Az ABB és a HPE közös megoldásaival intelligens ipari üzemek jönnek létre
Az ABB és a Hewlett Packard (HPE) bejelentette, hogy globális stratégiai partnerségre lépnek, amelynek keretében az ABB piacvezető digitális portfólióját kínáló ABB Ability platformját ötvözik a HPE innovatív hibrid információs technológiai (IT) megoldásaival.
Az együttműködés eredményeként olyan megoldásokat nyújtanak majd az ügyfelek számára, amelyek hatalmas tömegű ipari adatból elemzett, döntéselőkészítő információkat állítanak elő. Az ügyfelek az elemzett adatok felhasználásával növelhetik a tevékenységeik hatásfokát és versenyelőnyt érhetnek el.
Az ügyfelek profitálhatnak az ABB üzemeltetés-technológiák (OT) terén szerzett szaktudásából és a HPE információtechnológia (IT) terén játszott vezető szerepéből. Az ABB és a HPE olyan, az OT-t és az IT-t ötvöző közös ipari megoldásokat fog szállítani, amelyek az ipari adatokat döntéselőkészítő, elemzett információkká és automatikus műveletekké alakítják, illetve a széles körűen elterjedt felhőplatformokat, mint például a Microsoft Azure, kombinálják a vállalati adatközpontokban és a hálózatok végpontjain futó IT-rendszerekkel. Az IT-platformok megfelelő kombinációjának alkalmazása felgyorsítja az adatfeldolgozást az ipari üzemekben, s ezzel párhuzamosan lehetővé teszi az ipari folyamatok több helyszínen átívelő hatékony vezérlését is.
„Ez a stratégiai partnerség az ipar digitális átalakításának már a következő szintjét fémjelzi. A két cég együtt a hosszabb működési idő, a nagyobb sebesség és magasabb termelékenység érdekében a felhőalapú megoldások intelligenciáját elérhetővé teszi az ipari üzemek helyszíni telepítései és az adatközpontok számára is,” - nyilatkozta Ulrich Spiesshofer, az ABB vezérigazgatója. „Az ABB és a HPE olyan megoldásokat szállít, amelyek a hálózatok végpontjaitól a felhőig és az alaphálózatokig a számítástechnika teljes skáláját lefedik majd.”
A 70 millió hálózatra csatlakozó eszközt, 70 000 digitális vezérlőrendszert és 6000 vállalati szoftvermegoldást magába foglaló kiépített bázisával az ABB megbízható, az iparban vezető szerepet játszó vállalat, amely már négy évtizede gyárt digitális megoldásokat ügyfelei számára. „A HPE a világ egyik vezető vállalataként abban segíti ügyfeleit, hogy azok a biztonságos és szoftveralapú technológiákkal optimalizálni tudják az IT-környezeteiket. Ezek a technológiák a főbb üzleti eredmények javítása érdekében zökkenőmentesen integrálhatók a hagyományos IT-környezeten, a nyilvános és a magán felhőkön, illetve az intelligens edge-en keresztül.”
„A két globális vezető cég most megkötött szövetsége az együttműködés kiterjedése és mélysége tekintetében egyedülállónak tekinthető, és áttörést jelent az ipari internet térnyerése szempontjából,” - nyilatkozta Meg Whitman, a HPE vezérigazgatója. „Az ABB-vel együtt alakítjuk a digitalizált ipar jövőjét, ahol minden számítástechnikára épül, az intelligenciával ellátott gépek pedig együttműködnek egymással, amellyel lehetséges az igények változása szerinti rugalmas alkalmazkodás, illetve a globális ellátási láncok azonnal reagálni tudnak majd a rendkívüli eseményekre. Ez a stratégiai partnerség izgalmas új üzleti lehetőségeket teremt a közös ügyfeleink számára is.”
Annak érdekében, hogy az ügyfeleinknek teljes körű (end-to-end) szolgáltatást tudjunk biztosítani az ABB és a HPE partneri együttműködésének köre közös innovációra, közös fejlesztésre, megoldások közös piaci bevezetésére és közös szolgáltatásokra is kiterjed.
Az IDC piackutató cég előrejelzései az mutatják, hogy az ipari internetre (IoT) fordított összegek a 2017-ben várható 800 milliárd USD-ról 2021-ben 1,4 billió USD-ra növekednek. A legnagyobb beruházások jelenleg olyan területekre irányulnak, mint például a gyártás, a közlekedés és a közüzemi szolgáltatások. A vállalatok az ipari internetben rejlő lehetőségek kiaknázása érdekében olyan új megoldásokba ruháznak be, amelyek digitalizálják az ipari berendezéseket, és integrálják azokat a szélesebb IT-környezetbe. Az ABB és a HPE együtt dolgozik majd azon képességek egyesítésén, amelyek lehetővé teszik ennek az átalakítási folyamatnak a felgyorsítását.
