Ki jegyzetel a megbeszélésen? Az MI, ami már magyarul is tud
Jegyzetelés, vázlatírás, memó készítése, adminisztráció, hangfelvétel átírása – ezek a feledatok sok irodában mumusnak számítanak, mert rengeteg időt rabolnak. Mostantól egy mesterséges intelligencia alapú applikációval másodpercek alatt leiratot kaphatunk a meetingekről, értekezletekről.
A mesterséges intelligencia használata teljesen beszivárgott a mindennapi munkavégzésbe, főleg az irodai szakmákat végzők válláról vesz le egyre nagyobb terhet. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) elnöke egy idei blogbejegyzése szerint világszerte a munkahelyek 40%-át érinti majd a mesterséges intelligencia térnyerése, a fejlettebb országokban ez az arány akár 60% is lehet. A fordítóprogramok, képkészítő chatbotok, majd a ChatGPT megjelenése új tech-korszakot indított el, és szinte pár hetente debütál egy-egy új fejlesztés. 2024-ben a Fireflies applikáció robbanhat be, hiszen ez a MI-val működő alkalmazás képes hangfájlokat másodpercek alatt leírt szöveggé alakítani.
Új meghívott: mesterséges intelligencia
A Fireflies felhasználási területe szinte végtelen, és összesen 69 nyelven – köztük magyarul is – használható, de nézzük, pontosan miben lehet a segítségünkre a program! Könnyen összehangolhatjuk az applikáció adatait CRM-rendszerekkel, tehát az ügyfélkezelés egyik legfontosabb pillére lehet. Videóhívásokat, meetingeket, videókonferenciák egész tartalmát lekérhetjük szöveg formájában az appból, elég „meghívni” résztvevőként a Firefliest, és elkészíti a találkozóról a memót. Tanuláshoz és oktatáshoz tökéletes eszköz lehet, hiszen egy egész előadás hanganyagát megkaphatjuk leiratban, vagyis az óravázlatunkat egy robot készíti el.
Multik, figyelem!
Az olyan nemzetközi vállalatoknál, amelyeknél folyamatosan több nyelven folyik a kommunikáció, felgyorsulhat a munkavégzés az app segítségével, hiszen ugyanarról a tárgyalásról akár 69 nyelven és készülhet leirat. A Fireflies képes több mint 90%-os nyelvi pontossággal visszaadni egy megbeszélésen elhangzottakat, ráadásul az appon belül még kereső funkció is működik, vagyis egy anyagban rákereshetünk kulcsszavakra vagy témakörökre is.
Az appot összehangolhatjuk a naptárunkkal és munkamenedzsment platformjainkkal is, hogy a mesterséges intelligenciával támogatott program mindig készen álljon, és ott legyen asszisztensként a meetingek alatt.
Admin kézben
Az applikációban admin adhat hozzáférést a hanganyaghoz és a leirathoz is, tehát a dokumentumaink és fájljaink biztonságban vannak, sőt akár csak a beszélgetés vagy felvétel kiemelt részleteiről is készíthetünk jegyzetet.
A Fireflies felhasználói több csomag közül is választhatnak, természetesen a 4 különböző csomag mást-mást kínál a felhasználási módhoz igazodva.
Illusztráció: fireflies.ai / Pixabay
Kapcsolódó cikkek
- A mesterséges intelligencia problémáit az MI és a fiatalok oldják meg
- MI-alapú, 2024-es LG innovációk a CES-en
- A nagy mesterséges intelligencia kutatás: erre használják a cégek az MI-t
- A Bosch generatív mesterséges intelligenciát alkalmaz a gyártásban
- Új AI PC-élményeket kínál a Lenovo
- A magas kockázatok ellenére a vezető vállalatok zöme aktívan használ mesterséges intelligenciát
- Corvinus-kutatás: a fejlődő országok szegényei nem érdeklik a mesterséges intelligenciát
- Ezeket a szakmákat nem váltja ki a mesterséges intelligencia
- Negatív hatása lenne a jelenlegi formájú MI-törvény elfogadásának
- A mesterséges intelligencia már a lakberendezésben is otthon van
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új termékcsaláddal és arculattal újít a Decathlon
A Decathlon, Magyarország piacvezető sportszerkereskedője, 2024-ben 86,2 milliárd forint nettó árbevételt ért el, ami 6%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A pénzügyi eredmények mellett az elmúlt év a megújulásról és a stratégiai irányváltásról is szólt: a vállalat tavasszal hazánkban is elindította a globális márkaidentitásához illeszkedő arculatváltást, miközben kiemelt figyelmet kapott a fenntartható, körforgásos üzleti modell fejlesztése.
Zöldebb, okosabb, elérhetőbb: A Xiaomi 2024-es ESG jelentése
A Xiaomi Corporation (a továbbiakban „Xiaomi” vagy „Vállalatcsoport”), a világ egyik vezető fogyasztói elektronikai és okoseszközöket gyártó vállalata, bemutatta hetedik éves környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) jelentését.