Közel háromezren vettek részt a PlayIT-n

forrás: Prím Online, 2024. március 31. 14:29

Nagysikerű rendezvénynek, a PlayIT-nak adott otthont a Széchenyi István Egyetem: az országos gamerexpóra közel háromezren látogattak ki. Az esemény minden korosztályt megmozgatott és az egész család számára szórakozást kínált, a campus több helyszínén várták a gaming és az e-sport iránt érdeklődőket.

Az ország legnagyobb gamerrendezvénye, a PlayIT látogatott el a Széchenyi István Egyetemre, ahol négy különböző helyszínen várták az érdeklődőket minden korosztályból. A kisebbek körében nagy népszerűségnek örvendett a HUMDA „Road safety” programja, ahol rollerek, gokartok és elektromos minimotorok segítségével KRESZ-pályán tanulhattak a közlekedésbiztonság fontosságáról. Emellett kedveltek voltak a virtuális valóságban játszott játékok, a különböző szimulátorok, a különleges Star Wars-kiállítás, illetve a társasjátékok és az autó-motor sporthoz köthető helyszínek is.

 

Többféle szimulátort próbálhattak ki a PlayIT résztvevői, amik nagyon népszerűek voltak minden korosztály körében. (Fotó: Dudás Máté)

 

„Nagy öröm számunkra, hogy több győri kitelepülő is csatlakozott a rendezvényünkhöz, akárcsak a Willisits Gokart és a Sas és Kos Társasjátékbolt. Emellett fontosnak tartjuk, hogy megmutathattuk egyetemünk nagysikerű hallgatói csapatait, például a SZEnergyt és az Arrabona Racing Teamet, valamint a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség tevékenységét is” – hangsúlyozta Kovács Tamás, az esemény egyik szervezője, az egyetem Digitális Fejlesztési Központjának fejlesztőmérnöke.

 

A rendezvény egyik különlegessége a drónfoci volt, ahol egy dél-koreai és egy német csapat mérkőzött meg egymással és mutatta be ezt a hazánkban még kevéssé ismert sportágat a közönség számára. A Mobilisben interaktív élmények és izgalmas kerekasztal-beszélgetések várták a jelenlévőket, és nagy sikert arattak az itt lévő autó- és motorszimulátorok is. A helyszínen több ismert autóversenyző (Kiss Norbert, Nagy Dániel és Báldi Gergő) volt jelen, akik szimulátoron versenyeztek egymással. Az Új Tudástér épület aulájában pedig egy telt házas LAN-party kapott helyet, aminek különlegessége, hogy rengeteg külföldi is ellátogatott rá többek közt Svédországból, Nagy-Britanniából és Horvátországból.

 

 

„A PlayIT kiváló alkalmat adott arra, hogy minél többekkel megismertesse az egyetemet, és megmutassa az intézmény kínálta lehetőségeket az autó-motor sport és az e-sport világában. A rendezvény különböző helyszíneivel törekedtünk arra, hogy kiaknázzuk a campus egyedülálló elhelyezkedését. Olyan egyedi elemekkel egészítettük ki az eseményt, ami a hasonló gamerexpókra kevéssé jellemző, így még szélesebb programkínálatot nyújtottunk. A rendezvény bebizonyította, hogy sokan érdeklődnek az e-sport és a gaming iránt, ezért ezt szeretnénk a továbbiakban is folytatni, akár még bővebb portfolióval” – tette hozzá Kovács Tamás. 

 

A középiskolás Pócza Dávid barátai ajánlására látogatott ki a rendezvényre, ahol a szimulátorok keltették fel leginkább az érdeklődését, volt is lehetősége kipróbálni azokat. „Öt éve vettem részt először a PlayIT-n Győrben. Az idei rendezvény egészen nagyszabású és széles kínálatot biztosít mindenkinek” – húzta alá a fiatal. Barátja, a szintén középiskolás Müller Tamás most először volt a gamerexpón. „Mindenki megtalálhatta az érdeklődéséhez közel álló programot, engem is számos helyszín megfogott” – tette hozzá. 

 

 

Papp Medárd, a Széchenyi-egyetem építőmérnök-hallgatója és Sümegi Sára építészmérnök-hallgató elsősorban a LAN, valamint több ismert e-sport-játékos, -streamer (DeadFox, Kodiak) miatt látogatott ki a rendezvényre. „Magával ragadott a rendezvény, sok mindent ki tudtunk próbálni, ezek egyike a Beat the Pro, ami már régóta érdekelt” – mondta Papp Medárd. 

 

Fotók: Dudás Máté

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A HONOR Magic8 Lite elnyerte az Android Headlines díját

A globális technológiai vállalat, a HONOR örömmel jelenti be, hogy a HONOR Magic8 Lite elnyerte az Android Headlines elismert nemzetközi szakportál „Editor’s Choice” díját. A szerkesztőség kiemelten méltatta azt az egyedülálló értékarányt, amelyet a készülék kiemelkedő strapabírása, hosszú akkumulátor-üzemideje és versenyképes ára kínál a középkategóriás okostelefonok mezőnyében.

2026. január 21. 19:59

Új név után új arc: teljes márkafrissítés a SimplePay-nél

A hazai online fizetési piac egyik meghatározó szereplője, a SimplePay Zrt., újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: a nyári névváltást követően most arculatát is megújítja. Ezzel egyidejűleg a direkt borravalós megoldásokat kínáló HelloPay terminálok neve is módosul.

2026. január 21. 18:18

Az online vásárlás rejtett buktatói – riasztó képet fest az NMHH kutatása

Egyre gyakoribbak a hamis vagy rossz minőségű termékek az online piactereken – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készült friss kutatásból. A szakértők átfogó nemzetközi adatelemzést és 200 próbavásárlást végeztek, és az esetek közel ötödében, összesen 37 alkalommal tapasztaltak valamilyen problémát. A tanulmány szerint hosszú távon a vásárlói bizalom fő pillére a gyors, átlátható és korrekt panaszkezelés.

2026. január 21. 16:46

Automatizáció és biztonság új szinten: így gyorsítja az MSP‑k munkáját a Nebula

A Zyxel Networks a Nebula felhőalapú felügyeleti platformjának számos fejlesztésével könnyíti meg az MSP-k számára üzleti tevékenységük bővítését és növekedését. 

2026. január 21. 14:54

Az AI már stratégiai alapfeltétel a magyar pénzügyi szektorban

A Deloitte Magyarország MI Körkép 2025 kutatása szerint a hazai pénzügyi szektor szereplőinek körülbelül 80%-a már alkalmaz mesterséges intelligenciát (AI) működésében. A technológia szerepe azonban túlmutat a hatékonyságjavításon: egyre inkább stratégiai értékteremtő eszközzé válik, amely támogatja a döntéshozatalt és javítja az ügyfélélményt. 

2026. január 21. 13:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Határok nélkül: több mint 1800 AI-film érkezett a Budapest SmartFestre

2026. január 19. 10:05

Hiba a Revolut alkalmazásban, illetve a kártyás fizetéseknél

2026. január 9. 14:38

Amikor a szoftver életre kel: a Bosch intelligens jövőképe a CES 2026-on

2026. január 6. 11:50

A generatív AI lett a digitális világ új alappillére

2025. december 28. 13:58