Elindult az Imagine Cup Junior AI for Good jövő évi versenye

forrás: Prím Online, 2020. október 13. 11:18

Újra itt az alkalom, hogy a diákok megmutassák a tehetségüket! A mesterséges intelligencia felhasználásával javasolhatnak megoldásokat az emberiség nagy kihívásaira.

A sikeres első alkalom után, a Microsoft ismét várja 13-18 éves középiskolások pályázatait a világ minden részéből a mesterséges intelligencia köré szervezett Imagine Cup Junior AI for Good versenyre. Az indulóknak olyan globális kihívásokra kell válaszokat javasolniuk, mint a hátrányos helyzetű emberek esélyegyenlőségének megteremtése, a környezetvédelem, a kulturális örökség védelme, a humanitárius segítségnyújtás és az egészségügy. A versennyel a Microsoft azt szeretné elérni, hogy a jövőben még több diák válassza az informatikai pályát, a mesterséges intelligencia felhasználási módjait ismerő szakértő felnőttekként pedig járuljanak majd hozzá az emberiség nagy céljainak megvalósításához.

 

A versenybe egyénileg vagy legfeljebb hat fős csapatokban lehet jelentkezni olyan ötletekkel, projektekkel, amelyek egy globális vagy lokális kihívásra adnak választ, összhangban a Microsoft AI for Good szellemiségével.

 

 

A diákok a tanáraik regisztrációján keresztül indulhatnak el a versenyen, akik a regisztrációval változatos oktatási eszközhöz, útmutatókhoz, projektsablonokhoz, az Imagine Cup Junior teljes erőforráskészletéhez szerezhetnek hozzáférést, például az új Imagine Cup for Junior for Beginners Kit-hez, amely öt darab 45 perces MI-specifikus tanóra oktatási anyagát tartalmazza. Az elérhető eszközökre a Microsoft blogbejegyzése tér ki bővebben. A teljes versenykiírás, amely részletezi az indulás módját és feltételeit, innen tölthető le.

 

Tekintettel a járványhelyzet miatti korlátozásokra, a Microsoft lehetővé tette, hogy ne csak a pedagógusok, hanem szülők/gondviselők is regisztrálhassanak a diákok nevében, továbbá ebben az évben a Microsoft dolgozóinak gyermekei is indulhatnak a versenyen. A virtuális webinárok révén minden induló hozzáférhet az MI-specifikus tananyaghoz, a hackathonok pedig a csapattagok távolból végzett közös munkáját fogják elősegíteni.

 

A pályázatokat legkésőbb 2021. május 21-éig lehet benyújtani, így a tanároknak lesz elegendő idejük arra, hogy a felkészüléshez szükséges tudás átadását az órák tananyagába beépíthessék.

 

A Microsoft a legjobb 10 pályázatot fogja díjjal jutalmazni, de ezek mellett az egyes régiók és országok legjobbjai is elismerésekben fognak részesülni.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mesterséges intelligencia a marketing szolgálatában

A Microsoft adott otthont a Magyar Marketing Szövetség Marketing Döntéshozók Klubja legutóbbi rendezvényének, mely március 20-án zajlott, és a mesterséges intelligencia marketingben betöltött szerepét és lehetőségeit helyezte középpontba. A rendezvény üzenete az volt, hogy az AI nem csupán a jövő technológiája, hanem már most is olyan eszközként működik, amely jelentősen növeli a marketingmunka hatékonyságát. A Microsoft szakértői gyakorlati példákon keresztül mutatták be, hogyan integrálható az AI a marketing- és értékesítési folyamatokba, elősegítve azok optimalizálását és gyorsítva az üzleti döntéshozatalt.

2025. március 25. 16:13

2026-ra a világ legnagyobb fulfilment áruházává válik a soroksári IKEA

Egy évvel az átfogó felújítás bejelentése után a soroksári IKEA egyesíti azokat az új megoldásokat és fejlesztéseket, amelyeket a legnagyobb lakberendezési kiskereskedő már világszerte tesztelt, és 2026-ra a világ legnagyobb IKEA fulfilment áruházává válik. 

2025. március 25. 15:45

Ötgenerációs munkahelyek: Hogyan segíthetik az együttműködést a különböző korosztályok?

A generációs különbségek sokak szerint feszültségekhez, széthúzáshoz és akár konfliktusokhoz is vezethetnek, különösen a munkahelyeken. De vajon elkerülhetetlen, hogy így alakuljon? Hogyan hat az innovációs nyomás a generációk közötti együttműködésre? Problémaként vagy lehetőségként kellene tekinteni a különbözőségekre? Ilyen kérdésekre keresnek választ a Bosch Podcast legújabb epizódjában, ahol Steigervald Krisztián generációkutató és Somogyi András, a Bosch cég humánerőforrásért felelős alelnöke beszélgetnek.

2025. március 25. 14:41

Szembarát kijelző és intelligens funkciók az MWC egyik sztárjától

A TCL, a kijelző-innovációk globális éllovasa, büszkén jelenti be, hogy az MWC 2025 során bemutatott TCL NXTPAPER 11 Plus tablet Európában is elérhetővé vált.

2025. március 25. 13:02

Biztonság és hatékonyság a Cloud NAS operációs rendszerben

A QNAP Systems, Inc. (QNAP) bemutatta a QuTScloud c5.2 verzióját, a legújabb frissítést a Cloud NAS operációs rendszerhez. Az új verzió bevezeti a Biztonsági központot, egy proaktív biztonsági alkalmazást, amely figyelemmel kíséri a Cloud NAS fájltevékenységeit, és védelmet nyújt a zsarolóvírusokkal szemben. Emellett a QuTScloud c5.2 jelentős optimalizálásokat kínál, egyszerűsítve a műveletek és a menedzsment folyamatát a gördülékenyebb felhasználói élmény érdekében.

2025. március 25. 11:34

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Virtuális valóság az autonóm járművek fejlesztésében

2025. március 25. 17:52

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55