MOTIMENT kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: MOTIMENT

Ne az embert facsarjuk ki!
A multinacionális cégek világában bevett szokás lean módszerek és -szakemberek alkalmazása. A könnyen végig követhető termelési területen alkalmazott módszereket idővel beemelték irodai környezetbe is. Az erre specializálódott irodai folyamatok mérésével és optimalizálásával foglalkozó MOTIMENT módszertan szakemberei által fejlesztett EXPERTMENT most már a kkv-k számára is biztosítja a folyamatméréseket.

Nemzetközi cégtől kapott megbízást a MOTIMENT
Az irodai folyamatok mérésével és optimalizálásával foglalkozó MOTIMENT Kft. szeptembertől együttműködik a WebEye International Kft.-vel. A WebEye 14 európai országban jelenlévő közlekedésinformatikai megoldásokat és flottakezelési szolgáltatásokat nyújtó, hazai tulajdonú vállalat.

Nehéz munkaerőt szerezni, de még nehezebb megtartani
A KSH 2017-es munkaerőpiaci folyamatok vizsgálata kimutatta, hogy a gazdasági növekedés a korábbinál több területen eredményezett munkaerőhiányt, tavaly éves átlagban 23 százalékkal haladta meg a munkáltatók által betöltésre váróként jelentett álláshelyek száma az egy évvel korábbit, az utolsó negyedévben már 100-ból 2,4 álláshely volt üres.

Mivel nyerhető meg az informatikai háború?
A versenyképesség olyan szinten meghatározó a mai turbulens környezetben, korunk informatikai fejlettségére visszavezethetően, hogy csak kapkodják a fejüket a menedzserek. A legnehezebb feladatuk a lehető legjobb információhalmazzal dolgozni, kihalászni azokat az adatokat, amik alapján a legjobb döntést tudják meghozni. Ehhez pedig az irodai munkafolyamatok mérésére van szükség, ami az informatikai háború megnyeréséhez szükséges sikeres stratégia egyik fő eleme. A MOTIMENT szakemberei szerint ez alapvetően meghatározza egy cég, végső soron pedig egy ország versenyképességét.

Megkerülhetetlen piaci szereplővé vált a MOTIMENT
Az irodai folyamatokat optimalizáló, másodperc alapú MOTIMENT módszertan sikerének titka, hogy rámutat a szervezeti egységek együttműködési anomáliáira és felfedi a „szabad szemmel” nem látható tartalékokat, ezen know-how alkalmazásával 20-30 százalékos hatékonyság javulás érhető el.

Nulladik típusú találkozás az irodában
Az egyre több területen alkalmazott robotizálással már irodai környezetben is találkozhatunk. Ahhoz, hogy a vállalatok életben maradjanak – vagy tartsák a lépést a világ technológiai fejlődésével –, a cégvezetők felelőssége felismerni és elfogadni, hogy a robotizálás elkerülhetetlen, valószínűleg hosszútávon az egyetlen megoldást jelenti a hatékony és zökkenőmentes működéshez.

7+1 tipp vezetőknek és munkavállalóknak, hogyan lehetnek a jövő (szak)emberei?
Milyen a jövő embere? Ez valószínűleg nem életkorfüggő, hiszen egyik korosztály sincs előnyben, mindenkinek megvannak a saját kihívásai.

Tanulni is lehet az Y és Z generációktól!
Legtöbbször együtt szokás emlegetni az Y és a Z generációkat, bár sokszor különbözik a munkamoráljuk, azonban mindkét generációra jellemző, hogy egyszerre több dologgal képesek párhuzamosan foglalkozni (multitasking).

Kinek jó a távmunka és kinek nem?
Az objektív, tényadatokon nyugvó MOTIMENT automatizált módszertan kiválóan alkalmazható a távmunka rendszerekben is a világ bármely pontján, és minden olyan munkakör felülvizsgálatára kiterjeszthető, amelyek a hagyományos irodai környezetben is mérhetők.
Cikkgyűjtő
További híreink
„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez
Történt már veled olyan, hogy a számítógéped vagy okostelefonod képernyőjén váratlan felugró ablakok jelentek meg, amelyek arra figyelmeztettek, hogy egy vírus megtámadta az eszközödet? Ha igen, akkor valószínűleg scareware-rel, azaz félelemkeltő programmal találkoztál, ami egy igen gyakori átverés. A félelem hatékony fegyver, és a hackerek tudják, hogyan győzzék meg az embereket, hogy azonnali és meggondolatlan lépéseket tegyenek. Hidegvér és megfelelő tudás – az ESET kiberbiztonsági szakértői szerinte erre van szükség, hogy ne ijedjünk meg a csalók megfélemlítő taktikáitól.
Történelmi magyar siker a Holdon
A Puli Space Vízszimatolója (Puli Lunar Water Snooper, PLWS) az első magyar műszer, amely eljutott a Hold felszínére, és mintegy 38 percen át szolgáltatott adatokat. Az Intuitive Machines második holdi küldetésén („IM-2”) az Athena holdszonda leszálláskor oldalra dőlt, így csupán 12 órán keresztül működött, ami lehetetlenné tette a további mérések elvégzését, de ennek ellenére a Puli történelmet írt. A Szimatoló memóriájában a Puli Kis Lépés Klub támogatói is helyet kaptak, akiknek neve a Holdra került.