Újabb Hiventures finanszírozású cég lép piacra

forrás: Prím Online, 2019. április 26. 12:40

A magyar tulajdonú OOT Technologies Kft. által fejlesztett és piacra dobott okos otthon központ praktikus megoldást nyújt: lehetővé teszi, hogy falban futó vezetékek és dúlás nélkül bárki biztonságosabbá, kényelmesebbé, és takarékosabbá tehesse otthonát, mindezt úgy, hogy nem kell kicserélnie régebben beszerelt eszközeit. Az OOTT Hub fejlesztésében, gyártásában, tervezésében és formatervezésében is hazai szakemberek, a finanszírozásban a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő, az MFB Csoport tagja vett részt.

„Az okos forradalom jó dolog, de nem segít túl sok emberen, ha a meglévő lakásokat csak falfúrással, véséssel, átalakítással – vagyis nagy felfordulással és még nagyobb költséggel – lehet automatizálni. Mi is régebbi lakásban lakunk, erre kerestünk megoldást” – magyarázza a fejlesztés hátterét Rónai Balázs, az OOTT egyik alapítója.

 

„Társammal, Burányi Róberttel olyan eszközt képzeltünk el, majd hoztunk létre, ami mindenki számára használható, azoknak is, akik régebbi lakásban/házban laknak, és/vagy akiknek már régebbről van elektromos kapunyitójuk, légkondijuk vagy épp motoros redőnyük. A kihívás az volt, hogy kitaláljunk egy olyan szisztémát, ami képes a létező lakásokat automatizálni, és a korábbi „buta” eszközöket is munkára bírni. Büszkék vagyunk rá, hogy sikerült.”

 

Mire jó egy okos otthon? Egyáltalán mitől okos? Az okos otthonoknak három fontos jellemzője van. Biztonságosak, kényelmesek és takarékosak.

 

 

Biztonság 

A lakásba, házba, nyaralóba számtalan szenzor és elzáró telepíthető. Mire jók ezek? Mondunk egy példát, úgy könnyebb elképzelni. Ha mondjuk valamilyen meghibásodás miatt a mosógépből folyni kezd a víz, akkor elárasztja a lakást, esetleg még az alattunk lakót is. Egy utólag is beszerelhető okos megoldással viszont a szenzor érzékeli, ha víz folyik ott, ahol annak nincs helye, a rendszerünk pedig képes elzárni a víz utánpótlását a fővezetéken. Erről a tulajdonosok valós időben értesítést kapnak a telefonjukra. Így nem csak a víz nem önti el a lakást, de a tulajok is azonnal tudnak róla, hogy mi történt. Ez persze nem csak a mosógépnél lehet így, hanem bármilyen vizes eszköznél, nyitva maradt csapnál is. Az elárasztás-érzékelő csak egy példa, a piacon számtalan szenzor létezik – tűz, szénmonoxid, mozgás, nyitás, hőmérséklet – amelyek mind biztonságosabbá tehetik az otthonunkat.

 

Kényelem

Az okos rendszerek sokkal kényelmesebbé tehetik a lakásunkat. Távoli irányítással bárhonnan szabályozhatjuk például a fűtést és a hűtést, így ha lemegyünk délután a nyaralóba, már reggel a kívánt hőfokra állíthatjuk a termosztátot, így nem fogunk fázni. Vagy épp elindíthatjuk a hűtést, és nem kapunk hőgutát egy 37 fokos augusztusi tetőtérben péntek este. De mindez fordítva is működik: ha nem vagyunk otthon, levehetjük ezen rendszerek teljesítményét, hazaérkezés előtt pedig ismét a normális szintre állíthatjuk. Így síelés alatt nem fűtjük a lakást, mégis kellemes melegbe érünk haza. Az okos rendszerrel számtalan forgatókönyvet is be tudunk állítani, például csokorba köthetjük – az OOTT szakemberei ezt megteszik helyettünk – mi történjen, amikor hazaérünk délután. Nyíljon a kapu, redőnyök gördüljenek fel, induljon zene, napnyugta után pedig kapcsoljanak is fel a megadott lámpák? – ez csak egyetlen gombnyomás/szó a mobil appban. 

 

 

Takarékosság

Az OOTT otthon nem csak azért takarékos, mert nem kell hűtenünk, fűtenünk, ha épp nem vagyunk otthon, bár ez kétségkívül jelentős tétel lehet. Az automatizálás olyan problémákra is megoldást nyújt, mint a gyerekek által állandóan égve hagyott lámpák, vagy épp a sötét kapubejárók. 

 

„A lányaim állandóan égve hagyják a szobájukban a lámpát. Náluk ezért olyan beállítást programoztunk be, ami egy óra után lekapcsolja azokat.” – magyarázza Rónai, hogyan néz ki egy ilyen megoldás a hétköznapokban. „De össze lehet kötni a kerti világítást a kapunyitóval is, egy okos rendszerben csak napnyugta és napkelte között kapcsolódnak fel a fények, világosban pedig nem pazarolunk erre áramot.”

 

Mindenki számára elérhető megoldásokra van szükség

„Az ingatlantulajdonosok döntő többsége nem az utóbbi egy-két évben épült házban lakik, sőt, nem is építkezik épp. Nem reális az, hogy ha ők szeretnék biztonságosabbá és takarékosabbá tenni az otthonukat, akkor ahhoz egy szinte teljes felújításra – vésésre, vezetékezésre, festésre, stb – legyen szükség. Ahogy az sem, hogy csak azért dobjuk ki és cseréljük le a jól működő régebbi kapunyitókat, klímákat, motoros redőnyöket, mert nem felelnek meg a legújabb csilivili okos szabványoknak” – részletezte Burányi Róbert.

 

„Ezért hoztunk létre egy olyan terméket, ami vezetékezés és zsinórok nélkül használható, és ami képes kezelni a régebbi, már létező eszközöket is. Az OOTT központjával mindenkinek lehet biztonságos, kényelmes és takarékos otthona, erre pedig nagyon büszkék vagyunk” – tette hozzá Rónai Balázs.

 

„A Hiventures mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy hazai innovatív megoldásokat támogasson befektetéseivel. Úgy véljük, hogy az OOTT megoldása a nemzetközi piacon is sikert arathat.” – mondta Mikesy Álmos, a Hiventures Inkubációs Befektetési program igazgatója.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Digitális forradalom a transzformátor-alállomásokban

Nagy nyomás nehezedik az energiaszektorra. A németországi elosztóhálózat-üzemeltetőknek gyorsan fel kell készíteniük infrastruktúrájukat az energetikai átállásra.

2024. december 4. 18:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Változások a Magyar Telekom felsővezetésében

2024. december 4. 13:04

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

2024. november 26. 20:37