Különleges oktatási központ nyílt Jászfényszarun

Czipperer Dia, 2014. január 23. 19:16

A Samsung ismét bebizonyította, hogy fontos számára Magyarország. Európa legnagyobb tévégyáráról ismert Jászfényszaru újfent középpontba került, ugyanis megnyitotta kapuit a Samsung Smart School, amely egy, nem a hagyományos értelemben vett oktatási intézmény a digitális kor vívmányaival felszerelve.

Jászfényszaru impozáns kastélyába szólt a meghívó a sajtó képviselőinek. A Rimóczi-kastély az elmúlt időben jelentősen megszépült (lásd a videón), ugyanis ez ad otthont a Samsung különleges oktatási központjának, a Smart Schoolnak, amelyet január 23-án adtak át.

 

Mitől smart?

 

A hagyományos oktatást egyre inkább kezdik kiegészíteni a digitális kor vívmányai, gondoljunk csak a projektorokra vagy a már egyre elterjedtebb digitális táblákra. Ennek szellemében alapította meg a Samsung és Jászfényszaru Önkormányzata közösen ezt a nem mindennapi oktatási központot, ahol a diákok Galaxy Note 10.1 2014 Edition táblagépeken tanulhatnak, és interaktív táblák segítik az oktatást.

 

Nem a hagyományos értelemben vett iskolára kell gondolni – bár a nyelv, irodalom, matek, biosz órák ott vannak a sorban a szakkörök mellett. Itt a gyermekek „plusz” órákat vehetnek, és megtanulhatják kezelni a modern kor vívmányait, természetesen "a’la Samsung".

 

 

A digitáliseszközök használata nemcsak a módszerben tér el, segíti is a gyermekeket. Például angol órán egy-egy párbeszéd rögzítésével és visszajátszásával tanulhatnak a hibáikból.

 

Papírspórolós, de teljesen hibátlan?

 

A gyermekek tehát táblagépeken tanulhatnak, ezeken kapják a tanártól a feladatot. Így teljesen elsajátíthatják egy-egy eszköz használatát, amellyel később, amikor munkájukhoz is szükség lesz ezekre a kütyükre, sokkal otthonosabban mozoghatnak majd ebben a környezetben. És mindehhez még könyvekre sincs szükség. Ez jó hír, több szempontból is. A szülőnek nem kell a drága, például nyelvkönyvekre költeni a pénzt, és környezetvédelmi szempontból sem utolsó.
 

 

Ám, a dolog hátulütője, hogy ezáltal a gyermek nem tudja hazavinni a tananyagot, nem tudja gyakorolni a feladatokat, vagyis megvan a gyengepont. Tény, hogy mindez csak új megoldásokat kínál, interaktív tanórákkal ösztönzik és fejlesztik a gyermekek készségeit, de a szakadék még mindig ott tátong a digitális vívmányok terjedése, és a családok lehetőségei között.

 

Igaz, hogy egyre több gyereknek szánt táblagép és hasonló kütyü jelenik meg a piacon, nem a mi hazánk ennek a kimondott célcsoportja. Sok szülő maga sem tudja, mire való ez a táblagép, így gyermekeik sem feltétlenül találkoznak ezekkel az eszközökkel. A technológia viszont rohamosan fejlődik, tehát lépést kell tartani a trendekkel. Erre nagyon jó a Samsung oktatási központja, amely kitágítja a lehetőséget a gyermekek előtt. A digitális kütyük a tanulást, bevonást segítik, ám ez önmagában nem azonos a tankönyvvel. Vagyis nem helyettesíti az eddigi módszerek, erről szó sincs, csupán kiegészíti azokat. Ilyen szempontból a gyenge pont talán mégsem olyan gyenge, nézőpont kérdése. Majd a központ visszajelzései döntik el, melyik igazolódik be inkább.

 

Miért pont Jászfényszaru?

 

Facskó István, a Samsung Electronics Magyar Zrt. elnöke lecsapott a kérdésre, mielőtt mi feltehettük volna. A válasz szerinte egyszerű. Európa legnagyobb tévégyárának központja ez a város, ahogy ő fogalmazott, a „Jászság szíve”, és a Samsung számára is a magyar piac központját jelenti.

