Jobban védi a felhasználók érdekeit az új szerzői jogi törvény

forrás: Prím Online, 2021. június 3. 13:53

Az online platformok működését szigorúbban szabályozza, a felhasználóikat pedig jobban védi a most életbelépő, módosított szerzői jogi törvény. A modernizált jogszabály jelentősége abban rejlik, hogy több ponton is megkönnyíti a tartalmakhoz való hozzáférést és azok felhasználását, miközben meg is erősíti a szerzők és jogosultak helyzetét ebben a környezetben.

A változások első lépését a pandémia miatt már tavaly megtette a kormány, hiszen új szerzői jogi szabályokra volt szükség a digitális távoktatás érdekében. A frissített törvény két uniós irányelv átültetésével új szabad felhasználási lehetőséget nyújt a kutatási célú szöveg és adatbányászat tekintetében is, továbbá bevezeti a paródia kivételt (utóbbi azt jelenti, hogy egyes szerzői jogi tartalmak paródia céljából szabadon átdolgozhatók, lesznek az eredeti mű alkotójának engedélye nélkül is). A törvénymódosítás a szerzőket és előadóművészeket jobb szerződéses pozícióba is hozza, amikor gondoskodik a méltányos díjazásukról és a felhasználók általi megfelelő tájékoztatásukról. Június 1-től hatályosak azok a szabályok is, amelyek révén a könyvtárak, archívumok a gyűjteményük részét képező, kereskedelmi forgalomban nem elérhető műveket könnyebben digitalizálhatják és tehetik elérhetővé online.

 

 

„Az 1999-es szerzői jogi törvényt közös munkával a mai, digitális korhoz igazította az Igazságügyi Minisztérium és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.  A jogszabály elavult részeit felülvizsgáltuk, míg a napjaink szerves részét képező online világ szerzői jogi viszonyait pedig egyértelművé tettük a módosításokkal. Ezzel igazságosabb és a szerzők, felhasználók érdekeit jobban védő jogszabály lépett életbe, amelynek szükségességét jól jelzi, hogy a parlamenti képviselők jelentős többsége is a módosítás mellett érvelt” – hangsúlyozta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese.

 

Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke szerint „A szerzői jogi rendszer igazságosságának előmozdítása a nagy internetes platformok térnyerése miatt vált szükségessé. A módosított törvény arra kötelezi a közösségi platformokat, hogy a rájuk feltöltött tartalmak, vagyis zenék, videók felhasználásáért fizessenek megfelelő jogdíjat az azokat előállító jogosultaknak. A törvény új rendelkezései alapján például egyértelművé válik, hogy a nem üzleti célú zenefelhasználások után a feltöltő személyeknek nem kell fizetniük” – fogalmazott.

 

A módosítások az uniós reformon túlmutatva, az elmúlt években felmerült gyakorlati szinten megfogalmazódott problémákra, tapasztalatokra alapozva bizonyos további pontokon is kiegészítik a hatályos szerzői jogi szabályozást. Ezek közé tartozik a magáncélú másolás modernizációja (pl. teljes könyv csak kézírással való kizárólagos másolhatóságának eltörlése), valamint az idézés alkalmazhatóságának kitágítása vagy az online szerződéskötés szerzői jogi környezetre adaptálása.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

AI-orientált 2024 után további AI fejlesztések az SAP-nál

Az SAP legújabb fejlesztései tovább bővítik az ügyfelek számára az SAP generatív mesterséges intelligencia-megoldását, a Joule-t, amely mostantól az SAP portfólió funkcióinak több mint 80 százalékába beépült. Ennek révén a felhasználók gyorsan és egyszerűen, természetes nyelven végezhetik el a legfontosabb feladataikat. A Joule több mint 1300 új funkciója többek közt azt is lehetővé teszi, hogy mobiltelefonos csevegést indítva kapjon egy felhasználó betekintést a legfrissebb üzleti adatokba vagy hagyjon jóvá egy folyamatot.

2025. február 12. 18:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44