Kétszámjegyű növekedés az online játékforgalmazásban

Egyre sikeresebb a 7 éves JátékNet webáruház

forrás: Prím Online, 2014. január 23. 12:51

Egyre nagyobb szeletet hasít magának az online értékesítés. Részben ennek köszönhető, hogy a JátékNet.hu, amely a legnagyobb forgalmú hazai játékwebáruház, 140 ezer megrendelés mellett közel negyven százalékos növekedést ért el tavaly, 1,4 milliárd forintos bevételt generálva. Már az online fizetéstől sem ódzkodnak a vevők, a karácsonyi szezonban közel másfélszeresére nőtt a bankkártyás fizetések száma.

 

Örülhetnek a hazai online játékforgalmazók, hiszen az internetes értékesítés 2013-ban is bővült. A JátékNet.hu Webáruház becslése szerint a hazai piac 2013-ban 30-40 milliárd forintot tett ki, ennek mintegy 10 százaléka pedig már online realizálódott. Ez a tendencia várhatóan 2014-ben is folytatódik, miközben a piac egészére komoly kihívások várnak.

 

„Az online növekedése a hagyományos forgalmazókat szorongatja, ugyanakkor a nagy külföldi webáruházak belépése is előre vetíthető. Az újdonságokra minden piaci szereplő azonnal reagál, a vevők megtartásához így a gyorsaság és széles kínálat már nem elég – emelte ki Bognár Ákos, a JátékNet.hu Webáruház ügyvezető igazgatója. – Ezért 2013-ban több exkluzív terméket vezettünk be.”

 

A 7. születésnapját ünneplő JátékNet.hu Webáruház 2013-ban mintegy 1,4 milliárd forintos árbevételt ért el, amely közel 40 százalékos növekedést jelent 2012-höz képest. A kétszámjegyű növekedés nemzetközi sikert is hozott a vállalatnak, amely a hazai indulók között egyetlenként bekerült a Deloitte Technology Fast 50 verseny regionális top10 mezőnyébe, és elnyerte a leggyorsabban fejlődő magyar technológiai vállalat címet.

 

A rendelésszámok is közel 40 százalékkal nőttek, így a webáruház több mint 140 ezer rendelést regisztrált. A játékpiac sajátosságainak megfelelően a legerősebb időszak közel 70 000 megrendeléssel a karácsonyt megelőző két hónap volt.

 

Változnak a vásárlási szokások

 

A JátékNet.hu adatai szerint 2013 utolsó két hónapjában az előző év hasonló időszakához viszonyítva a vásárlók mintegy 45 százalékkal többször választották a bankkártyás fizetést, míg az átvételi módok között egyre népszerűbb a Pick Pack Pont, mely a futárszolgálathoz képest olcsóbb, a személyes átvételhez képest pedig kényelmesebb alternatívát jelent.

 

A mobileszközök használata is terjed: 2013-ban a megrendelések 15 százaléka ilyen platformról érkezett. „Ennek megfelelően 2013 tavaszán elindítottuk mobilra optimalizált weboldalunkat, melynek köszönhetően okostelefonról és tabletről böngésző vásárlóinknak is ugyanazt az élményt tudjuk biztosítani, mint az asztali gépen netezőknek” – mondta el Bognár Ákos.

 

A webáruház újításait a vásárlók mellett a szakma is értékelte: 2013-ban a JátékNet.hu lett az Év Internetes Kereskedője, majd ősszel másodszor is elnyerte az Ország Legnépszerűbb Játékboltja címet. „A visszajelzések és elismerések bizakodóvá tesznek, hogy 2014-ben is az élmezőnyben tudunk maradni, töretlen fejlődési és növekedési célkitűzéseink mellett” – engedett bepillantást a jövőbe a JátékNet.hu Webáruház ügyvezetője.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Digitális megoldásokkal csökkenthető a tűzesetek kockázata

Az elmúlt hónapokban több jelentős tűzeset is történt Magyarországon, köztük a visegrádi hoteltűz, vagy a Miskolctapolcai Barlangfürdőben keletkezett incidens, mely komoly károkat okozott. Ezek a tragédiák ismét ráirányították a figyelmet a tűzvédelmi rendszerek fontosságára, illetve arra, hogy elengedhetetlen ezeknek az eszközöknek a rendszeres karbantartása és ellenőrzése.

2024. október 13. 15:31

Drónos növényvédelem, robottal forgatott pezsgő, karbonmentesség: újít a Törley

Az energiafelhasználásának felét megújuló forrásból biztosítja, 2030-ra felére, 2040-re pedig nullára csökkenti a CO2-kibocsátását tervei szerint a pezsgőpincészet. A termesztés és gyártás során alkalmazott innovatív fejlesztések a hatékonyságot és a fenntarthatóságot is szolgálják, csakúgy, mint a természettel való kölcsönösen előnyös együttműködés. 

2024. október 13. 13:42

Újgenerációs módszer segíti az érettségizők és nyelvvizsgázók felkészülését

Indul az őszi érettségi vizsgák és a nyelvvizsgák ideje, fontos, hogy a felkészülésben az érintett generáció igényeihez igazodjon a tananyag. Ebben nyújt segítséget a diákok és tanáraik számára is a KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul (IFM).

2024. október 13. 11:59

Fenntartható jövőért elismerésben részesült a természetbarát napelempark fejlesztője

A BCSDH nyolcadik alkalommal hirdette meg a Fenntartható jövőért díjat, amellyel a rendszerszintű változások érdekében végzett kiemelkedő vállalati és vezetői teljesítményeket ismeri el. Idén a Biodiverzitás megőrzése és helyreállítása kategóriában a SolServices Kft. újgenerációs napelempark koncepciója lett az egyik fődíjas. A koncepció mentén megvalósított Lumen Park Szolnok nem csak Magyarországon, de az egész világon is az első természetbarát napelempark. 

2024. október 13. 10:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10