Vállalati közösséget épít az Office 365-tel a Tesco
A világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi vállalata, a Tesco a Microsoft Office 365 szolgáltatásait választotta a vállalaton belüli közös munka hatékonyságának, és közösségi platformjának fejlesztésére. A brit székhelyű vállalat tervei szerint az európai és ázsiai leányvállalatok központjaiban és az ottani üzletekben dolgozó alkalmazottak számára teszi elérhetővé az Office 365-öt.
Az Office 365 már régen nemcsak a szövegszerkesztésről és a táblázatkezelésről szól, hanem egészen új kihívásoknak is képes megfelelni. Lehetővé teszi például a munkatársaknak a hatékonyabb kommunikációt és közös munkát a földrajzi elhelyezkedésüktől függetlenül, az alkalmazásoknak köszönhetően pedig a szükséges információk eljutnak az illetékes munkatársakhoz, hogy ők minden esetben releváns döntést tudjanak hozni.
A Tesco tudatosan törekedett arra, hogy az Office 365 segítségével ne pusztán egy dokumentumtárat hozzon létre, hanem olyan együttműködési platformot alakítson ki, amely korszerű módja annak, hogy a munkatársak megosszák egymással ötleteiket, a vállalattal kapcsolatos híreiket.
„Olyan technológiát szeretnénk a dolgozóink kezébe adni, amellyel értéket teremtenek a vásárlóink számára, függetlenül attól, hogy üzletben, logiszitkai központban vagy irodában dolgoznak. Úgy gondoltuk, hogy az Office 365 egy fontos eszköz ahhoz, hogy megvalósíthassuk e célkitűzésünket. Az Office 365 egyfajta portálként fog szolgálni a Tesco alkalmazottai és beszállítói számára; ezzel ösztönözzük őket arra, hogy rugalmasabb munkastílust vegyenek fel. Ezen a portálon azt szeretnénk, hogy a munkatársak remek vásárlói élményeket osszanak meg a közösségünkkel, egyben bátorítva a többieket arra, hogy ezeket a jó gyakorlatokat a mindennapi munkájukban alkalmazzák.” Az Office 365-nek köszönhetően egy teljesen „összekötött” szervezet leszünk, amelynek munkatársai képesek hatékonyan kommunikálni, proaktívan megosztani a birtokukban lévő tudást.” – emelte ki Mike McNamara, a Tesco informatikai igazgatója.
A közösségi média belső munkatársak körében történő alkalmazása az az üzleti élet terén a legtöbb vállalat számára még viszonylag újnak számít. A kapcsolati hálók azonban mára már nagyon sok millió ember mindennapjainak részévé váltak, fő színterei a kapcsolattartásnak, az információmegosztásnak, véleménycserének. Ugyanezek az emberek egyúttal a vállalatok alkalmazottai, partnerei és ügyfelei is – és mindinkább elvárják, hogy a kapcsolati hálókat a magánélet mellett munkavégzésre és ügyintézésre is használhassák.
„Napjainkban egyre több vállalat ismeri fel, hogy érdemes lépést tartani a közösségi média terén jártas alkalmazottakkal. A gazdálkodó szervezetek egyre nagyobb hányada már legalább egy közösségi alkalmazást bevezetett informatikai környezetében. A felhasználók közül azonban kevesen tudják, hogy a Microsoft Office például jóval több, mint egyszerű szövegszerkesztő, táblázatkezelő és prezentáció készítő: az üzleti szolgáltatások részként ma már olyan vállalaton belüli belső közösségi hálózatot tudunk segítségével létrehozni, amely hatékonyan, a vállalati munka javára aknázza ki a közösségi hálózatok adta lehetőséget” – fogalmazott Nagy Levente, a Microsoft Magyarország Office üzletágának vezetője.
Kapcsolódó cikkek
- Steve Ballmer bemutatta az új MS Office-t
- Steve Ballmer bemutatta az új Microsoft Office-t
- A Facebook használata irigységet és elégedetlenséget válthat ki
- Közelben.hu: A közelben lévő legjobb helyek a Sanoma új közösségi oldalán
- Sikeresek a közösségi oldalakon elhelyezett hirdetések
- Egyetemi felhasználókkal ünnepel az Office 365
- Erősödő ellensúly az MS Office-szal szemben
- Elérhető a Microsoft Office 365 béta változata
- 11 rést javít az Office-on és hálózati szoftverén a Microsoft
- Microsoft Office 2010 magyarul is
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.