Újabb lendületet vesz a sportmarketing

forrás: Prím Online, 2020. július 23. 14:49

Dudás Hunor, a The Path Sportmanagement tulajdonosa és ügyvezetője irányítja júliustól a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) Sportmarketing Tagozatát a következő négy évben. Az elnök munkáját továbbra is  Németh Ottó és Major Balázs (Karma Production Kft. / ügyvezető-tulajdonos) támogatják alelnökökként.

A vezető tisztségviselőket a 2014 óta működő tagozat tisztújító szavazásán választották meg a tagok, amelyre július 9-én, online formában került sor. „Célunk, hogy a sportmarketing mint szakma megítélését, presztízsét még inkább növeljük a teljes sportpiac integrálásával. Szeretnénk, ha a jövőben a sportoló pályán kívüli teljesítményét, sportolói márkáját is megismertessük a szponzorokkal, valamint hogy a sportmarketing-társadalmat is összefogjuk.” – vázolja vízióit Dudás Hunor, a Sportmarketing Tagozat új elnöke.

 

„Az idén harmincéves MMSZ már megalakulása óta fontos célkitűzésének tekinti, hogy tagozatokon keresztül is biztosítsa a marketing különböző területeinek önálló képviseletét és erősítését, hiszen a tagozatokon keresztül válhatnak elérhetővé és láthatóvá bizonyos piaci szegmensek, valamint rajtuk keresztül nyílik lehetőség a teljes marketingszakma lefedésére is.” – mondja Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke.

 

A Sportmarketing Tagozatot éppen azért hívták életre, hogy még szélesebb körben is köztudatba hozza a szakmát és növelje annak elismertségét. „A Tagozat célja, hogy annak még strukturáltabbá tételével, létszámbővítésével, valamint a szponzorációs piac szereplői között kialakított szorosabb kapcsolattal, hatékony közös munkával tovább erősítse saját szakmai elismertségét és növelje érdekérvényesítési képességét is.” - hangsúlyozza Dudás Hunor, a tagozat frissen megválasztott elnöke. „A koronavírus utáni restart különösen fontos az ágazat életében, ugyanis az elmúlt időszakban a korlátozások miatt minden sportesemény és -intézmény lemondásra, bezárásra került – ezért is különösen lényeges most, hogy újradefiniáljuk a tagozat szerepét.”

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59