Az Airbus új automata pilótatámogató technológiákat tesztel

forrás: Prím Online, 2023. január 15. 10:32

Az Airbus leányvállalata, az Airbus UpNext új, automata pilótatámogató technológiák tesztelését kezdte meg egy Airbus A350-1000-es repülőgépen. A DragonFly nevet viselő tesztgépen olyan berendezéseket fejlesztenek, amelyek egyebek között akkor nyújtanak segítséget, ha az egyik pilóta szolgálatképtelenné válna. Emellett automata landolást tesznek lehetővé, illetve a földi gurulást és a repülési magasságon történő útvonalmódosítást is könnyebbé teszik. A tesztelők fő feladata, hogy megvizsgálják a repülés további automatizálásának lehetőségeit és helyénvalóságát. Az elsődleges cél ezekkel az új technológiákkal a repülés biztonságának növelése, és a repülőgép üzemeltetésének hatékonyabbá tétele.

A korábbi tesztek során a rendszerek alkalmasnak bizonyultak a repülés közbeni feladatok támogatására, és a pilóta szolgálatképtelenné válása esetén szükséges lépések elvégzésére. Képesek voltak emellett figyelembe venni a különböző légtereket, időjárási körülményeket, sőt a tesztrepülőgép új útvonalat is tudott tervezni, kommunikálva erről a légiforgalmi irányítással és a légitársaság üzemeltetési központjával.

 

 

 

A földi gurulás támogatását a Toulouse-Blagnac Nemzetközi Repülőtéren már valós körülmények között is tesztelték. A rendszer a repülőtér pontos térképe alapján hangjelzésekkel figyelmezteti a pilótákat a közelben lévő akadályokra, emellett a sebességvezérlésben, valamint a futópálya körüli manőverezésben is segítséget nyújt. Az Airbus UpNext mindezeken túl már elkezdte a felkészülést a következő generációs repüléstámogató megoldásokra, amelyek számítógépes látás alapú algoritmusok segítségével segítik a landolást és földi gurulást.

 

Isabelle Lacaze, az Airbus UpNext DragonFly demonstrátor-programjáért felelős vezetője elmondta: a tesztelésbe bevont rendszereket úgy fejlesztették ki, hogy a repülőgépek képesek legyenek „látni”, és a környezetüket felmérve biztonságosan, automatikusan repülni. A tesztekben a Cobham, a Collins Aerospace, a Honeywell, az Onera és a Thales szakemberei is részt vettek. A DragonFly programot részben a Francia Polgári Repülési Hatóság (DGAC) támogatja.

Kulcsszavak: Airbus DragonFly repülés

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Amikor a jövő megérkezik: autonóm drónok a csomagszállítás szolgálatában

Ha csomagszállító drónokra gondolunk, sokak lelki szemei előtt futurisztikus képek jelennek meg: lebegő szerkezetek hozzák a megrendelt terméket egyenesen a kertkapuhoz vagy az erkélyre. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb. A legnagyobb kihívás az, hogy ezek az eszközök önállóan, biztonságosan és megbízhatóan tudjanak tájékozódni a gyakran kiszámíthatatlan városi környezetben. 

2025. április 26. 13:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12