Pénztárgépcsere: globális chiphiány és jelentős áremelkedés
A Kormány tegnapi pénztárgépekkel kapcsolatos bejelentésére az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége is reagált. Az érdekvédelmi szervezet amellett, hogy üdvözli a pénztárgépenkénti 50 000 forintos támogatást, amelyet a tényleges vásárláskor és nem adókedvezmény formájában fog nyújtani a kormány, a változatlanul fennálló nehézségekre is szeretné felhívni a figyelmet.
Mint ismeretes, az IVSZ már a rendelettervezeti szakaszban jelezte, hogy a pénztárgép beruházásokra állami támogatást tart szükségesnek. A határidőkkel kapcsolatos várható problémákra is már a rendelet megjelenésének másnapján közleményben hívta fel az illetékesek figyelmét. Folyamatos szakmai egyeztetéseket hívott össze az illetékesek – köztük Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) informatikai szakfőigazgatójának – részvételével.
A Magyarországon üzemelő mintegy 250 000 pénztárgépből az IVSZ számításai szerint legalább a 80%-át kell az új előírások miatt lecserélni.
Kapcsolódó cikkek
- Továbbra is népszerű az IT a hazai fiatalok körében
- A gazdasági növekedés egyik motorja lehet az IKT-ágazat
- IVSZ IKT Index: a hazai IKT piac állapota és kilátásai
- Start-up konferenciát és versenyt rendez az IVSZ
- IVSZ: Öt éven belül duplázódhatna a hazai szoftver export kormánytámogatással
- Befektetők előtt bizonyíthatnak a Start-up verseny döntősei
- Az IVSZ céges szerepvállalást javasol a felsőoktatásban
- Az IVSZ kiszámíthatóbb szabályozási környezetet és stratégiai együttműködést vár a kormánytól
- A változó világban az IKT szektornak is változnia kell
- IVSZ minősítést nyert a Qualysoft
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.