Győzelemre esélyesek a Széchenyi István Egyetem Formula Student-csapatai

forrás: Prím Online, 2023. július 16. 12:14

Szintet léptek tavaly a Széchenyi István Egyetem Formula Student-csapatai: az Arrabona Racing Team (ART) által épített és SZEngine-motor által meghajtott autó mindhárom nagy versenyen a dobogón végzett, ezzel felzárkózott a legszűkebb világelithez. A tagok a győzelmet tűzték ki következő célul. A fejlesztéseknek köszönhetően a jármű teljesítménye idén tovább javult, miközben sokat léptek előre megbízhatóság terén.

Mindig izgalmas kérdés, mivel rukkol elő aktuális versenyautójának fejlesztésekor az ART, Magyarország egyik legjobb Formula Student-csapata. A győriek – a SZEngine motorfejlesztő csapattal szoros együttműködésben – az elmúlt években fokozatosan közelítették a világelitet, ami tavaly nyáron meghozta gyümölcsét, ugyanis Európa három legnagyobb versenyén is a dobogón végeztek. A szenzációs év után felmerült: képesek-e megismételni az eddigi eredményeket? Az autó ugyanis minden évben változik, a tagok is folyamatosan cserélődnek, így nem magától értetődő, hogy mostantól kizárólag dobogós helyezésekre számíthatunk. A csapatok sőt a győzelmet jelölték meg következő lépcsőfokként, és ennek érdekében jelentős fejlesztéseket hajtottak végre, s a megépített ART_X autót és a SZEngine-23 motort pedig közös rendezvényükön mutatták be a nagyközönségnek.

 

„A Forma–1 nagy alakja, Jackie Stewart mondta egy interjújában: ahhoz, hogy valaki versenyt nyerjen, nem elég, hogy a leggyorsabb legyen. Az a fontos, hogy a többiek abból induljanak ki, legfeljebb másodikok lehetnek. Az ART és a SZEngine elérte azt a szintet, hogy amikor az autó megérkezik a versenypályára, a többiek közelebb húzódnak megnézni, mert olyan csapat jött, amely akár nyerhet is” – fogalmazott az eseményen dr. Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetem Járműhajtás Technológia Tanszékének docense.

 

A csapatok sokat várnak az új autótól. (Fotó: Horváth Márton)

 

Dr. Feszty Dániel, az Audi Hungaria menedzsere, a Széchenyi István Egyetem Járműfejlesztés Tanszékének vezetője kiemelte, az Audi Hungaria a kezdetektől támogatja mindkét versenycsapatot. „Három fő kapcsolódási pontunk van a Formula Student-mozgalomhoz. Egyik a motorsport iránti közös szenvedély, hiszen az Audi régóta részt vesz különböző sorozatokban, 2026-tól pedig Forma–1-es csapatot is indít, amelynek motorfejlesztő részlegéhez a SZEngine egykori hallgatója is csatlakozott, amit óriási sikernek tartok” – árulta el. Hozzátette azt is, hogy az Audi Hungaria járműfejlesztő mérnökcsapatának mintegy 20 százaléka az ART tagja volt korábban, tehát sikeres a mérnöki utánpótlás-nevelés a Széchenyi-egyetemen.

 

A csapatok sokat várnak az új autótól. (Fotó: Horváth Márton)

 

„Az Audi Hungaria befektetett a győri mérnökképzésbe, és aktívan részt is vesz benne. Ennek egyik csúcsprojektje a Formula Student-csapatok munkája, ugyanis a versenyautó-építés valójában az oktatás nagyon hatékony, projektalapú, gyakorlatorientált formája. A fiatal mérnökök olyan korszerű tudást szerezhetnek itt mind a tervezés, mind a gyártás területén, amely az Audi Hungaria számára is érték” – hangsúlyozta dr. Feszty Dániel.

 

A felvezetést követően az ART és a SZEngine motorfejlesztő csapat vezetői ismertették az idei fejlesztéseket. Az új járművet Tóth Imre konstrukciós vezető mutatta be. „Tavaly sok problémánk akadt a motor hűtésével, ezért a tervezés során erre kiemelt figyelmet fordítottunk. Olyan oldaldobozt terveztünk, amellyel két oldalról jelentős tömegáramot kap a hűtőközeg, így a levegő át tudja öblíteni a motorteret. A hűtőradiátorok kikerültek a pilóta mellé mindkét oldalra, szimmetrikus elrendezésben. Az autó karcsúsága emiatt csorbát szenved, de a megbízhatóság fontosabb. A látszat ne tévesszen meg senkit, a terebélyesebb karosszéria a tavalyival megegyező, sőt azoknál némileg jobb aerodinamikai tulajdonságokkal rendelkezik, a leszorítóerőt enyhén növelni is tudtuk” – hangsúlyozta az új megoldás előnyeit Tóth Imre.

