud Day. A központi, online vetített előadások nemzetközi előadóin kívül a résztvevők hazai, aktuális témákról hallgathattak kerekasztal-beszélgetéseket a cloud computing iparág itthoni szakembereitől, a közigazgatás képviselőitől, befektetőktől és vállalkozóktól. A nap végén kiosztották az első EuroCloud Award díjakat is.
Az EuroCloud Day-t az idén először rendezte meg a 2011-ben megalakult EuroCloud Magyarország Egyesület, az európai szervezet 13 másik tagországával egy időben. A Budapesten megtartott rendezvényen 120 résztvevő, az összes európai rendezvényre pedig több mint 1500 érdeklődő látogatott el. Bellák Zoltán, az EuroCloud Europe alelnöke, egyben az EuroCloud Magyarország elnöke elmondta: “Célunk, hogy megmutassuk, a cloud computing nem csupán a leginnovatívabb és leggyorsabban fejlődő iparág az IT-n belül, hanem olyan költségcsökkentő és hatékonyságnövelő megoldások halmaza, amelyeket a kis- és közepes vállalkozások, a nagyvállalatok és a közigazgatási szervezetek is könnyen, gyorsan és sikeresen használhatnak. Az EuroCloud itt Magyarországon azt a célt tűzte ki maga elé, hogy kapcsolatrendszerével, információival, a piacra jutás segítésével, és a hazai ökorendszer fejlesztésével a hazai informatikai szektor azon szereplőit támogatja, amelyek bevételük nagy részét a globális cloud computingból, ebből az évente 30-60 százalékkal bővülő exportpiacból próbálják megszerezni, oly módon, hogy hazai innovációt használnak és magyarországi munkaerőt foglalkoztatnak.”
Neelie Kroes, az Európai Bizottság alelnöke online előadásában megerősítette, hogy idén elkészül az európai cloud computing stratégia, amelynek sarokpontjait többek között a standardizálás, a jogi és adatbiztonsági kérdések, illetve az ezekre adandó közös európai válaszok alkotják. Neelie Kroes beszédében kiemelte, hogy az Európai Unióban 1,5 millió új munkahely teremtődhet a cloud iparág fejlődésének következtében. Az EuroCloud egyedüli tisztán európai szervezetként vesz részt a Neelie Kroes által idén életre hívott Európai Cloud Partnerség programban, amely többek között az adatbiztonság európai szintű szabályozását és a központi IT beszerzések cloud-baráttá alakítását célozza.
A nap során három, hazai érdekeltségű kerekasztal-beszélgetésre került sor, amelynek keretében a költséghatékonyság, az üzleti agilitás és az innováció kérdéseit járták körül a közigazgatási, befektetői és innovációs kerekasztalok képviselői. Komáromi Zoltán, az IDC Magyarország ügyvezetője elmondta, hogy “A magyarországi felhőszolgáltatók kiemelkedő innovációs és növekedési potenciállal rendelkeznek a többi európai országhoz képest.” Hild Imre, az European Entrepreneurship Foundation Budapest Chapter igazgatója pedig a “felhő fellegvárának” nevezte Magyarországot.
Az EuroCloud munkacsoportjai első alkalommal mutatták be az egyesület keretében elkészített elemzéseiket és javaslataikat a szabályozás, az adatbiztonság, a közpolitika és a legjobb nemzetközi gyakorlatok területén. Az egyesület által megtartott rendezvény is azt bizonyította, hogy az EuroCloud lehet a legjobb platform arra, hogy a hazai politikai és üzleti élet szereplői megtalálják egymást cloud témában és bizalomra és biztonságra épülő partnerségeket kössenek az iparág növekedésének elősegítésére.
A hazánkban idén először kiosztott EuroCloud Award díjakat Koszorús László, az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának alelnöke és Poros Gábor, a Fujitsu Technology Solutions ügyvezető igazgatója adta át a nyerteseknek. Az idén 2 kategóriában osztottak első díjat, és további 4 kategóriában különdíjat. A kategóriák nyertesei:
Első díjak:
Best Cloud Service Product (legjobb cloud szolgáltatás): Mobile Engine Kft.
Best Business Case – Commercial Sector (üzleti esettanulmány - versenyszféra): Telenor Magyarország Zrt. (Origami Group esettanulmány)
Különdíjak:
Best Start-up (legjobb kezdő vállalkozás): Elastoffice Magyarország Kft.
Cloud felhasználói kategória: Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Egyesület
Best Transformed Service to Cloud (Legjobb cloud szolgáltatássá alakított szoftver): NEXON Kft. (Tesco esettanulmány)
Strongest International Impact (Legerősebb nemzetközi hatás): Central Europe On-Demand Zrt.
Kapcsolódó cikkek
- Smartmobil ’12 - Az okostelefon, mint tömegtermék
- System Center Service Manager 2012 konferencia
- EuroCloud Day: a kormányzat is spórolhat a cloud computing megoldásokkal
- Panda a felhőben: Központilag menedzselhető védelemi megoldás KKV-knak
- Fókuszban az online vásárlások
- A pénz beszól: Ma kezdődik a Media Hungary
- Fantasztikus felhőalkalmazást dob piacra a Qualysoft
- Máris használatba vehető a Google Drive
- Progress konferencia Gödöllőn
- A Media Hungary díszvendége: Finnország
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.