IT, ahol az szükséges
Az ipari berendezések környezetében végzett adatgyűjtés, az analitika és a vezérlési folyamatok segítségével a felhasználók kiküszöbölhetik a távoli IT-rendszerekkel kapcsolatos várakozási időket, valamint a biztonsági és a megbízhatósági problémákat. Az ABB és a HPE a tervek szerint közösen fejleszt, fogalmaz és szervizel olyan digitális ipari megoldásokat, amelyek az alábbi előnyöket kínálják majd az ügyfelek számára:
- Elemzett, döntéselőkészítő információk és automatikus műveletek generálása ipari adatokból – az ABB Ability alapú alkalmazásoknak az ipari berendezések közelében vállalati szintű IT-rendszereken történő futtatása azzal a céllal, hogy felgyorsítsák a hatalmas mennyiségű adat feldolgozását, valamint
- Ipari folyamatok kezelése és vezérlése a szállítói lánc teljes spektrumában: hibrid IT alkalmazásával zökkenőmentes szolgáltatás a végponti eszközöktől a felhőn át az alaphálózatokig, és kritikus adatok számos helyszínen történő elérhetősége.
Az együttműködéssel az ABB Ability megoldások hibrid platformokon, így például a HPE ProLiant for Microsoft Azure Stack-en, futhatnak, így a felhasználók az alkalmazásokat a preferált helyeken – a HPE infrastruktúrán, az ipari üzemekben és az adatközpontokban, vagy a Microsoft Azure nyilvános felhőben – telepítsék, és ezáltal teljesíteni tudják a teljesítményre, a biztonságra vagy a helyszíneken átnyúló együttműködésre vonatkozó követelményeket.
Az ABB és a HPE adatközpontokhoz kifejlesztett közös megoldásokat is szállítani kíván. Ezek köre az alábbiakra terjed majd ki:
- Adatközpont automatizálás: az adatközpont energiaellátási, hűtési és épületrendszerei adaptálhatók a változó IT-igényekre vagy a rendkívüli eseményekre. E cél érdekében az ABB és a HPE az ABB Ability Data Center Automation-t, amely vezérli, felügyeli és optimalizálja az adatközpont létfontosságú infrastruktúráját, integrálja a HPE IT-infrastruktúra automatizálási szoftverébe, a HPE OneView-ba.
- Biztonságos „edge” adatközpont: ez a kifejezetten mostoha ipari környezetre kialakított adatközpont azt a célt szolgálja, hogy a vállalati szintű IT-kapacitást közelebb vigyék az adatgyűjtési és gépvezérlési pontokhoz. A felhasználásra kész („off-the-shelf ready”), az ipari felhasználók számára valós idejű elemzett adatokat és automatikus műveleteket biztosító IT adatközpont-megoldást az ABB, a HPE és a világ legnagyobb IT rack rendszer gyártójának számító Rittal közötti együttműködés keretében fejlesztik ki.
A két cég partneri együttműködését a HPE „Discover” konferenciáján jelentették be. A Madridban megtartott rendezvényen a két cég bemutatta az első közösen fejlesztett megoldásokat és a prototípusokat is.
Kapcsolódó cikkek
- Felhőbe költöznek a HR rendszerek
- A jövő gyára már itt van – okos és az internetre csatlakozik
- Az ABB technológiájára épül Lengyelország első digitális alállomása
- Újabb 117 gyorstöltő telepítésével segíti az ABB az e-mobilitás térnyerését Németországban
- Az ABB és a Northvolt együttműködik Európa legnagyobb akkumulátorgyárának felépítésében
- Az ABB vezérlőrendszere és szoftvere optimalizálja az elektromos buszok üzemeltetését
- Az ABB elektromos gyorstöltő állomást szállít a Lidl számára
- Az ABB tovább erősíti digitális portfólióját a KEYMILE kommunikációs hálózatokat fejlesztő üzletágának felvásárlásával
- A Fujitsu immár ötödik éve az élen a Gartner szerint
- Az ABB és az IBM együttműködik a mesterséges intelligencia-alapú ipari megoldások fejlesztésében
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.