 

Oktatás – de nem csak gyerekeknek

 

A Samsung digitális osztálytermei Európa 19 országának 140 iskolájában megtalálhatók, és most Jászfényszaru is csatlakozott a sorba. A program előnye, hogy nem csak a gyermekekre fókuszál, hanem a munkanélküli felnőttekre is. Van külön felnőttképzési program laborokkal, ahol a különböző Samsung termékekkel ismerkedhetnek, és ezek szervizelését sajátíthatják el, legyen szó légkondiról, tévéről, hűtőről vagy mosógépről.

 

 

Felnőttképzési labor

 

A három hónapos kurzus (192 óra) alatt elméleti és gyakorlati oktatás is folyik, hogy növeljék az elhelyezkedési lehetőségeket. Az órákat a jászberényi Liska József Katolikus Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium tanárai tartják.

 

 

Az iskolát – ahol már több mint 100-an tanulnak, és számuk a jövőben csak növekedni fog – Vályi-Nagy Vilmos, infokommunikációért felelős államtitkár, Lee Kyu-Jin, a Samsung Electronics Magyar Zrt. elnöke, dr. Facskó István, a Samsung Electronics Magyar Zrt. elnöke, Győriné Dr. Czeglédi Márta, Jászfényszaru polgármestere, és Nam Kwan-Pyo, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövete adták át.


 

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

A Beijing InfoComm China 2025 rendezvényt április 16–18. között rendezték meg a pekingi China National Convention Center-ben, közel 40 országból érkező több száz kiállítóval és több ezer látogatóval. A rendezvény a régió egyik vezető audiovizuális és integrált élménytechnológiai platformja lett, ahol a technológiai újdonságokat személyesen is ki lehetett próbálni. Ázsia egyik legfontosabb audiovizuális és infokommunikációs technológiai szakkiállítás résztvevői a legfrissebb trendekre, a mesterséges intelligenciával támogatott prezentációs rendszerekre, a 4K-s kollaborációs eszközökre és a hálózati AV-megoldásokra fókuszáltak.
 

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

A Windows frissítések gyakran hosszú ideig tartanak, és sokszor kellemetlenek a felhasználók számára. A Microsoft most ezen szeretne változtatni. A vállalat bejelentette, hogy a jövőben az AI-t fogja használni a frissítések optimalizálására.

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

A Gábor Dénes Egyetemen megrendezett Adatbiztonsági nap az „Információbiztonsági komplex kutatási program” keretében működő kutatócsoportok eredményeit, valamint a kiberbiztonság aktuális kérdéseit mutatta be. Az eseményre 2025. április 11-én került sor, fő célja pedig az információbiztonsággal kapcsolatos kockázatok bemutatása és a tudatosság növelése volt.

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma (Pentagon) radikális lépést tett a költségvetési hatékonyság növelése érdekében: Pete Hegseth védelmi miniszter bejelentette, hogy 5,1 milliárd dollár értékben megszüntetik az IT- és tanácsadói szolgáltatásokra vonatkozó szerződéseket, amelyeket olyan nagyvállalatokkal kötöttek, mint az Accenture, a Deloitte és a Booz Allen Hamilton.

2025. április 11. 13:12

Az év legolvasottabb online tartalmai

A tavalyi év során kiemelt figyelmet kaptak a Robert Fico és Donald Trump elleni merényletek, az amerikai republikánusok győzelme és Bassár el-Aszad szír elnök bukása, amelyekről jelentős médiaérdeklődés övezte a világot. Azonban a hazai internetezők érdeklődése inkább a belföldi aktualitásokra és a sporthírekre irányult, nem pedig a nagy nemzetközi eseményekre – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss jelentéséből. A tanulmány a legnépszerűbb hazai hírportálok és Facebook-oldalak publikációit és az azokhoz érkező olvasói reakciókat elemezve mutatja be a magyarok online médiahasználati szokásait 2024-ben.

2025. április 9. 20:39

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48

Ezek a diákok újragondolják a holnapot

2025. május 6. 14:41

Szétdarabolás fenyegeti a Google-t?

2025. április 30. 14:43

Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?

2025. április 28. 16:57