Tanulni is lehet az Y és Z generációktól!

forrás: Prím Online, 2017. április 28. 10:37

Legtöbbször együtt szokás emlegetni az Y és a Z generációkat, bár sokszor különbözik a munkamoráljuk, azonban mindkét generációra jellemző, hogy egyszerre több dologgal képesek párhuzamosan foglalkozni (multitasking). 

Az X generációhoz viszonyítva gyorsabban reagálnak, és képesek könnyedén egyik feladatból a másikba átállni, ami persze személyes attitűd kérdése is, viszont megtanulható, elsajátítható. Mindezek jól követhetők a világon egyedülálló MOTIMENT módszertannal, ami hasznos és pontos „tanácsokkal”, mérésekkel segíti a döntéshozókat akár még az okostelefonok okos munkahelyi használatában vagy a munkaerőhiány leküzdésében is. A módszertannal tervezhetővé válnak a irodai számítógépes folyamatok, automatizálással idő takarítható meg, illetve kimutathatók a legnagyobb problémák, ezáltal képes lesz a vizsgált vállalat intenzív fejlődési pályára állni. Napjainkra jellemző a menedzsment hozzáállásának pozitív változása, egyre többen ismerik fel, hogy fontos az odafigyelés, a kommunikáció, és így az egyén előtérbe kerülésével hatékonyabbá tehetők a munkafolyamatok.

 

 

A személyiség nagyban befolyásolja a csoport munkavégzését, időgazdálkodását. Az Y, Z generációktól rendkívül sokat lehet tanulni, tulajdonképpen görbe tükröt tartanak az X generáció elé. Személyiségfüggő, hogy mennyire kell elmélyüljön valaki egy adott munkában, de akinek könnyebben megy az átállás egyik feladatból egy másikba, az segíthet másoknak ennek az elsajátításában. A fiatalabb generációnál tapasztalható az okostelefonok állandó jelenléte és használata, ami a „lemaradok valamiről” érzéssel párosul. Nagy arányban látni egy-egy MOTIMENT mérés során, hogy hullámzik a teljesítmény ilyen impulzusok mentén. A munkahelyi mobiltelefon használatának tiltása helyett szembesítsük őket a fáradási görbéikkel – különös figyelemmel a hibás időgazdálkodásra visszavezethető okozókra –, így könnyebben megtaníthatók, hogyan menedzseljék jól az idejüket. Miután az Y és Z generációnak a kezdetektől rendelkezésére áll az informatika, készségszinten megtanulták a különböző eszközöket használni. Ez hozott egy olyan fejlődést az életükbe, ami során rendkívül gyors lett számukra az információhozzáférés, ezért a mélyebb információ nem érdekes nekik, ellentétben az X generációval, akik viszont nehezebben engedik el a berögzült szokásokat.

 

Az Y és Z generációk által rutinszerűen alkalmazott fogások, amelyek megtanulhatók:

  • 10 ujjas vakon gépelés
  • a chat alkalmazások részévé váltak a napi munkavégzési rutinnak
  • mozaik szavak és rövidítések használata munkahelyi környezetben is (hasonlóan, mint a magánéletben pl.: Facebook használata során)
  • digitális bennszülöttek, nem ragaszkodnak a papírhasználathoz, alig használnak nyomtatót
  • gyorsabb az információáramlás, köszönhetően a különböző okostelefon applikációknak
  • gyorsabban elsajátítanak számítógépes ismereteket – ezért lerövidül az új munkába álló betanulási ideje 

 

A fiatalabb generációknál jobban összemosódik a munka és a magánélet, ezek a fiatalok általában már a munkahelyen keresnek és találnak barátokat, közös programokat szerveznek és együtt járnak szórakozni. Nem jellemző rájuk a tipikus „8-tól 5-ig” munkarend, így sokszor előfordul, hogy a leghatékonyabb időszak, nem ebbe az idősávba esik, ez a MOTIMENT méréseivel jól kimutatható.

 

 

Az X generáció pozitív jellemzői a munkafolyamatokban:

  • nagyobb a munkafegyelmük és türelmesebbek
  • tapasztalatukból adódóan megfontoltabbak (bár ezáltal akár lassabbak) a döntéshozatalban
  • nem a leggyorsabb hanem a legjobb megoldásra törekednek
  • jobban terveznek, alaposabbak, kevesebb hibával dolgoznak
  • jobban tudják a cég érdekeit képviselni (bár ez nagyon személy függő), mert lojálisabbak egy munkahelyhez, náluk jellemzőbb a tulajdonosi szemlélet
  • gyorsabban átlátják az összefüggéseket és az esetleges mögöttes adatokat
  • hatékonyabb az időgazdálkodásuk, mert jobban ki tudnak zárni külső tényezőket
  • hatékony kommunikáció - lehet, hogy nem chatelnek olyan gyorsan, de telefonon hamarabb elintéznek dolgokat
  • jobban kizárják a külső, zavaró tényezőket

 

 

Mire figyeljen a munkaadó?

Egy banki adatfeldolgozás területen alapvető elvárás a monotonitás eltűrése, mégis egyre nagyobb az igény a „multifunkcionális” munkatársakra. Munkaidőveszteségeket okozhatnak, ha például valakit a sorozatosan érkező érdeklődő telefonok vagy folyton bevillanó e-mailek megzavarnak az épp zajló munkafázisában. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy folyamatmérés segítségével megállapítsák elsősorban azt, hogy kinél, melyik munkafolyamat, mennyi időt vesz igénybe, ehhez a munkatárs attitűdjét is tanácsos figyelembe venni. Szerencsére a vezetők részéről egyre gyakrabban tapasztalható, hogy rájöttek, az egyén előtérbe kerülésével hatékonyabbá tehető minden munkafolyamat, fontos a figyelem és a kommunikáció. Nem érdemes túlóráztatni a fáradt dolgozót, hanem a munkafolyamatokat kell optimalizálni, a munkakör betöltésére szükséges időt kell harmonizálni a dolgozó személyiségével. A adott feladatra kijelölt munkatársak különböző folyamatok közötti rotálásával változatosság vihető a munkába. A MOTIMENT méréssel kimutatható az is, hogy melyik munkavállalónak „mi fekszik jobban”, ki tud például ebéd után is ugyanolyan ritmussal dolgozni, ki az, akinél a legkisebb a helyzetbeilleszkedési veszteség.

