Tatán rendezi az NJSZT az idei Közép-Európai Informatikai Diákolimpiát
Tatán rendezi meg a Neumann János Számítógéptudományi Társaság – július 8. és 12. között – az idei Közép Európai Informatikai Diákolimpiát, amelyet az idén a Google is kiemelten támogat, s ennek jegyében a konferencia résztvevői a nyitónapon videókonferencia-beszégetést folytathatnak a Google fejlesztőlaboratóriumának munkatársaival is. A verseny megnyitójára várják Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárt is, aki elvállalta a rendezvény feletti védnökséget.
Az első Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát (International Olympiad in Informatics, IOI) 1989-ben rendezték meg az UNESCO támogatásával. Az első versenyen Szófiában 13 ország, egy évvel később Minszkben már 25, 1992-ben Bonnban pedig 46 ország vett részt 4-4 tagú csapatokkal.
A gyorsan népszerűvé váló verseny láttán a román delegáció 1993-ban felvetette, hogy meg kellene rendezni a közép-európai országok hasonló versenyét. Hivatalosan nyolc közép-európai ország kezdeményezte 1994-ben a Közép-Európai Informatikai Diákolimpiát (Central-European Olympiad in Informatics, CEOI), a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI) szereplők közvetlen utánpótlásának versenyeztetésére, ahol minden országot legfeljebb 4 versenyző képvisel.
Magyarország – az 1996-os veszprémi Nemzetközi Informatikai Diáklimpia mellett eddig az 1995-ös, a 2001-es és a 2005-ös Közép-Európai Informatikai Diákolimpiákat rendezte meg Szegeden, Zalaegerszegen illetve Sárospatakon, s ezt követi most a 19. Közép-Európai Informatikai Diákolimpia Tatán.
A részletekről a szervezők folyamatos tájékoztatást adnak a http://ceoi2012.elte.hu/ weboldalon.
Kapcsolódó cikkek
- Windows Phone Code Camp: fiatal fejlesztők versenye
- Mobil tartalmak nemzetközi versenye – WSA-mobil 2012
- London 2012 - Egyedi közösségi oldalon üzenhetnek a magyar szurkolók
- Magyar díjazott a Hack4Europe programozóversenyen
- London 2012 - Elárasztották a világhálót az olimpiai fáklyák
- Idén is keresik az információs társadalmat népszerűsítő újságírókat
- Magyarok a Marson - Robotépítő-verseny Szegeden
- Magyar projekt nyerte a 30 ezer dolláros ösztöndíjat a NASA kutatóbázisára
- Ismét elrajtol a WTW 24 órás fejlesztői verseny
- Debreceniek nyerték az Infomaratont
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről
A PwC Magyarország az IAB Hungary szakmai közreműködésével 2024 novemberében alapozó kutatást végzett az e-kereskedők körében a retail media jelenlegi helyzetéről, amelynek eredményeit a november végén tartott Digital Hungary Klub retail media témájú szakmai rendezvényén mutatták be. A felmérés fontosabb megállapításai az alábbiakban olvashatók.
Változások a Magyar Telekom felsővezetésében
Szerződése lejártával távozik a Magyar Telekomtól Daria Dodonova gazdasági vezérigazgató-helyettes és Igazgatósági tag. Lubor Zatko műszaki vezérigazgató-helyettes pedig a Deutsche Telekom Csoporton belül más pozícióban folytatja karrierjét. A gazdasági vezérigazgató-helyettesi pozícióra a Deutsche Telekomtól André Lenz érkezik a társasághoz 2025. március 1-i hatállyal, a műszaki vezérigazgató-helyettesi feladatkört pedig 2025. január 1-től Nagy Péter látja el, aki jelenleg a Magyar Telekom műszaki kiszolgálásért felelős vezetője.
December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!
Meghosszabbítja a jelentkezési határidőt ’Az Év Honlapja’ pályázat, amely évről évre megmutatja a hazai digitális világ legjobbjait! A pályázat új nevezési határideje: 2024. december 15. éjfél! Még van lehetőség a vállalatok és kreatív ügynökségek számára, illetve mindazoknak, akik friss projektjeiket és egész éves munkájuk termését meg szeretnék mutatni a közönségnek és a zsűrinek.
Megvannak az idei év legjobb webshopjai
Ismét megrendezték az Év Webshopja Konferenciát és Versenyt, ahol a díjátadó gála mellett a szakma legjobbjai tartottak előadásokat a rekordszámú résztvevőnek. Az idei nyertesek között megtalálható nyomdai szolgáltatásokat kínáló, egyedi ajándékokat készítő, állategészségügyi és kozmetikai termékeket árusító webshop is.
Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report
Elérte az 55%-ot az 5G globális lefedettsége, de Európa lemaradásban van a legfejlettebb mobilhálózatok kiépítésében – derül ki az Ericsson Mobility Report 2024 novemberi kiadásából. A jelentésben két esettanulmány mutatja be, hogyan kezdik kiaknázni az úttörő mobilszolgáltatók az 5G hálózatok „felszeletelésében” rejlő lehetőségeket arra, hogy a tömegrendezvényeken vagy épp a tűzoltók számára mindig gyors és megbízható mobilkapcsolat álljon rendelkezésre. A svéd technológiai vállalat szakértői vizsgálták azt is, hogyan hathat az AI-forradalom a mobil adatforgalom lankadó növekedésére.