Az európai kontinens lehet a vesztese a technológiai megszorításoknak
A nyílt és tisztességes verseny korlátozása nem csökkenti a biztonsági kockázatokat, ugyanakkor növeli a telekommunikációs költséget és késlelteti a digitális átállást az európai kontinensen – hívja fel a figyelmet Austin Zhang, a Huawei Technologies közép-kelet-európai régiós vezetője az amerikai külügyminiszter látogatása kapcsán. A vállalatvezető szerint amerikai tisztviselők egy csoportja politikai nyomás alá igyekszik helyezni az európai országokat, és állítólagos biztonsági okokra hivatkozva megpróbálja kizáratni piacaikról a Huawei Technologies-t. A vezető bízik benne, hogy az ügyfelek nem a teljesen alaptalan vádak, hanem saját tapasztalataik alapján jutnak helyes következtetésre a vállalattal kapcsolatban.
A Huawei Technologies közép-kelet-európai régiójának kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója – Austin Zhang - a mai napon nyilatkozatot adott ki az amerikai külügyminiszter múlt heti, több régiós országot érintő látogatásával kapcsolatosan. Eszerint:
„A Huawei húsz évvel ezelőtt lépett az európai piacra. Mind világszerte, mind Európában a kiberbiztonságban folyamatosan fenntartotta a megbízhatóságot. Ügyfeleik ezt igazolhatják, amely sokkal többet jelent, mint bármely más vélemény.
Az utóbbi időben bizonyos amerikai tisztviselők egy érdekcsoportja az európai országokat nyomás alá helyezte és biztonsági okokra hivatkozva kizáratnák velük piacaikról, és technológiai fejlesztéseikből a Huaweit. A vádak teljesen alaptalanok, és viselkedésük sokkoló. Úgy hisszük, hogy ügyfeleink eddigi tapasztalataik alapján hozzák meg velünk kapcsolatban a helyes döntést. A nagyság nem a megfélemlítésből és a nyers viselkedésből származik – írja a régiós vezető -, és erősen megkérdőjelezhető az ilyen cselekvések mögötti húzóerő. Hisszük, hogy Európa kormányai és állampolgárai saját következtetésre jutnak.
A nyílt és tisztességes piaci verseny hozzájárult Európa vezetéséhez és jólétéhez - folytatja. A kiberbiztonság, ahogy a számítógépes biztonság is technikai kérdés, nem szabad átpolitizálni. A Huawei kizárása semmit sem tenne ezen kérdések hatékony kezelése érdekében. A nyílt és tisztességes verseny korlátozása nem csökkenti a számítógépes biztonsági kockázatokat. Éppen ellenkezőleg, ahogy erről már több ügyfelünk is nyilatkozott, jelentősen megnöveli a telekommunikációs költségeket az európai kontinensen és jelentősen késlelteti a digitális átállást más iparágakban. Ezen túlmenően az ilyen típusú precedensek komolyan akadályozzák a technológiai innovációt, csökkentik a kontinens versenyképességét, valamint károsítják az európai kormányok, vállalatok és állampolgárok érdekeit. A nagyság nem a megfélemlítésből és a nyers viselkedésből származik. Erősen megkérdőjelezhetőnek tartjuk az ilyen cselekvések mögötti húzóerőt. Hisszük, hogy Európa kormányai és állampolgárai saját tapasztalataik alapján a megfelelő következtetésre jutnak.
Az innováció és az együttműködés olyan tűzfalat, általános védelmet hoz létre, amely védi a számítógépes biztonságot. A biztonság és a fejlődés tehát nem vagylagos, nem kell közöttük választani. Mindkettő egyszerre megvalósítható. A Huawei jelentősen hozzájárult az európai digitális menetrendhez és a társadalmi fejlődéshez, valamint a kiberbiztonság védelmét az elmúlt 20 évben számos innovációval segítette. Nem okozunk kiberbiztonsági problémákat; ehelyett aktívan hozzájárulunk ennek megerősítéséhez. Bízunk benne, hogy az európai országok saját hosszú távú érdekeiken alapuló, megfontolt döntést hoznak velünk kapcsolatban és minden vállalat számára egyenlő feltételeket biztosítanak majd.”
Kapcsolódó cikkek
- Érzékekre ható aktivitásokkal tesztelhetik az okoseszközöket a Huawei vásárói
- Tovább terjeszkedik a Huawei Magyarországon
- 200 millió okostelefont szállított le a Huawei 2018-ban
- Lendületben a Huawei Fogyasztói Üzletága
- Forbes: 1,1 milliárd dollárral nőtt a Huawei márkaértéke egy év alatt
- Több mint 15 százalékkal nőtt a Huawei bevétele 2017-ben
- 13 milliárd dollárral nőtt a Huawei márkaértéke
- 15 százalékkal nőtt a Huawei árbevétele 2017-ben
- A Huawei Európában elsőként Magyarországon kapott AEOC engedélyt
- Már az első százban a Huawei a Fortune 500 listán
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tudnivalók a One 2025-ös díjkorrekciójáról
A One márkanév alatt működő, ugyanakkor jogilag még különálló szolgáltatók – One Magyarország Zrt., DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. és AH Média Kereskedelmi Zrt. – esetében a 2025-ös díjkorrekció mértéke azonos és az alábbiakban részletezettek szerint érvényes.
Új kihívások és ajándékok várnak a BME Állásbörzéjén!
Az ország legnagyobb és legrégebbi állásbörzéje, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rendezvényén idén március 11-12-én debütál a Job Tinder. Ez az új eszköz segít a diplomás vagy diplomát szerző mérnököknek megtalálni a számukra legmegfelelőbb munkahelyet.
Klímavédelmi kompetenciáját demonstrálja a Hyundai
A Hyundai Construction Equipment a legjobb három jelölt közé került a Bauma 2025 Innovation Awards Klímavédelem kategóriában.
Huawei Mate XT: Ilyen okostelefon még nem volt!
A Huawei számos új terméket mutatott be malajziai innovatív bemutatóján, ahol a HUAWEI Mate XT, a világ első háromba hajtható okostelefonja is debütált, amely kategóriájában a legvékonyabb és legnagyobb kijelzővel rendelkezik. A gyártó három új okoseszközt is bemutatott, köztük első fül köré akasztható fülhallgatóját, a HUAWEI FreeArc-ot, a HUAWEI MatePad Pro 13.2” tabletet és a HUAWEI Band 10 okoskarkötőt.
Magyar egyetem a világ élvonalában
Idén egy magyar egyetem is bekerült a Quacquarelli Symonds (QS) nemzetközi felsőoktatási minősítő szervezet 2025-ös rangsoraiba, mely a nemzetközi kereskedelmi oktatást értékeli. A Budapesti Corvinus Egyetem executive MBA-képzése, amely közép- és felsővezetőknek szól, a világ 20. helyén debütált, és a régió vezető intézményeként szerepel a listán. A Corvinus ezen kívül a terület egyik legkiemelkedőbb mesterképző intézményeként is elismerésben részesült.