 

Az ART és a SZEngine csapattagjai a pódiumon. (Fotó: Deák Maximilián)

 

A hallgatók az autó karosszériáját is újratervezték, amelynek markáns átalakítását szintén elsősorban a hűtőrendszer bevezetése indokolta. A pilótafülkét is szűkíteni kellett emiatt. A hátsó szárny állíthatóvá vált, azaz a Forma–1-ből is ismerős DRS rendszer segítségével az autó teljesítménye növelhető tempós kanyarokban és egyenesekben.

 

Az autó szívét jelentő SZEngine-motorról Szőcs Bence, a SZEngine csapat konstrukciós vezetője beszélt. Mint elmondta, céljuk a megbízhatóság javítása és a teljesítmény további növelése volt. „Idén tovább tudtuk fokozni a motor teljesítményét: már eléri a nyolcvan lóerőt, ami Formula Student-sorozatban magas értéknek számít. Ez egyrészt kompressziónövelésből adódik, másrészt a szívórendszerünk magas fordulatszám-tartományokra való optimalizálásából. A fojtószelep tömegével rengeteg spóroltunk, így mintegy hatvan százalékos tömegcsökkentést tudtunk elérni” – tájékoztatott.

 

Idén az ART és a SZEngine közösen három versenyen vesz majd részt: július 22. és 27. között az osztrák, augusztus 1. és 6. között a magyar, augusztus végén pedig a horvát futamon.

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Auto Bild teszt: A Continental új abroncsa a legjobbak között

Az idei nyári gumiabroncs-teszt során az Auto Bild magazin kiemelkedő eredményt ért el a Continental PremiumContact 7 modellel. A német autós szaklap összesen 52 gyártó 225/40 R 18 méretű gumiabroncsát vizsgálta, melyek közül a legjobb 20 modellt részletes tesztelésnek vetették alá egy BMW 1-es sorozatú tesztautóval, különböző körülmények között, mint például vizes és száraz útfelületen.

2025. március 18. 10:01

Simple kutatás az autósok közlekedési szokásairól

A Simple felmérése alapján az autósok 60 százaléka nem hagyja, hogy az üzemanyagárak változása befolyásolja autóhasználati szokásait, és jelentős részük nem tervez változtatni a közlekedési szokásain 2025-ben. Úgy tűnik, hogy az autósok annyira hozzászoktak az egyre dráguló üzemanyagárakhoz, hogy már nem hatnak rájuk a változások. Míg két évvel ezelőtt a sofőrök 54 százaléka nem vette figyelembe az üzemanyagárak változását, addig idén már 60 százalékuk van ezzel így a közel 11 ezer kérdőívet kitöltő Simple felhasználó közül*.

2025. március 12. 14:44

Kis időre fellélegezhetnek az európai autógyártók

Az európai autógyártók enyhülhetnek kicsit, de továbbra is jelentős erőforrásokat kell fordítaniuk az elektromobilitás fejlesztésére. Európa versenyképességének növelése és az elektromos átállás együttesen egy összetett kérdést képez, aminek része a szén-dioxid-kibocsátási kvóták szigorításának elhalasztása – fogalmazott Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Egyesület ügyvezető főtitkára.

2025. március 11. 10:03

Különleges Maserati modellek a hófödte hegyek között

A Maserati kabrió kínálata központi szerepet kapott a The I.C.E. St. Moritz eseményen, ahol bemutatták a GranCabrio új, 490 lóerős változatát. Ez az erőforrás már a GranTurismo modellben is elérhető, így teljes képet ad a választék, amely a kupék dinamikáját és kényelmét ötvözi a nyitott tetős vezetés élményével. Emellett debütált a különleges GranCabrio Trofeo ONE of ONE – THE I.C.E. modell is, amely a Maserati Fuoriserie személyre szabási programja alapján készült.

2025. március 9. 12:01

Az Ubigi eSIM szolgáltatása tovább bővül a BMW járművek számára Európában

Az Ubigi tovább bővíti integrált eSIM szolgáltatását a BMW járműveiben, most már Európa több országában is elérhetővé válik. 2024 júliusa óta 15 országban volt elérhető, és 2025 márciusától újabb 12 országban, köztük Magyarországon, Szlovákiában, Szlovéniában, Bulgáriában, Horvátországban, Romániában, Görögországban, Svédországban, Finnországban, Dániában, Cipruson és Máltán is hozzáférhetővé válik.

2025. március 8. 14:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01