Közel 1 milliárd okostelefont adtak el tavaly

A telefonok többségén Android rendszer fut

Czipperer Dia, 2014. február 3. 14:22

A Canalys, független elemző cég adatai alapján tavaly 998 millió okostelefont értékesítettek, amely 44%-os növekedést mutat a 2012-es évhez képest. A telefonok többségén Android rendszer fut, de a Windows Phone is egyre feljebb tör.

Továbbra is az Android a domináns okostelefon platform a Canalys jelentése szerint, amelyből az is kiderül, hogy a Windows Phone egyre nagyobb szeletet hasít ki magának a tortából.

 

A tavaly eladott készülékek 79%-a (785 millió telefon) androidos eszköz volt, ez világosan mutatja a platform dominanciáját. 2012-ben az az arány 68%-os volt. Ezzel párhuzamosan viszont az Apple iOS rendszere csökkenő tendenciát mutat: 20%-ról 15%-ra esett vissza annak ellenére, hogy az eladások 154 millióval növekedtek.

 

A Microsoft saját fejlesztésű platformja, a Windows Phone a készülékek 3%-án fut, ám a növekedés ez esetben a legjelentősebb. 2013-ben 32,1 millió WP-alapú készülék talált gazdára, amely 90%-os növekedést jelent a vállalat számára. Ez nagymértékben köszönhető a Nokia Lumia szériának. Így a platformnak sikerült felül kerekednie vetélytársán, a BlackBerryn, aki 19,8 millió készüléket adott el.

 

 

 

A Strategy Analytics jelentése hasonló képet mutat. Ott az Android 78,9%-os részesedéssel uralja a piacot, az iOS 15,5%-ra esett vissza, a Windows Phone pedig 3,6%-ra tornászta fel magát. Itt is ez a platform áll a dobogó harmadik helyén.

 

A gyártók szerinti megosztást tekintve a Samsung áll az első helyen, az Apple pedig a második.  Összességében a harmadik jelenleg a Huawei, ám a piaci verseny egyre inkább kiéleződik, hiszen a Lenovo felvásárolta Motorola Mobilityt, amely jelentősen átrendezheti az erőviszonyokat. A különbség a két vállalat között mindössze 5 millió készülék.

 

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Lenovo harmadik helyen állt a Gartner jelentése szerint, ám a Canalys 2013-asösszesített adatai szerint a Huaweinek sikerült fölé kerekednie. Ám 2014 tartogat még meglepetéseket számunkra, a Motorola Mobility felvásárlásán kívül is.

 

Forrás: TheNextWeb.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

10 Gbps sebesség az Óbudai Egyetemen

Magyarországon az Óbudai Egyetem az első felsőoktatási intézmény, amely a WiFi 7 szabványnak megfelelő, legmodernebb vezeték nélküli hálózatot alakított ki. A Huawei kampusz megoldásának bevezetésével az egyetem egy jövőálló, 10 Gbps sebességű hálózatot hozott létre, amely a jobb hálózati élmény, valamint a hatékonyabb oktatás, kutatás és adminisztráció érdekében működik. Az állandó innováció és átalakítás eredményeként az Óbudai Egyetem úttörő szereplővé vált, új mércét állítva a hálózatfejlesztés terén az európai egyetemek között. A fejlett hálózati technológiák és a magas színvonalú digitális oktatási környezet alkotják az egyetem sikerének alapját.

2025. március 21. 17:56

Új raktárnyitásával a Prologis átlépte az 5 millió m²-t a közép-európai piacon

A Prologis, a logisztikai ingatlanok globális piacvezetője, közép-európai portfóliójában meghaladta az 5 millió m²-nyi modern raktárterületet. A lengyelországi Prologis Park Ruda Śląskában található új, 37 000 m²-es raktár megnyitásával a vállalat sikeresen átlépte ezt a határt a régiós portfóliójában.

2025. március 21. 16:20

Mit nézünk ma? Így választ mozit a magyar néző

A hazai közönség leginkább vígjátékot vagy akciófilmet választ a moziban, és bár az elnyert díjak nem befolyásolják a film kiválasztását, a rendező személye fontos tényező – derül ki az Etele Plaza és az ETELE Cinema közös online kutatásából. A magyar mozirajongók döntő többsége a film műfaja, a főszereplők és a mozielőzetesek alapján választja ki, hogy melyik alkotásra vált jegyet, miközben a kérdés, hogy hazai vagy külföldi filmre essen a választás, megosztja őket.

2025. március 21. 14:38

Pécsett folytatódott a HR Fest: A régió munkaerőpiaci kihívásai és lehetőségei

Március 20-án Pécsett folytatódott a HR Fest, az ország egyik legnépszerűbb HR rendezvénysorozata, amely ezúttal a dél-dunántúli régió munkaerőpiaci kihívásaira összpontosított. Az egész napos eseményen neves szakértők osztották meg tudásukat, miközben a helyi gazdasági szereplők a fiatal munkaerő megtartása és a beruházások ösztönzése érdekében folytattak eszmecserét. A rendezvényen szó esett a British American Tobacco pécsi beruházásáról, valamint a helyi kis- és középvállalkozások növekedési lehetőségeiről is.

2025. március 21. 13:02

Az Amazon Web Services bemutatta az Ocelot kvantumchipet

Az Amazon Web Services (AWS) mérnökei új szemléletmódot alkalmaztak a kvantumchipek építésében. Ahelyett, hogy csupán a kvantumbitek (qubitek) számát növelték volna, főként a zajok hatékonyabb csökkentésére helyezték a hangsúlyt. Ennek eredményeként létrehozták az Ocelot kvantumchip prototípusát, amely előrejelzéseik szerint akár öt évvel is közelebb hozhatja a kvantumszámítógépek széles körű elérhetőségét.

2025. március 21. 11:30

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01