 

Az elmélyülést igénylő munkákat lehetőleg ne közvetlenül ebéd előttre vagy utánra időzítsük. A közel 3700 főt vizsgáló mérések eredménye alapján elmondható, hogy látványosan csökken a dolgozók aktivitása ebéd előtt, mert ilyenkor sokan már az ebédre gondolnak az éhség miatt, utána pedig jóllakottan egy ideig még kevésbé képesek odafigyelni.

 

 

 

„A mai fiatalok gyorsan akarnak sok területen tapasztalatot szerezni, így fontos lehet különböző cross-tréningek bevezetése, amellyel megállapítható, hogy ki milyen munkaterületen tud a leghatékonyabban dolgozni. A dolgozók teljesítménye a MOTIMENT méréssel másodpercre pontosan beazonosíthatóvá válnak, így könnyebb megtalálni a megfelelő embert a megfelelő pozícióba, válasszunk akár az X, Y vagy Z generációból.” – mondta Mészáros Zsolt, a MOTIMENT Kft. ügyvezetője. Hozzátette, hogy sokszor az érzés, hogy hol folyik ki az idő a kezünkből teljesen mást mutat, mint a mérés által hozott eredmény, ezért egy mindenkori Ügyfél sikeres fejlődésének már alapjává vált a legnagyobb veszteségek kimutatása.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egyedi fejlesztésű online játékokkal ismerhetik meg az építőipar világát

Az építőipari munkafolyamatok ihlették a KÉSZ Csoport legújabb, egyedi fejlesztésű online játékait: a vállalatcsoport weboldalán elérhető KÉSZ Group Challenge virtuális játékok a generálkivitelezési tevékenységet, valamint az acélszerkezet-gyártást és -szerelést mutatják be. A KÉSZ Csoport évek óta kiemelten foglalkozik az iparág népszerűsítésével, legújabb kezdeményezésében pedig arra ösztönzi az érdeklődőket, hogy két online játék segítségével fedezzék fel az építőipart. A vállalatcsoport a játékokhoz kapcsolódva egy online nyereményjátékot is meghirdetett az Instagram-oldalán, amelynek keretében a résztvevők különböző választható napi nyereményeket és akár a 250 ezer forintos fődíjat is megnyerhetik.

2024. június 20. 11:39

Nem csak régi mobilt keresnek a magyarok a Rejoy.hu-nál

A nyaralási szezon és az iskolai tanév vége közeledtével itthon is átalakultak az felújított eszközök piacának trendjei a Rejoynál. A legújabb Apple-készülék, a tavaly szeptemberben debütált iPhone 15 nem csupán elérhetőa cég kínálatában, de májusra pedig már a harmadik legnépszerűbb készülék volt a magyar vásárlók körében. Ezzel szemben eladásra főleg három-öt éves iPhone-okat, illetve két-öt éves, Androidot futtató Samsung készülékeket küldenek be az ügyfelek, tavasz óta pedig a csupán kétéves Samsung Galaxy S22 Ultra csúcsmodellből is nagy számban érkeznek eladó példányok.

2024. június 20. 10:01

Bosch Tech Day 2024 – Szoftverekkel is elérhetők lesznek a Bosch „életre tervezett” technológiái

A Bosch, a technológiák és szolgáltatások szállítója szoftverekkel és ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokkal bővíti üzleti tevékenységét, az évtized végére pedig már milliárd eurós nagyságrendű árbevételt tervez szoftveres tevékenységével elérni. „A Bosch már jó ideje szoftverfejlesztő vállalat is” – hangsúlyozta Renningenben, a 2024-es Bosch Tech Day alkalmával Dr. Stefan Hartung, a Bosch igazgatóságának elnöke. „Széles körű szakértelmünkkel közvetlenül láthatjuk el termékeinket programokkal, termékszoftvereink pedig az „Életre tervezve” mottónknak megfelelően könnyítik meg ügyfeleink életét.”

2024. június 19. 18:50

ENSZ oktatási díjat nyert a Corvinus egyetem pedagógiai innovációja

Csaknem 100 ország közül kapott nemzetközi elismerést kedden a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója és Science Shopja. Az ENSZ felelős üzleti oktatásért létrejött kezdeményezése (PRME) marketing kategóriában díjazta a magyar intézmény képviselőit a fenntartható fejlődést elősegítő, innovatív oktatási módszert alkalmazó kurzusért.

2024. június 19. 16:45

Gyorsan halad az AI elfogadása, de a szervezeti változás kulcsfontosságú a skálázáshoz

A mesterséges intelligencia technológiákra fogékony vállalatok már túljutottak a generatív mesterséges intelligencia iránti rajongás szakaszán, és azon dolgoznak, hogy a leghatékonyabban leküzdjék a bevezetést akadályozó tényezőket. A Deloitte legfrissebb kutatásában megkérdezettek közel háromnegyede a következő két évben a generatív AI miatt kíván változtatni a tehetségmenedzsment stratégiáján, különös tekintettel a munkafolyamatokra, a képzettség növelésére és az átképzésre.

2024. június 19. 15:18

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30