Győrben indult el a Huawei „1000 álom” projektje
Győrben indította útjára legújabb társadalmi felelősségvállalási programját a Huawei Technologies Magyarországon. Az „1000 álom” elnevezésű program célja, hogy támogassa az infokommunikáció iránt érdeklődő fiatalokat. A program keretében oktatási anyagokat és okoseszközöket adományoz a vállalat a győri Széchenyi István Egyetemnek és a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház gyermekosztályának. Az évente 3200 fekvőbeteg gyereket kezelő intézményben a tabletek a sajátos betegségükkel való együttélésre, állapotuk kezelésére vonatkozó internetes oktatóanyaghoz is hozzáférnek.
„A „TechforAll - 1000 álom” kezdeményezés ezer, az infokommunikáció iránt érdeklődő fiatal támogatását tűzte ki célul 16 közép-kelet európai országban, köztük Magyarországon. A program célja, hogy építse a jövő intelligens társadalmát, lehetőséget teremtsen a régió fiataljai számára a digitális tudás elérésére, illetve a digitális technológia előnyeinek megtapasztalására. Ezzel szeretnénk nyitni a fiatalok érdeklődését a valódi digitális képességek megszerzése felé” – foglalta össze William Wu Huawei Technologies Hungary igazgatója.
A vállalat az új társadalmi felelősségvállalási programot a régióban még tavasszal hirdette meg, amely során a következő öt évben mindegyik érintett országban összesen ezer könyvet adományoz egyetemi könyvtáraknak, illetve további ezer játékot ajánl fel a gyermekgyógyászat számára.
Az itthon Győrben startolt „1000 álom” program keretében, a vállalat a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház gyermekgyógyászata számára biztosít 20 db Huawei Mediaped 3-as tabletet, amelyen már elérhetőek egyszerűbb játékok és korlátlan számban tölthetőek le további elektronikus oktató és szórakoztató programok, amelyek megkönnyítik a gyerekek, a szülők és a dolgozók gyógyulással és gyógyítással töltött idejét is.
A kezdeményezés másik, idei támogatottja a győri Széchenyi István Egyetem mérnökképzése. Az egyetemmel 2016 óta van stratégiai együttműködése a Huawei Technologies-nak. A mostani adományozás keretében 200, az infokommunikációs szakma elsajátítását támogató – többek között felhőszámítástechnikáról, új programozási módszerekről szóló - e-könyvet, digitális szakirodalmat töltethetnek le az egyetem hallgatói.
Az ünnepélyes átadón jelen volt Kara Ákos, győri országgyűlési képviselő, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház részéről Dr. Tamás László János főigazgató főorvos és Dr. Niederland Tamás a gyermekgyógyászati szakmacsoport vezető-helyettes főorvosa. A Széchenyi István Egyetem képviseletében pedig Dr. Horváth András, az egyetem rektorhelyettese.
Kara Ákos, a Győr-Moson-Sopron megyei 2. számú választókerület országgyűlési képviselője kiemelte, a digitalizáció elkerülhetetlen, s a Huawei Technologies Hungary már több éve, sokféle formában támogatja ebben többek közt a győri Széchenyi István Egyetemet. Így például az országos jelentőségű "Távközlési Világnap" támogatása, nagy teljesítményű számítógép adományozása, oktatók és kutatók kínai tanulmányútjának szervezése szerepel a vállalat eddigi palettáján.
Dr. Horváth András, a Széchenyi István Egyetem rektorhelyettese hozzátette: „Az értékes információkhoz, tartalmakhoz való hozzáférés mai is fizetős. A mostani "TechforAll - 1000 álom" program keretében a legkorszerűbb szakirodalmakhoz tudunk majd hozzáférni elsősorban a villamosmérnöki és informatikai képzési és kutatási tevékenységünkhöz. A felhő-szolgáltatások, a mesterséges intelligencia, az adatbiztonság, az intelligens adatelemzés és hasonló témakörökben a naprakész tájékozottság a legújabb elméleti eredmények és gyakorlati megoldások terén elengedhetetlen, viszont az igazán értékes információk elérése sokba kerül. Ezért a támogatásként kapott elektronikus szakkönyvek, szakfolyóirat-hozzáférések jelentősen segítik azt, hogy az infokommunikációs technikák terén a friss eredményeket ismerő és azokat kreatívan használni, illetve bővíteni képes fiatal mérnökök kerüljenek ki képzéseinkből.”
Dr. Niederland Tamás, a kórház gyermekgyógyászati szakmacsoportjának vezető helyettes főorvosa elmondta, évente 3200 fekvőbeteg gyereket látnak el az intézményben, 14 féle szakrendelés nyújt kezeléseket a kicsiknek. „Sok olyan betegségcsoport van gyerekeknél, mint amilyen a cukorbetegség vagy az asztma – mondta a főorvos –, ahol meg kell tanítani a gyermekeket az állapotuk kezelésére, az azzal való együttélésre. A tabletek segítségével a gyerekek hozzáférhetnek majd ezekhez az internetes oktatóprogramokhoz.”
A Huawei Technologies Hungary jövőre a most útjára indított „1000 álom” mellett tovább folytatja a 2014 óta futó, mérnökhallgatóknak ajánlott kínai tanulmányút programját, a népszerű Seeds for the Future is.
Kapcsolódó cikkek
- Csúcsszéria a Huaweitől: Mate 30, Mate 30 Pro
- 2035-re a telekommunikációs iparág bevételeinek 80%-a az 5G-hez kapcsolódik
- Továbbgondolt IoT okosotthon-stratégia és szoftverfrissítés a Honortól
- Ma dobják piacra a legújabb Huawei P30-ast
- Saját történetük megosztására bíztatja felhasználóit a Huawei
- Új vezetéknélküli fülhallgatót mutatott be a Huawei
- Magyar fejlesztőkre is számít a Huawei
- A Techradar szakértői díjazták a Huawei P30 Pro-t
- Öt kamerával és prémium funkciókkal érkezett meg a Huawei Nova 5T
- Százmillió eurót fektet be az európai mesterséges intelligencia programba a Huawei
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FirstPak az ABB-vel együttműködésben javítja fenntarthatóságát
Az elviteles készételekre szakosodott vendéglátóipari szegmens gyors növekedése miatt keletkező műanyaghulladék problémája mind Kínában, mind világszerte sürgősen szükségessé teszi az egyszer használatos műanyag felhasználásának csökkentését a szén-dioxid-csúcs és a karbonsemlegességi célok elérése, valamint a fenntartható fejlődés felgyorsítása érdekében. Kínában a problémát olyan szabályozás bevezetésével tervezik kezelni, amely 2025-re betiltja az egyszer használatos műanyag használatát.