A Samsung támogatja az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljait

forrás: Prím Online, 2019. augusztus 9. 11:56

A Samsung bejelentette együttműködését az Egyesült Nemzetek Szervezete Fejlesztési Programjával (UNDP), amellyel a szervezet Fenntartható Fejlődési Céljait támogatja. Ezek a globális célok a társadalmat világszerte érintő kihívások megoldására irányulnak, mint például a társadalmi egyenlőtlenségek, a klímaváltozás és a természeti környezet pusztulása vagy az oktatás nehézségei. A Samsung új mobil alkalmazással és egyedi kiegészítőkkel hívja fel a figyelmet a célok fontosságára.

A Samsung és a UNDP közösen lehetővé teszi a Galaxy felhasználók számára, hogy támogassák a Fejlődési Célokat és tegyenek a számukra igazán fontos ügyekért. Az új kezdeményezés részeként a Samsung és az ENSZ szervezete elérhetővé teszi a Samsung Global Goals applikációt, amelyen keresztül a felhasználók tájékozódhatnak a Fejlődési Célokról és támogathatják azokat. A vállalat emellett egyedi kiegészítőket mutat be Galaxy készülékeihez.

 

„Egy kivételes lehetőség áll rendelkezésünkre annak érdekében, hogy a technológia erejével hívjuk fel a figyelmet a bolygót érintő kihívásokra – mondta el DJ Koh, a Samsung IT és mobilkommunikációs üzletágának vezetője és elnöke. – Az ENSZ Fejlesztési Programjával való együttműködésünknek köszönhetően a Galaxy felhasználók egyszerűbben ismerhetik meg és támogathatják a számukra fontos Fenntartható Fejlődési Célokat, így közös erővel valódi változást érhetünk el.”

 

A Samsung és a UNDP egyetértenek abban, hogy az egyik legfontosabb lépés a Fejlődési Célok eléréséhez a kezelendő kihívások és kérdések fontosságának megértése. Az együttműködés egyszerű lehetőséget biztosít azoknak, akik szeretnének hozzájárulni a megoldáshoz és támogatnák azokat a tevékenységeket, amelyeknek köszönhetően elérhetők a Fejlesztési Célok.  

 

„Az ENSZ Fejlesztési Programja és a Samsung közötti együttműködésnek köszönhetően a technológiai innovációk hozzájárulhatnak a Fenntartható Fejlődési Célok eléréséhez. Ugyanakkor a következő generáció világpolgárait is arra ösztönözheti, hogy együtt tegyenek ezekért a célokért – mondta Achim Steiner, a UNDP Adminisztrátora. – Ahhoz, hogy pozitív változást és a komoly eredményeket érjünk el, összefogásra van szükség, legyen szó akár a magánszektorról, akár a civil társdalomról." 

 

A Samsung Galaxy okostelefonokon elérhető Samsung Global Goals applikáció célja, hogy növelje a felhasználói tudatosságot és világszerte támogatókat találjon az ENSZ Fejlesztési Programjának. A Samsung az alkalmazás mellett bevezet limitált szériás kiegészítőket is. Minden eladott termék után a bevétel egy részét a UNDP kapja és azt a Fejlődési Célok támogatására fordítják. A Galaxy Note10 okostelefonhoz tartozó, egyedi telefontokot, amelynek mintáját a Fejlődési Célok inspirálták, valamint a vezeték nélküli töltőt a készülékkel együtt mutatták be.   

 

Az új Samsung Global Goals applikáció könnyű és hatékony megoldást kínál a felhasználóknak, hogy a 17 Fejlődési Célról tájékozódjanak és a számukra fontos ügyek támogatásával maguk is hozzájáruljanak ezek megvalósításához. Az alkalmazásból közvetlenül elérhető a UNDP honlapja, amelyen keresztül a felhasználók a célok megvalósításán dolgozó szerveztek számára adakozhatnak. A hirdetésekre kattintva könnyedén ajánlható fel adomány, a Samsung az így generált hirdetési bevételek 100 százalékát a Fejlődési Célok elérésének támogatására fordítja.

 

Az applikáció 19 nyelven, a Galaxy Note10 okostelefonon előre telepítve érhető el, a Galaxy család további eszközeire pedig később lesz letölthető. A limitált kiadású kiegészítők a Samsung.com weboldalon, valamint a kijelölt Samsung Experience Store üzletekben érhetők el az Egyesült Államokban és Dél-Koreában.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A boldog gyerekekből lesznek sikeres felnőttek

Több mint 600 támogatott, 105 diploma, 606 nyelvvizsga, 246 informatikai bizonyítvány. Csak néhány eredmény, amit a 19 éve működő Csányi Alapítvány és az általa mentorált fiatalok elértek. Az alapítvány valódi sikere a számok mögött, a személyes történetekben rejlik – hangzott el Zánkán az Alapítvány által szervezett idei Életút Fesztiválon április 20-án. A kiemelkedő informatikai és idegen nyelvi képzések mellett a végzett fiatalok a megszerzett kapcsolati tőkét, a közösség erejét tartják a legfontosabbnak. Nemcsak a Csányi Alapítvány nagykorú már, hanem egyre több mentoráltból vált olyan fiatal felnőtt, akik büszkén támaszkodhatnak az alapítvány segítségével megszerzett tudás mellett egymásra, „Csányisokra” is.

2024. április 23. 11:35

Állásbörzét és karrierfelkészítést tart szerdától a Corvinus

Több mint kétszáz állásajánlat közül lehet válogatni a Corvinus Egyetem idei karrierexpóján április 24-én és 25-én. Az eseményen részt vevők sok tippet gyűjthetnek karrierjük beindításához, kiteljesítéséhez is. Ebben nemcsak több tucat, corvinusos diplomával színes és sikeres életutakat bejáró szakember segít személyesen, de megtanulható a ChatGPT és a LinkedIn munkakeresői célokra optimalizált, profi használata is. 

2024. április 23. 09:57

A szombati kiszállítás bevezetése után aznapi csomagautomatás kiszállítással erősít az eMAG

Jelentős logisztikai fejlesztésekkel segíti az eMAG a Budapesten és Pest vármegyében élő ügyfelek kiszolgálását: az online áruház a hétköznap délig leadott megrendeléseket várhatóan még aznap több mint háromszáz, a térségben működő easyboxba szállítja ki. Az új szolgáltatás a platformon aznapi kiszállításra jelölt termékekre vonatkozik.

2024. április 22. 16:07

Új területen erősít az OTP Mobil

Tovább bővültek az OTP Mobil által kínált innovatív fizetési lehetőségek, így már nem csak a Simple alkalmazás és a SimplePay megoldások előnyeit élvezhetik a felhasználók. A fintech vállalat ugyanis felvásárolta a HelloPayt, amely elsősorban vendéglátóhelyek, szórakozóhelyek és fesztiválok fizetési rendszereit üzemelteti.

2024. április 22. 14:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50