A Windows is autóba ülne

forrás: Prím Online, 2014. április 12. 08:14

A trendeknek megfelelően most éppen a Microsoft döntött úgy, hogy elkészíti saját autós operációs rendszerét „Windows in Car” néven, de az Apple és a Google is dolgozik már hasonlókon. Az ablakos szoftver egyébként leginkább a cég mobiltelefonokon futó rendszeréhez hasonlít, hiszen a kezdőképernyőn a leggyakrabban használt funkciók jelennek meg a könnyebb elérhetőség végett.

A méretes érintőképernyővel megáldott rendszer úgy működik, mint egy tablet, így a kezelhetőség bizonyosan nem lesz túlbonyolítva: egyszerűen az ujjunkkal tudunk majd váltogatni a különböző menüpontok között. Természetesen különböző alkalmazások is letölthetők lesznek majd, mint például a Trapster, aminek az adatbázisában az összes jelzőlámpánál elhelyezett kamera, várható és fix traffipax megtalálható.

 


Hírek szerint telefonálni is lehet majd a névjegyzékkel is megáldott újdonsággal, és az üzeneteinket is könnyedén felolvassa nekünk. Még el sem készült a végleges verzió, egy negatívumról már lehet tudni, méghozzá a navigáció térképének kisebb felületen történő megjelenítéséről, amit minden bizonnyal még javíthatnak majd.

 

forrás: MNO.hu
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09