Szeptember 1-jén indul Az Év Honlapja pályázat
2015-ben is kiosztják az online szakma egyik legrangosabb díját! A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által 14 éve életre hívott ’Az Év Honlapja’ pályázat szeptember 1-jén indul. A szervezők összesen 25 kategóriában várják a nevezéseket.
Az eddigi évekhez hasonlóan idén is részt lehet venni a szakma legjelentősebb versenyén, ’Az Év Honlapja’ pályázaton, ahol számos kritérium alapján választják ki a legjobbakat. A „Honlapod a holnapod!” korunk alapigazságának tekinthető, így a neves szakemberekből álló, új tagokkal tarkított zsűri a kiválasztott weboldalakkal szeretne példát mutatni, hogy miként lehet komolyan venni az online jelenlétet, kiszolgálva ezzel az ügyfelek minden igényét.
„A közösségi intelligencia új dimenziója köszöntött ránk - a közösség felemel, befogad, oktat, vigyáz rád, kiküszöböli a hiányosságaidat, fejleszti a tudásodat, terjeszti a közösségi eredményeket és nem utolsó sorban elnézi a gyengéidet. A digitális jelenlét évek óta átalakulóban van, fejlődik. Idén rengeteg olyan pályázatot várunk, ami ezt a gondolkodást tükrözi, sőt ezt kihasználva a fejlesztők teljesen új, integrált platformokat működtetnek!” – nyilatkozta Varga István, a pályázat alapítója.
A pályázatra a már megszokott módon, 25 kategóriában várják a kizárólag magyar nyelvű honlapokat. Idén is lehetőséget kapnak a fiatalok, hiszen az Ifjúsági kategóriában a 14-18 év közötti tehetségek díjmentesen jelölhetik weboldalukat. Az elbírálásnál több szempont alapján értékelik a pályázatokat. Nem elég ugyanis a megnyerő dizájn: a marketingkommunikáció és a digitális média területén elismert szakemberekből álló zsűri többek között az innovatív megoldásokat, az interaktivitás lehetőségeit, a navigációt és a releváns tartalmat is értékeli. Ismét lesz közönségszavazás is, ahol bárki támogathatja a kiválasztott honlapokat a pályázat teljes ideje alatt.
Türr Nikolett, a pályázat projektvezetője az alábbiakban fogalmazta meg az operatív változásokat: „A pályázat szervezésénél mindig törekszünk a megújulásra, hiszen nekünk is tartanunk kell a lépést a folyamatosan fejlődő online világgal. Éppen ezért idén egy modernebb honlappal, jelentkezési felülettel és zsűrimotorral készülünk a pályázati időszakra. A nevezési folyamatba szeretnénk bevonni a nagyközönséget is, így továbbra is él az a funkció, mellyel a hivatalos honlapon bárki egyetlen gombnyomással ajánlhatja a pályázatot a díjra érdemesnek tartott weboldal tulajdonosának, ezzel segítve, hogy kedvenc honlapja is akár versenybe kerülhessen.”
A szervezők szeptember 1. és október 31. között fogadják a pályázatokat, az ünnepélyes díjátadóra pedig december elején kerül sor Budapesten, ahol megismerhetjük 2015 legjobb honlapjait és kreatív megoldásaikat.
Kapcsolódó cikkek
- 70 milliárdos infokommunikációs pályázat a szupergyors internetért
- Pörög az új magyar EU-s pályázati oldal
- Már több mint százezer oldalletöltésnél tart az új pályázati honlap
- 450 milliárd forintnyi pályázattal indít magyar nyelvű honlapot a Magyar Fejlesztési Központ
- Magyarok vitték el a Deutsche Telekom fődíját
- Másfélezer magyar innovációs projekt nyert uniós támogatást
- Minden eddiginél több díjazott és nyeremény az Invitel InnoMax pályázatán
- Mennyit ér egy lojális vásárló szavazata, avagy hol szeretünk online vásárolni?
- Kihirdették a Sony World Photography Awards 2015 nyerteseit
- Hamarosan jön Az Év Honlapja Workshopja
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Űrből jön a térerő: a Starlink forradalmasítja a mobilkommunikációt
Elon Musk űripari cége, a SpaceX új szintre emeli a mobilkommunikációt: a Starlink „Direct to Cell” szolgáltatásával hamarosan bárki küldhet SMS-t vagy kezdeményezhet hívást műholdon keresztül, akár egy szimpla okostelefonról. Mégpedig úgy, hogy ehhez nem kell torony, térerő vagy extra hardver.
Hogyan tanuljuk meg a mesterséges intelligenciát, ha nem tanítják?
Mind a munkavállalók, mind a munkáltatók részéről egyre erőteljesebb az érdeklődés a mesterséges intelligencia (MI) elsajátítása iránt. Bár a magyarok közel kétharmada fontosnak tartja, hogy megtanulja az MI használatát, a megkérdezettek csupán ötöde részesült ilyen jellegű képzésben munkahelyén. Ráadásul a válaszadók fele nem is tervezi, hogy bármilyen hivatalos képzésen részt vegyen – inkább önállóan, autodidakta módon szeretné fejleszteni a tudását.
10.000 eurós nyereményalappal indul a Schneider Go Green 2025
Ismét elindult a Schneider Electric Go Green versenye, amelyre diákok és fiatal vállalkozók jelentkezését várják a világ minden tájáról. A megmérettetés célja, hogy elismerje azokat az innovatív ötleteket, amelyek elősegítik a biztonságos energiahozzáférést, és hozzájárulnak a fenntartható jövőhöz. A csapatok 2025. május 31-ig regisztrálhatnak a versenyre.
Tech-részvények mélyrepülése: Mi áll a zuhanás mögött és hogyan tovább?
Az elmúlt napokban a globális részvénypiacok jelentős visszaesést tapasztaltak, különösen a technológiai szektorban. Az S&P 500 index három nap alatt 14%-ot esett, rövid időre medvepiaci tartományba lépve. A technológiai óriások részvényei is komoly veszteségeket szenvedtek el: Tesla (-43%), Nvidia (-30%), Apple (-27%), Alphabet (-23%), Amazon (-21%), Microsoft (-16%) és Meta Platforms (-14%).
Kötelező kibervédelmi jogosítvány Belgiumban
2026 áprilisától minden belga állampolgárnak kötelezővé válik a kibervédelmi jogosítvány megszerzése, ha továbbra is hozzá szeretnének férni az internethez – jelentette be a belga kiberbiztonsági központ (CBB).