Hogyan maradhatnak szerethetők a munkahelyek a járványügyi helyzetben?

forrás: Prím Online, 2020. november 5. 13:35

Hogyan változtak az elmúlt időszakban az álláskeresők igényei? Mennyiben alakult át a cégek és a munkavállalók kapcsolata? Hogyan teszi próbára a vállalatok agilitását a 2020-as év? Egyáltalán hogyan maradhat szerethető egy munkahely a jelenlegi helyzetben? És mit tehetnek a munkavállalók, hogy ők jelentsék a bizonyosságot ebben a bizonytalan időszakban? Többek között ezekre a kérdésekre is keresik a választ a legismertebb hazai szakemberekkel az első ingyenes Szerethető Munkahelyek konferencián november második hetében.

Negyedik alkalommal hirdette meg a DreamJo.bs a Szerethető Munkahelyek pályázatot idén nyáron, amely több szempontból is megújult ebben az évben. Az egyik nagy újdonság, hogy idén erdélyi cégek is jelentkezhettek a díjra, emellett pedig az idei pályázati időszakban kiemelten koncentráltak arra, hogy a jelenlegi járványügyi helyzetben egyáltalán hogyan maradhat szerethető egy munkahely és milyen túlélési stratégiákat vetettek be a vállalatok. A szavazás október végén zárult le, november 12-én pedig ismét lehull a lepel a legszerethetőbb munkahelyekről. 

 

Online edukáció és networking az első Szerethető Munkahelyek konferencián

Míg az elmúlt három évben inkább a díjátadó állt a kezdeményezés középpontjában, idén a szakmai kapcsolatok erősítése és a tudásmegosztás került fókuszba. Ennek keretében rendezik meg az első Szerethető Munkahelyek konferenciát, amelyet regisztrációt követően bárki ingyenesen látogathat november 12-én 13.00-tól. Ráadásul az eseményen a networking sem marad el, hiszen a konferencia délutánján a résztvevők véletlenszerű sorsolással kapnak lehetőséget arra, hogy ismerkedjenek, beszélgessenek egymással, és akár a népszerű előadókkal is találkozzanak a virtuális térben. 

 

A legismertebb szakemberektől kaphatunk HR tanácsot

Ismert és elismert szakértőkből pedig nem lesz hiány az eseményen: olyan hazai szakemberek előadásaiból inspirálódhatnak a résztvevők, mint Halácsy Péter, a Budapest School CEO-ja, aki arról beszél majd, hogy az agilitásnak milyen szerepe lehet ma a vállalatok életében. Batiz András, az Impact Works alapítója az employer branding oldaláról világítja meg a bizalom, mint fontos USP szerepét és abba ad betekintést, hogy mit tehetnek a vállalatok és azok vezetői a növekvő bizonytalanság és bizalmatlanság korában. Patai Zoltán, a NetPincér ügyvezetője saját tapasztalataikon keresztül mesél arról, hogy milyen lehetőségeket és kihívásokat tartogatott a cég számára a járványügyi helyzet, Balogh Petya angyalbefektető pedig arról osztja meg  gondolatait, hogy hogyan hat egy vezetőre a krízis és ez milyen változásokat okozhat a cégkultúrában. Mellettük felszólal még Svéda Dóra, a Coachingcentrum alapítója, Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Csáky László tréner, coach. Pethő Anikó, a Aarenson Consulting tulajdonosa, valamint dr. Seer László, a Magnum Opus M&C marketing szakértője.

 

A délután folyamán Máté Krisztina lesz a házigazdája egy kerekasztal beszélgetésnek, amely során Márton Katalinnal, a Praktiker Hungary HR és CSR vezetőjével, Erdőssy Gellérttel, a CV Shark CEO-jával, Fodor Dániellel, Az Év Irodája kezdeményezés főszervezőjével, valamint Balaton Anitával, a FleishmanHillard Café ügyvezető partnerével beszélget arról, hogy hogyan hathat az irodai munkára az új normális, és, hogy milyen lehetőségei vannak a munkahelyeknek arra, hogy ebben a helyzetben is szerethetők maradjanak. 

 

Ingyenes workshopok a HR minden területéről 

A konferencia zárásaként öt interaktív workshop várja a résztvevőket, melyekből megtudhatják, hogy hogyan érdemes állásinterjúra készülni, munkajogi betekintést kaphatnak a legégetőbb aktualitásokba a területen, tanácsokat kaphatnak arról, hogy amennyiben elkerülhetetlen a leépítés, hogyan lehet mégis humánusan és professzionálisan végrehajtani, valamint azzal is megismerkedhetnek, hogy milyen egy ütős cégprofil és hogyan állítsunk össze magunkról álláskeresőként egy self-branding profilt.

 

Lehull a lepell 2020 Szerethető Munkahelyek különdíjasairól

Idén több, mint 1100 jelölt közül döntöttek arról az online szavazók, hogy mely TOP135 cég viselheti 2020-ban a Szerethető Munkahely címet. A szakmai napot este 18.00-kor a Szerethető Munkahelyek idei díjátadója zárja, amelyen fény derül arra a 10 cégre, melyek a szakmai zsűri 5 HR és 5 employer branding különdíját kapják meg. 

 

További információ és regisztráció: https://konferencia.szerethetomunkahelyek.hu/2020 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új iparági sztenderd a tűzvédelemben

Folyamatosan bővül azoknak intézményeknek, gyáraknak, logisztikai központoknak a száma, amelyek egyszerűbbé és papírmentessé tették az ellenőrzési, karbantartási folyamatokat és azok dokumentálását egy egyedülálló magyar fejlesztésnek köszönhetően. A szoftvercég innovációja a következő időszakban egyfajta iparági sztenderddé válik a területen, amellyel átláthatóvá, egységesség válnak az ellenőrzések, auditálások folyamata is.

2024. június 25. 17:04

A pénzügyileg legstabilabb vállalatok között a Robot System

A Robot System Kft. mostantól Dun & Bradstreet tanúsítvánnyal rendelkezik, mely a globális üzleti információszolgáltatás és -minősítés vezetőjeként, minden működő vállalkozás pénzügyi stabilitását és üzleti megbízhatóságát értékeli egy folyamatosan ellenőrzött és bizonyított, nemzetközi szakértők által kidolgozott módszertan alapján. Ennek eredményeként került cégünk, a Robot System Kft., a pénzügyileg legstabilabb vállalatok közé.

2024. június 25. 09:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Befektetőre talált a Megoldások a holnapért korábbi díjazottja

2024. június 25. 19:01

A kvantumtechnológia alapjaiban változtatja meg jövőnket

2024. június 20. 16:28

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40