Digital Hack - Trendek és tanulságok

forrás: Prím Online, 2013. november 13. 10:20

Ezúttal Digital Hack néven, s immár 24. alkalommal került megrendezésre az Országos Marketing Konferencia, amely azt a színvonalat hozta, amit a korábbi tapasztalatok alapján elvárhattunk tőle. Meg még annál is egy kicsit többet.

A szervezők már reggeltől a helyszínen készültek arra, hogy a budapesti Boscolo Palace, Róma rendezvénytermében tökéletes környezetet teremtsenek a vendégeknek és a meghívott előadóknak. A hotel és rendezvényhelyszín adottságainak köszönhetően ez könnyen ment, így minden készen állt a szakma képviselőinek fogadására.

 

Több kiállító tette tiszteletét az előcsarnokban, egyebek között a Mastercard, InfoArtnet - SeoSeeker, Intel, Five Senses – Hello kampány, Extremenet, Akadémiai Könyvkiadó, Cleverboard, Origo, Sanoma, Ringier, Present Store, Ferling Webline, Bisnode és a Mendax Informatika települt ki különleges ajánlatával. A sorok között foglalt helyet a Magyar Marketing Szövetség elnöke, Hinora Ferenc is.

 

 

A rendezvény házigazdái a Magyar Marketing Szövetség elnökségéből Bonyhádi Gábor (Lamirez.com) és Varga István (Manta Marketing) voltak. 10+5 perces előadások, és számos inspiráló, érdekes kérdéskör és megoldási javaslat várta a jelenlévőket. Az Infokommunikációs Államtitkárság képviseletében Dr. Kelemen Csaba vezette fel az eseményt, röviden ismertette a hazai online szolgáltatások technikai hátterét. Elmondta, hogy Magyarországon ma még mintegy 3,5 millió ember nélkülözi a számítógépes ismereteket, de a vezetékes szélessáv kiépítése már európai viszonylatban is elég jónak számít hazánkban.

 

Ezt erősítették meg Szelei Szabolcs, a Google magyarországi marketingvezetőjének szavai, aki a világ egyéb tájairól is biztató híreket hozott a szakmabelieknek: Ázsiából forradalom érkezése várható, méghozzá a digitális fajtából; robbanásszerű lesz az Indiából és Kínából érkező felhasználók számának növekedése, ezáltal a piac összetétele is jelentősen változik majd. Érdemes a következő szavakat ízlelgetni egy kicsit; az elmúlt két esztendő során annyi információ keletkezett, mint a világtörténelemben azelőtt összesen.


Sok szó esett startup témában is, több fiatal, innovatív vállalat ért el jelentős nemzetközi sikereket az utóbbi időben. Érdekes prezentációval készült Dr. Meskó Bertalan, az orvosi jövőkutató a nem is olyan messzi jövő káprázatos technológiai megoldásait mutatta be. Egész nap érdemes volt jegyzetelni, mert a szerteágazó témákban rengeteg olyan információ hangzott el, melyek ismeretében a cégek továbbléphetnek a fejlődés által kikövezett útjukon. Gyakorlati és jövőbe mutató megoldások váltották egymást az előadások során, továbbá számos nemzetközi áttörésről és újdonságról esett szó.

 

A vendégek sikeres kampányok, technikai innovációk, és szuper szolgáltatások történetét és működését ismerhették meg mind a magyarországi, mind a külföldi piacról. A mostanában egyre divatosabb 3D nyomtatás sem maradt ki Simó György (FreeDee) tolmácsolásában, ahogy az érdeklődők Éles Lászlótól (SeoSeeker) megtudhatták azt, miért, hogyan, és mennyiért érdemes a saját honlapjukról minél többet megtudni. A pörgős prezentációkban forradalmi YouTube-megoldások, tablet optimalizálás, reszponzív weboldalak, kollektív gondolkodás, mobil applikációk, és a QR-kódok jelenlegi és hamarosan valóra váló felhasználása is terítékre került.

 

Számos üzleti területen létezik kisebb anyagi ráfordítással járó megoldás, ezekből is elhangzott egy szép csokorra való, melyek segíthetik a marketingesek munkáját. A rendkívül tartalmas és pörgős napot a főtámogató MasterCard képviseletében Mondovics Péter újszerű fizetési technológiákról szóló előadása zárta, majd a szervezők nevében Varga István egy előremutató gondolattal engedte útjukra az egybegyűlteket: „Mindannyian vigyünk haza egy-egy olyan gondolatot, amely akár egy nagy világcég megalapításához vezethet.”

 

A következő konferenciára 2014. tavaszán kerül sor, melyre a www.digitalhack.hu honlapon már most lehet jelentkezni, 2013. november 30-ig extra kedvezményes early-bird áron 29.900 Ft + Áfa összegért.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Allianz: 9 trend a Covid–19 utáni légi közlekedésben

A Covid–19-et követő válság miatti hirtelen leállás súlyosan érintette a légi közlekedési szektort. 2020 áprilisában a világ kereskedelmi flottáinak kétharmada tétlenül a parkolt az aszfalton, miközben az utasforgalom 90 százalékkal csökkent az előző évhez képest. A légi közlekedési ágazat most lassan felépül a belföldi utazásoknak köszönhetően, egyre több repülőgép tér vissza az égboltra.

2021. július 28. 14:17

Mobil munkapaddá váltak a robotok egy olaszországi üzemben

A DeWalt Industrial Tools perugiai üzemében (Olaszország) a márka két legnagyobb családjának termékeit gyártják: elektromos favágó szerszámokat és bontókalapácsokat.  Ez utóbbi sorozat esetében a vállalat úgy döntött, hogy két MiR200 autonóm mobil robotot (AMR-t) telepít, hogy gyártósorukat valódi összeszerelő-részleggé alakítsák, amelyeket mobil munkaállomással is kiegészítettek.

2021. július 28. 12:39

IT területen gyorsan kapnak magasabb pozíciót és fizetést a karrierváltók

Legtöbben a kiégés előtt állnak az eredeti szakmájukban, amikor az IT szektor felé fordulnak, derül ki a Green Fox Academy végzett hallgatói között folytatott felméréséből.  Az alumni kutatás azt is megerősítette, hogy a bootcampet sikeresen elvégző hallgatók nagy része az IT szakmában eltöltött második év után már középszintű pozícióban dolgozik, a senior beosztás eléréséhez pedig 3-5 év tapasztalat szükséges. Ezzel együtt a havi jövedelem is dinamikusan nő, és a harmadik évben átlépi a nettó félmillió forintos határt.

2021. július 28. 09:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Jó belépő a külföldi piacra a hazai tech cégeknek

2021. július 20. 16:30

Első a kiberbiztonság?

2021. július 7. 12:37

950-szeresére nőtt három hét alatt a magyar vizslacoin árfolyama

2021. június 28. 09:52

NMHH-kutatás: miért nem internetezik mindenki?

2021. június 14. 09:53