Egy 15 éves diák szoftvere segít a mellrák elleni küzdelemben

forrás: Prím Online, 2014. május 20. 17:25

Egy 15 éves diák olyan szoftvert készített, amivel ki lehet mutatni a mellrákot okozó gén mutációit. A bostoni Nathan Han kapta a 75000 dolláros pénzjutalommal járó Gordon E. Moore Díjat, amelyet az Intel társalapítójáról és tudományos kutatójáról neveztek el. 

A Society for Science & the Public szervezet programjában szereplő Intel Nemzetközi Tudományos és Mérnöki Verseny (Intel International Science and Engineering Fair), azaz  a világ legnagyobb, középiskolások számára rendezett tudományos kutatási versenye Los Angelesben jelentette be az idei győzteseket.

  

Az Intel Alapítvány 50000 dolláros pénzjutalmával járó „Intel Alapítvány Fiatal Tudósa Díját” idén ketten kapták meg: a német Lennart Kleinwort és a szingapúri Shannon Lee.  Nathan Han kapta a 75000 dolláros pénzjutalommal járó Gordon E. Moore Díjat.

 

 

A Society for Science & the Public szervezet programjában szereplő Intel Nemzetközi Tudományos és Mérnöki Verseny idei fordulójában a bostoni származású, 15 éves Nathan Han nyerte az első díjat egy olyan „tanítható” szoftver kifejlesztéséért, amely képes a mellrákkal kapcsolatba hozható gén mutációinak tanulmányozására. 

 

A nyilvánosan rendelkezésre álló adatbázisok adatait felhasználva Han alaposan áttanulmányozta a BRCA1 tumorszupresszor gén több mutációjának jellemzőjét, és „megtanította” az általa készített szoftvert arra, hogy különbséget tegyen azon mutációk között, amelyek betegséget okoznak, és azok között, amelyek nem. Ez a segédeszköz 81 százalékos pontossággal működik, és alkalmas arra, hogy még pontosabban lehessen megállapítani a BRCA1 gén mutációi által jelentett kockázatokat.

 

A 15 éves német Lennart Kleinwort kapta az egyik 50000 dollár jutalommal járó „Intel Alapítvány Fiatal Tudósa” díjat. Kleinwort okostelefonokhoz és táblagépekhez fejlesztett ki egy új, a kézi készülékeket olyan lehetőségekkel felruházó matematikai segédeszközt, amelyeket korábban csak sokkal fejlettebb és drágább számítástechnikai eszközök révén lehetett biztosítani. Az általa készített alkalmazás lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy az érintőképernyőn kézzel rajzoljanak görbéket, vonalakat és geometriai alakzatokat, amelyeket azután a rendszer tetszőlegesen alakítható formákká és egyenletekké alakít át.

 

A szingapúri származású, 17 éves Shannon Xinjing Lee kapta az „Intel Alapítvány Fiatal Tudósa” díjért járó másik 50000 dollár értékű díjat egy olyan újszerű elektrokatalizátor kifejlesztéséért, amely a jövő akkumulátorainál használható majd fel. A kutatók olyan eljárásokat kerestek, amelyekkel az újratölthető cink-levegő akkumulátorok még praktikusabbá tehetők – a biztonság növelése és a súly csökkentése révén –, a lítium-ion akkumulátorokhoz képest hatszor nagyobb kapacitást biztosítása mellett, így téve ideálissá őket a hibrid gépjárműveknél történő felhasználásra. Lee arra jött rá, hogy az általa alkalmazott aktív szénkatalizátor – amelyet teljes egészében karbonizált padlizsánból készített – jóval felülmúlta a kereskedelmi forgalomban kapható fejlettebb katalizátorokat a stabilitási és a tartóssági vizsgálatok során, ráadásul a gyártása környezetbarát és olcsó.

 

Magyarországot idén a 19 éves, debreceni Hegyesi Donát Sándor képviselte, aki szórakozásra és készségfejlesztésre egyaránt alkalmas pókerrobotjával második helyezést szerzett a mérnöki fejlesztések kategóriában.

 

„A világnak több tudósra, gyártóra és vállalkozó szellemű emberre van szüksége további munkahelyek teremtéséhez, a gazdasági növekedés élénkítéséhez és a halasztást nem tűrő globális kihívásokra való válaszok kidolgozásához.” – mondta Wendy Hawkins, az Intel Alapítvány ügyvezető igazgatója. „Az Intelnél mi hiszünk abban, hogy a fiatalok játsszák a kulcsszerepet az innovációban, és reméljük, hogy a mostani győztesek még több diákot fognak arra ösztönözni, hogy elkezdjenek foglalkozni a tudománnyal, a technológiával, a mérnöki tudományokkal és a matematikával, azaz a kreativitás alapköveivel.”

 

 

Az idei Intel Nemzetközi Tudományos és Mérnöki Versenyen 70 ország, régió és terület 435 hasonló versenyéről kiválasztott több mint 1700 fiatal tudós vett részt. Az élen végzettek mellett több mint 500 döntős kapott díjat és pénzjutalmat innovatív kutatásaikért, köztük 17 kategóriagyőztes is, akik mindegyike 5000 dolláros jutalomban részesült. Az Intel Alapítvány 1000 dollárt adományozott minden győztes iskolájának is, valamint annak a helyi versenynek, ahonnan kiválasztották őket. Továbbá, az Intel Alapítvány néhány diákot szakirányú gyakorlati díjjal jutalmazott, például egy új 11 napos kínai utazással, amely során megtekintik az ország legnagyobb nemzeti tudományos versenyét, beszélgetnek a kutatókkal az Intel shanghai laboratóriumában, és meglátogatják a panda kutatóbázist Chengduban.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32