Egyre fontosabbak a női kompetenciák a digitális világban
Az Európai Unióban 8,4 millió szakember dolgozik az információs és kommunikációs technológiák (IKT) iparágában, de csupán 18,5 százalékuk nő. Magyarországon ez az arány mindössze 12,3 százalék. Itthon még mindig férfias szakmának tartják az informatikát, ugyanakkor a vállalatok jóval több női digitális szakembert szeretnének látni a szektorban – derül ki az IVSZ legfrissebb Femintech kutatásából.
Makacs számok
A jelentés szerint 2020-ban a női IKT szakemberek aránya Bulgáriában volt a legmagasabb, 28,2%, a legalacsonyabb arány pedig Csehországban, 10,2% volt megfigyelhető. Az Európai Unióban, Csehország és Málta után hazánkban volt a legalacsonyabb az IKT szakemberek közt a nők aránya 2020-ban. Ez némi javulást mutat 2017-hez és 2018-hoz képest, amikor is ez az arány regionális szinten Magyarországon volt a legalacsonyabb, mindössze 10%. A női jelölteket leginkább a nagyvállalatok és a nemzetközi hátterű cégek hiányolják, s a megkérdezett vállalatok mintegy 31%-a is azt nyilatkozta, hogy nagyon hiányoznak a női kompetenciák a nagyvállalati szervezeti kultúrából.
"A nők szerepvállalása a technológia területén nemcsak a diverz és befogadó munkakörnyezetek kialakítását segíti elő, hanem friss perspektívákat és új ötleteket hoz a vállalatoknak, ami végső soron a fejlődést és a vállalat sikerességét is elősegíti” – fogalmazott Korcsok Katalin, a Qualysoft Csoport magyarországi irodájának Sales és üzletfejlesztési igazgatója.
Egyre vonzóbb a női munkaerő
A válaszadók 35,4%-a vallotta be, hogy előmenetelét a női IT munkavállalókkal szembeni sztereotípiák akadályozzák, illetve közel 30%-uk gondolja úgy, hogy számukra akadály lehet a karrierépítésükben, ha feladják a munkájukat a család érdekében. Ezzel szemben a női munkavállalók alacsony százaléka gondolta, hogy a nők informatikai pályán történő karrierépítésénél akadályt jelent, hogy az IKT vállalatok nem rugalmasak a foglalkoztatásban (10,2%), illetve, hogy nem családbarát munkahelyek (7,4%).
Úgy tűnik, a pandémia sok mindent megváltoztatott az IKT szektorban: a dolgozó nők kevésbé voltak kitettek az elbocsátásnak, mivel a szektor elsőként állt át home office-ra és távmunkára. A jövőt elnézve a hibrid foglalkoztatási struktúra valószínűleg sokáig velünk marad még, ami azért is szerencsés fordulat, mert emellett a szektor kezd egyre nyitottabbá válni a női képességek beintegrálása iránt is, illetve elkezdődött egy folyamat abban a tekintetben, hogy fizikailag és pszichológiailag is biztonságos munkakörnyezet épüljön a női munkatársak köré.
“Nagyvállalati szegmensben mi is tapasztaljuk, hogy mennyire szükség van a hölgyek tudására, hiszen a műszaki-informatikai terület és a digitális világ nemcsak racionalitásból áll, elég komplex, innovatív szegmens, ahol a szoftverfejlesztés mellett projektszemléletre, üzleti szemléletre, üzleti analitikára és csoportmunkára való képességre, valamint megosztott figyelemre is szükség van” – erősítette meg Korcsok Katalin. – „Azok a cégek válhatnak jövőállóvá, amelyek képesek a különböző tapasztalatokkal, gondolkodásmóddal, társadalmi szerepekkel bíró közösségeket működtetni, s mindezt ötvözni a technológiai fejlődéssel. Fontos, hogy a női munkatársak kompetenciájuk alapján kapják meg a feladatokat, így lehet őket abban segíteni, hogy magabiztosabbá váljanak szakmájukban, s tevékenységükkel hozzásegítsék a csapatokat az eredményességhez” – tette hozzá a vezető.
A szakember szerint még mindig rengeteg sztereotípián kell keresztülverekedni magukat a nőknek, de a férfiaknak is, ezért van nagy szükség olyan jó gyakorlatokra, példaképekre és mentorokra, akik szemléletének köszönhetően sikerül új működési modelleket felállítaniuk a szervezeteknek.
Kapcsolódó cikkek
- Ilyen a jövő IT-tanácsadócége
- Dr. Hasznics Milán a Qualysoft új vezérigazgatója
- Új lendületet kap az IT toborzás
- Együttműködés a digitalizációért
- QualysmArt: képernyőkön és táblagépeken a művészet
- November 6-a a projektmenedzsment világnapja
- A legjobb informatikusokra vadászik a Qualysoft
- QualysmArt kiállítás – Tudomány, technológia, művészet
- Terjeszkedik és tőzsdére készül a Qualysoft
- Qualysoft - Elkészült a Vaporider vállalati tudás- és információ rendszerező platform
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
„Mit lájkol a gyerek?” – A szülőket segíti az NMHH új kiadványa
A közösségi médiafelületek használata ma már a fiatalok mindennapjainak részévé vált, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt figyelmet fordít az ezen felületek kínálta lehetőségekre és kockázatokra.
Magasabb ponthatárok mellett több mint 4400 elsőéves jutott be a Széchenyi-egyetem minőségi képzéseire
Összesen 4409 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben. A ponthatárok a szakok jelentős részén emelkedtek a tavalyihoz képest, van olyan, amelyre 487 ponttal lehetett csak bejutni. Mindez azt mutatja, hogy felkészült hallgatók érkeznek az intézmény magas színvonalú képzéseire.
A HONOR 200 Pro és a mesteri fotózás: fejlődés a Studio Harcourt hagyatékával
Rengeteg ikonikus személyiség mögött ott rejlik egy olyan portré, amely nemcsak a személy lényegét ragadja meg, hanem az örökségét is megörökíti. A hírességektől a politikusokig a portrék alakították a történeteket és magáról az emberiségről alkotott képünket.