Három taggal bővült, OM-pályázatot nyert az ETIK
Kovács Attila, 2000. november 14. 19:20
Három jelentős új ipari taggal, az Antenna Hungáriával, a Compaqkal és az MTA SZTAKI-val bővült a Műegyetem és az ELTE által 1998-ban alapított, egyesületként működő Egyetemközi Távközlési és Informatikai Központ (ETIK).
Az új belépőkkel már nyolcra növekedett azon szervezetek száma, amelyek támogatják az infokommunikációs szektor k+f és az ehhez szorosan kapcsolódó oktatási tevékenységét. A belépőket bemutató sajtótájékoztatón, november 14-én az is elhangzott, hogy az Oktatási Minisztérium Informatikai Helyettes Államtitkársága által az egyetemek részére kooperációs kutatási központ témában kiírt pályázaton az ETIK abszolút első helyet szerzett, így várható, hogy állami támogatásban fog részesülni a következő években. Az egyesület anyagi bázisát továbbra is az ipari tagok 6 millió forint/év tagdíja biztosítja. Jelenleg tíz k+f téma van elfogadva, illetve kidolgozás alatt, ám közöttük találhatók közös csomópontok, a legtöbb téma a hálózatokkal foglalkozik.
Beck György (Compaq) azt hangsúlyozta, hogy az egyesület az agyelszívás ellen hat és követendő mintául szolgálhat más ágazatoknak, továbbá segítheti bizonyos corporate szintű Compaq-szoftverfejlesztések magyarországi megvalósulását. Tormási György (Antenna Hungária) kiemelte, az együttműködés révén fiatal, jó képességű szakembereket szerezhetnek. Inzelt Péter (MTA SZTAKI) szerint az együttműködés új módját adó ETIK abban is segít, hogy jelenlétüket előtérbe hozza.
Kapcsolódó cikkek
- MTA és T-Mobile: újabb mobiltársadalom-kutatási kötet
- A Swisscom eladja az Antenna Hungariát
- Mechatronikai kutatóközpont lesz Székesfehérváron
- A Swisscom Broadcast 5.250 forintot ajánl az AH-részvényekért
- Kifizették az Antenna Hungáriáért a majd 47 milliárdot
- Milliárdokat fektet az Antenna Hungáriába a Swisscom
- A Firthlion növelte részesedését az Antenna Hungáriában
- AH privatizáció: az EDR tender nem jelent többlet kockázatot a kisbefektetőknek
- Nevet váltott és profilt bővített az Eduweb
- Az Antenna-csoport a távoktatás piacára lép
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével
2025. február 1. 13:44
Veszélyes hirdetések rejtőzhetnek a keresési eredményekben: hogyan ismerjük fel ezeket?
2025. január 30. 14:34
Magyarországra is megérkezett a világ első kereskedelmi forgalomban kapható humanoid robotja
2025. január 28. 12:57