Az okos közlekedés legnagyobb innovációs fórumát rendezik meg Budapesten

forrás: Prím Online, 2018. január 3. 15:50

Nemzetközi és hazai szakértők, vezető politikusok és gazdasági döntéshozók részvételével rendezi meg a harmadik think.BDPST innovációs konferenciát 2018 márciusában az Antall József Tudásközpont, együttműködésben a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával – jelentette be Antall-Horváth Veronika, a Tudásközpont igazgatóhelyettese.

Az autóipar ma Magyarországon közel 20 ezer embernek ad munkát, a hazai export 20, illetve a GDP 5 százalékát adja, az ágazat 7 év alatt 1700 milliárd forintról 4100 milliárd forintra nőtt 2017-re. A visegrádi országokban – Lengyelország kivételével – a járműgyártás a legfontosabb ágazat: évente 3,5 millió járművet gyártanak a régióban, ami az európai gyártás 20 százalékát adja, a beruházásokért pedig folyamatos verseny zajlik, nemcsak az egyes országok, hanem a különböző régiók között is.

 

A digitalizáció, a közlekedés és a szállítmányozás fejlesztései, az e-közlekedés és az önvezető autók alapjaiban változtatják meg világunkat és a régió számára is kivételes lehetőségeket teremtenek – az Antall József Tudásközpont (AJTK) által szervezett, harmadik think.BDPST konferencia fő témái között is ezek a területek szerepelnek. A konferencia díszvendége Dél-Korea. 

 

A think.BDPST 2018. március 28–29. között immár harmadik alkalommal hozza Magyarországra az innováció legfontosabb szereplőit. Az évente megrendezett stratégiai innovációs fórum célja, hogy elősegítse a közép-európai régió fejlesztését, a legnevesebb politikai, tudományos és gazdasági szereplők bevonásával erősítve az üzleti, kormányzati és civil szféra közötti együttműködést. A régió legjelentősebb, a magyar fővárosban rendezett szakmai eseménye lehetőséget teremt Magyarország, a térség, valamint az Európai Unió innovációs lehetőségeinek újragondolására.

 

 

„A járműgyártás és a szállítmányozás új technológiái nemcsak hatékonyabbá teszik az áruk és emberek mozgását, de a fejlesztések és az innovatív technológiák révén hatalmas gazdasági potenciált rejtenek a visegrádi országok számára” – mondta Antall-Horváth Veronika. „Egy, a think.BDPST-hez hasonló magas szintű fórum elindítását indokolja, hogy bár Magyarország eddig is jelentős eredményeket ért el az autóipari innováció területén, a folyamatos globális versenyben az együttműködés hatalmas versenyelőnyt jelenthet a térség országai számára.”

 

„Nagy örömünkre Dél-Korea, a világ egyik legfontosabb innovációs centruma elfogadta felkérésünket és a konferencia kiemelt partnerországa lesz” – hangsúlyozta Varju Krisztina Dóra, a magyar V4 elnökség miniszteri biztosa. „Az országgal nem csak magyar-koreai kétoldalú alapon, de V4-es keretben is kifejezetten széleskörű az együttműködés. A magas színtű, miniszterelnöki és külügyminiszteri találkozókon túl Korea többek között támogatja a Nemzetközi Visegrádi Alap munkáját, rendszeresek a konzultációk a kutatás-fejlesztés terén megvalósuló tapasztalatcsere érdekében, míg a visegrádi országok a közép-európai demokratikus, piacgazdasági tranzíciós tapasztalatok megosztásával járulnak hozzá koreai szakértők ismereteinek bővítéséhez” – tette hozzá.

 

A think.BDPST konferencia már visszaigazolt előadói között szerepel többek között Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter; Cséfalvay Zoltán, Magyarország OECD melletti Állandó Képviseletének vezetője, Magyarország OECD- és UNESCO-nagykövete; Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke; Jacob Cohen, a NASA Amnes kutatóközpont vezető kutatója; Karel J. Gota, az Indeed Innovation vezérigazgatója; Chang Woon Lee a koreai közlekedési intézet elnöke; Prof. David Winickoff, az OECD bio-, nano- és konvergencia-technológiákkal foglalkozó munkacsoportjának titkára; John Ford, a GE Hungary Digital Hub igazgatója; Lord David Willetts, a UK Research and Innovation igazgatósági tagja; Szepessy Kornél, a HungaroControl Zrt. vezérigazgatója. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05