Megvannak az InnoApps verseny győztesei
Fiatal fejlesztők mutatták be innovatív alkalmazásaikat az InnoApps versenyen, amelynek célja, hogy a közösségi bevonást elősegítő mobilalkalmazások fejlesztését ösztönözze. A kezdeményezés mögött a Huawei Technologies, a Microsoft és a European Young Innovators Forum (EYIF) áll.
A verseny győzteseit a november végén Brüsszelben megrendezett "Learning by creating with social media and apps" nevű rendezvényen hirdették ki. Az első díjat a Szlovéniából érkezett, 25 éves Tomaž Ščavničar nyerte el START nevű alkalmazásával, amely kezdő vállalkozók számára könnyíti meg új vállalkozásuk online elindítását és fejlesztését. Az alkalmazás segítségével egyszerűen továbbfejleszthetők a kezdeti ötletek, emellett lehetővé teszi az együttműködést számos potenciális vállalkozó között.
"Az alkalmazás célja, hogy megkönnyítse az ötletek kidolgozását. Segítségével projekteket hozhatunk létre, az ötletnek megfelelő üzletimodell-sablont választhatunk ki, képeket oszthatunk meg és feladatokat adhatunk ki, valamint nyomon követhetjük a költségeket. Innentől kezdve a siker már csak rajtunk múlik." - mondta Tomaž, amikor bemutatta alkalmazását a zsűrinek.
A döntőbe többek között az alábbi, legkreatívabbnak ítélt ötletek is bejutottak:
CanEat (legjobb női fejlesztőnek járó díj): a 19 éves, angol Elizabeth Cotton által fejlesztett alkalmazás meghatározott étrendi követelmények alapján mutatja meg a felhasználónak, hogy tartózkodási helyének közelében merre talál az igényeinek megfelelő menüt kínáló éttermeket és áruházakat. Így a felhasználó részletes információk birtokában döntheti el, hol szeretne étkezni.
TagTagCity (második helyezett): a spanyol Natalia Vicente alkalmazása lehetővé teszi az idegenforgalmi látnivalók, szolgáltatások és vállalkozások számára, hogy az általuk nyújtott különleges értékeket bemutassák látogatóiknak. Az alkalmazás QR-kódok és geotagging révén teremt online és offline kapcsolatot a felhasználó és környezete között.
WayUpTo (közönségdíj): a szlovén Gregor Spagnolo által fejlesztett alkalmazás új alapokra helyezi a hallgatóság, az előadók és a konferenciaszervezők közötti interakciót, valamint hatékony, közel valós idejű kommunikációval és visszajelzéssel javítja a konferenciaélményt.
Az első díj nyertese 5000 eurós pénzjutalomban részesül és teljes körű marketingtámogatást kap az alkalmazás népszerűsítése. Az első és második helyezettet, valamint a női fejlesztői díj nyertesét a Huawei körbevezeti Kína innovációs központjaiban.
A díjnyertes fejlesztők és a közönségdíjas alkalmazásait a Microsoft Windows Store-ban is népszerűsíteni fogják. Az öt döntős pedig műszaki és marketingfelkészítésen vehet részt egy brüsszeli workshop keretében, munkája felkerül a szervezők saját weboldalaira, ezen felül a további hat helyezettel együtt egy-egy Huawei telefont is kap.

Annak érdekében, hogy a tehetséges európai fiatalok a térségben maradjanak, lehetőségeket kell teremteni az ICT terület feltörekvő generációi számára: a jelenlegi számítások szerint 2015-ig az Európai Unió területén körülbelül 900 000 informatikai állás marad betöltetlenül. A verseny része a probléma megoldása érdekében tett erőfeszítéseknek, amellyel a szervezők támogatják az Európai Unió azon törekvését, hogy 2020-ra jól működő, fenntartható és befogadó gazdaság épüljön fel a térségben.
További információ: www.innoapps.eu
Kapcsolódó cikkek
- Alkalmazásvásárlás mobilegyenlegre, elsőként a Telenornál
- Huawei Ascend Windows Phone 8-cal
- HD támogatás nélkül startolt az Xbox Video áruház
- A kkv-k szerint kulcsfontosságú az üzleti sikerhez az informatika
- SMS és MMS támogatással bővül a ChatON
- Több mint 160 nevezés érkezett az Appra magyar! versenyre
- Magyar startupokat oktat a Microsoft
- Továbbfejlesztették a Microsoft Dynamics NAV mobilalkalmazását
- Újra lesz Ericsson Alkalmazásverseny
- Egyszerre lesz Android és Windows Phone a HTC telefonokon?
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megörökített pillanatok, megosztott élmények – HONOR 400 Lite
A HONOR 400 Lite telefon azoknak készült, akik intenzíven élik az életüket, és nem félnek rögzíteni a legfontosabb pillanatokat. Ők a valódi vibe shaperek – azok, akik nemcsak jelen vannak, hanem formálják is a pillanatot. Most pedig elindítjuk új közösségi videónkat is, amely látványosan mutatja be a HONOR 400 Lite forradalmi AI kameragombját és az okos AI Capture funkciót.
Digitális jövő: hogyan viszonyulnak a tinédzserek az MI-hez?
A mesterséges intelligenciára épülő technológiák ma már szinte minden területen jelen vannak, és alapjaiban formálják át a mindennapi életünket. Mivel ezek a megoldások a gyerekek életének is egyre természetesebb részévé válnak, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2024 őszén kutatást indított annak feltérképezésére, hogyan viszonyulnak a 13 és 16 év közötti fiatalok az MI-hez.
A magyar üzleti élet Oscarja visszatér
Egy hónap múlva, 2025. május 22-én immár harmincadik alkalommal rendezi meg a Menedzserszövetség az Év Menedzsere Díjátadó Gálát – az üzleti élet egyik legrangosabb társasági eseményét.
Mobilnet nélkül maradt a barátod? Segíts neki egy gigával!
Ünnepek, hosszú hétvégék és családi összejövetelek után sokan tapasztalják, hogy az adatkeret nem mindig tart ki a megnövekedett online jelenlét mellett. Legyen szó húsvéti videóhívásokról, közös filmnézésről vagy éppen navigációról, könnyen előfordulhat, hogy valaki pont a legrosszabbkor marad internet nélkül.
58 ezer felújított mobil, 4 millió kilóval kevesebb szén-dioxid – ezt tette a Rejoy a bolygóért
A Föld napja alkalmából a Rejoy.hu összegzést készített arról, milyen környezeti hatása volt az elmúlt két és fél évben végzett tevékenységének Magyarországon. A francia ADEME környezetvédelmi ügynökség adataira alapozott becslés szerint a vállalat mintegy 4 millió kilogramm szén-dioxid kibocsátását segített megelőzni azzal, hogy új készülékek helyett felújított eszközöket kínált vásárlóinak.