Továbbra is lefelé ívelő pályán a Samsung

A Samsung tájékoztatója az első negyedéves bevételekről

Vértes Judit, 2015. április 8. 08:19

Még mindig nem sikerült utolérnie magát a dél-koreai techóriásnak. A friss negyedéves bevételeket tekintve továbbra is csökkenő profittal számolhatnak.

A Samsung kiadta tájékoztatóját az első negyedéves bevételeiről. A koreai óriás vállalat a 47 billió won (körülbelül 43,2 milliárd dollár) bevételből 5,9 billió won (mintegy 5,4 milliárd dollár) nyereségre számít.

 

A vállalat nem tudott változtatni az előző évi csökkenő tendencián, a nyeresége a tavalyi első negyed év 8,2 milliárd dollár nyereségnek alig több mint kétharmada. Az első negyedéves bevételt 10%-kal kevesebbre becsülik a tavalyinál – akkor 51,8 milliárd dollár volt.

 

A vállalat a teljes pénzügyi jelentést a hónap folyamán adja ki.

 

Forrás: GSMArena.com

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új név alatt folytatja a Continental autóipari ágazata: bemutatkozott az Aumovio

A Continental Csoport autóipari ágazata az Auto Shanghai kiállításon jelentette be új márkanevét: a jövőben önálló vállalatként Aumovio néven működik tovább. Az új név kifejezi a cég erős piaci jelenlétét, hagyományait és technológiai tapasztalatát, valamint azt a törekvést, hogy innovációval alakítsa a mobilitás jövőjét.

2025. április 23. 14:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12