Dobogón a magyar csapat a Microsoft Imagine Cup-on

forrás Prim Online, 2012. július 12. 11:13

Az előkelő harmadik helyet szerezte meg a magyar Turtle Games csapat a Sydney-ben zajlott Imagine Cup technológiai versenyén az okostelefonokra történő játékfejlesztés kategóriájában. Utoljára három éve jutott magyar csapat a döntőbe, akkor szintén bronzérmesek lettek a hazai diákok. A Microsoft Imagine Cup a világ első számú technológiai diákversenye, amelyen a nevezők feladata, hogy az emberiség legégetőbb problémáira találják meg a választ. A magyar csapat harmadik helyet szerzett játéka a korlátos erőforrásokkal való gazdálkodásra és a fenntartható fejlődésre helyezi a hangsúlyt.

Az Imagine Cup-ban részt vevő diákok nem csak más hasonló gondolkodású fiatalokkal mérhetik össze tudásukat, de új barátokat, ismerősöket szerezhetnek, hiszen minden évben a legcsillogóbb elméjű diákok gyűlnek össze azért, hogy a technológia segítségével a világ legégetőbb problémáira találjanak megoldást.

A Microsoft 10 évvel ezelőtt indította el a versenyt abban a hitben, hogy a diákok képesek arra, hogy megváltoztassák a világot. Egy évtized alatt 190 országból mintegy 1,65 millió tanuló vett részt a Microsoft világversenyén, ötletet merítve egyebek mellett az Egyesült Nemzetek millenniumi fejlesztési céljaitól kezdve saját országuk problémáin keresztül saját tapasztalataikig. A verseny mottója: „Képzelj el egy olyan világot, amelyben a technológia képes a legnehezebb problémák megoldására.”

A verseny hagyományosan legnagyobb érdeklődést kiváltó kategóriájában, a szoftvertervezésben az első helyet az ukrán Quadsquad Enable Talk projektje érdemelte ki.  Az ukrán diákok által fejlesztett szoftver egy elektromos érzékelőkkel és giroszkóppal felszerelt kesztyű segítségével képes lefordítani a jelbeszéd mozdulatait, és hang formájában továbbítja a szöveget. A csapat saját tapasztalataiból merítette az ötletet, s a rendszert már több jelbeszédet alkalmazó hallássérült emberen tesztelték Ukrajnában.

A versenyen sikeresen szerepelt a hazai Turtle Games Csapat is Rum Run nevű stratégiai kereskedő játékéval. A Kapos Ádám, Kiss Dávid, Pregardt-Paur Róbert és Pintér Márk által készített játékban a játékos szabadon irányíthat hajókat, amelyekkel rumot és élelmet vásárolhat, eladhat, szállíthat. A játék központja egy falu, amely az ellátás hatására fejlődik, és idővel önellátóvá válik, a játékos pedig ezért pontokat kap, melyekből új, például gyorsabb hajókat vehet. A játékélményt a részletgazdag grafikai megjelenítés és precíz kidolgozottság teszi teljessé.

A játék célja, hogy egyszerű, közérthető eszközökkel tanítsa meg a fejlődő és fejlett országok lakóinak egyaránt, hogy hogyan kezeljék rendelkezésre álló erőforrásaikat, hogyan aknázzák ki lehetőségeiket, támogassák embertársaikat, és biztosítsák a fenntartható fejlődést.

„Ami a felszínen játék, az a valóságban már élet és halál kérdése. Évente csaknem 10 millióan halnak meg éhezés miatt, és ez a probléma sajnos a világ legfejlettebb országait is érinti. Azzal, hogy felhívjuk az emberek figyelmét erre a rendkívüli, világszintű problémára, illetve megtanítjuk, hogy mennyire fontos az erőforrások jó kiaknázása, már életeket menthetünk meg.” – hangsúlyozta Pellek Krisztián, aki a Microsoft Magyarország konzulenseként a csapat mentori feladatait is ellátta.

A projekt nem csupán egy égető problémára próbál megoldást adni, de remek példája a hazai egyetemek közti együttműködésnek is. A játék programozását az ELTE hallgatói végezték, mivel a Rum Run története az ELTE Informatikai Karának – néhány évvel ezelőtt kísérleti céllal indított –Játékprogramok készítése szemináriumán indult. Az alkalmazás fejlesztése nagyrészt az Informatikai Kar Windows Phone Kutatói laborjában zajlott az ELTE IK Windows Phone Kompetenciaközpont támogatásával, míg a grafikai elemeket a Moholy-Nagy Művészeti egyetem két hallgatója készítette el.

 
 

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!

Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.

2024. december 17. 09:39

Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat

Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.

2024. december 11. 16:31

Itt vannak a régió legdinamikusabban fejlődő vállalatai

A Deloitte Technology Fast 50 Central Europe program újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen idén ünnepli 25. évfordulóját. A rangsor a régió legdinamikusabban növekvő technológiai vállalatainak kiemelkedő teljesítményét ünnepli, valamint az innovációt és a pozitív társadalmi hatást ismeri el. A magyar vállalatok idén is kiemelkedően szerepeltek: a scoutlabs, a Parkl Digital Technologies és a Mito Digital is díjazásban részesült innovatív és fenntartható megoldásaikért.

2024. december 9. 20:44

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

A 2024-es Év Projektmenedzsere egy fedél alá hozta a kultúrát és a diplomáciát

Sághi Attila lett az Év Projektmenedzsere, aki a hagyományokat a funkcionalitással ötvöző Magyarország Háza Brüsszelben projekttel nyerte el a hazai projektmenedzsment szakma egyik legrangosabb elismerését.

2024. december 5. 20:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14