Már 300 magyar webáruház verseng az Ország Boltja címért

forrás Prim Online, 2012. augusztus 8. 14:15

Három hete indult a II. Ország Boltja verseny, máris több mint 300 hazai webshop jelentkezett a megmérettetésre. 

Eddig a legtöbb bolt a Szépségápolás és Egészség, az Otthon, Kert és Barkács és a Számítástechnika kategóriákban indult, de akad játékbolt, ajándékbolt és autós termékeket forgalmazó bolt is a mezőnyben. A verseny fontosságát jól mutatja, hogy idén az első három hét során a kb. 1000 aktív magyar webáruház  közel harmada már regisztrált is. 

Az Ország Boltja versenyt július közepén indította el az Árukereső.hu árösszehasonlító oldal azzal a céllal, hogy a webáruházak ingyenes megmérettetésben vehessenek részt, melyben a felhasználók, valamint a valós vásárlók díjazzák a boltokat és szolgáltatásaikat. A verseny során kiderül, hogy melyek a legnépszerűbb és legmegbízhatóbb boltok. A webáruházak üzemeltetői és a vásárlók közös érdeke, hogy egyre nagyobb fogyasztói bizalom alakuljon ki és hazánkban is még többen használják az Internetet  vásárlásra.
 
Idén összesen 16 kategóriában lehet indulni a díjakért. A hihetetlenül gyorsan fejlődő magyar e-kereskedelem történetének második éve meghatározó eseménye a verseny, hiszen igen ritka, hogy egy gazdasági terület szereplőinek ilyen nagy része nevez be egy nyílt erőpróbára.
 
Az Ország Boltja versenyen még mindig lehet indulni, a felhasználók szavazatait pedig október 8-ig várják a szervezők a wwww.orszagboltja.hu oldalon!
Kulcsszavak: online vásárló verseny

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32